Karjaidban

17. rész

A hotel étkezőjében a többiek már mind ott voltak. William, vagyis az apám, /olyan furcsa ezt megszokni/ éppen azt magyarázta, hogy miért is kell megjelennie az együttesnek egy dedikáláson, miközben mindenki reggelizett. - De mi nem akarunk elmenni - hisztizett Zayn. - Múltkor egy rajongó beleordított a fülembe. Azóta nem hallok sok mindent vele - indokolta meg, hogy miért nyavalyog. - Engem az egyikük megtépett - vágott fájdalmas arcot a göndör hajú. - Engem meg imádtak, szóval felőlem mehetünk - jelentette ki Niall. Gyorsan Harry mellé húztam egy széket, és leültem mellé, aztán mindenki kajával kezdte el dobálni az unokatestvéremet. A személyzet elképedve nézett minket, ahogyan csatatérré változtattuk az éttermet. A fiúk már nem csak Niall-t dobálták, hanem mindenkit, és láthatóan nagyon jól szórakoztak. Én már kevésbé, főleg, miután eltalálta a rajtam lévő pólót egy adag rántotta.
A kajacsata után le kellett volna cserélnem a pólót, de nem akartam, hiszen ez Harry felsője volt. A szobában gondolkodtam, hogy mit csináljak most, amikor ugyanúgy, mint reggel, Harry rontott be. Látta rajtam, hogy eléggé le vagyok törve. - Mi a baj? - kérdezte kedvesen. - A pólód... - mutattam magamon a piszkos ruhadarabra. - Komolyan emiatt vagy szomorú? Adok másikat - nevette el magát. Kézen fogott, és a szobájukba vezetett. - Melyiket szeretnéd? Válogass nyugodtan - nyitotta ki bőröndjét Harry. - Inkább válassz te nekem - mondtam neki, mert nem akartam turkálni a cuccai között. - Oké - válaszolt nevetve. Egy kék-fehér-piros kockás inget emelt ki a ruhái közül. - Tessék, vedd át erre - nyújtotta át. Én elvettem tőle, és kissé feszengve vártam, hogy kimenjen a szobából vagy legalább elforduljon. - Öhm... Kimennél, kérlek? - szóltam neki. - Bocsi, már megyek is - tette fel védekezően a kezeit. Amint becsukta maga mögött az ajtót, levettem az összekoszolódott felsőt, és felvettem az inget. Kicsit bő volt rám, és természetesen hosszú is, ezért betűrtem a nadrágban. Egyszercsak Harry lépett be az ajtón. - Pedig azt hittem, hogy jókor nyitottam be - sajnálkozott. - De jókor jöttél most - értetlenkedtem. - Már van rajtad ruha, szóval elkéstem - vigyorodott el, és még kacsintott is. Ránéztem és elmosolyodtam, majd egy nem erős mégis meglepő lökést éreztem mellkasomon... Harry az ágyba lökött és oda feküdt mellém. - Mivel még nem dőlt el, hogy megyünk-e dedikálásra, gondoltam nézhetnénk filmet. Mit szólsz hozzá? - kérdezte egy aranyos mosollyal. - Felőlem nézhetünk! - válaszoltam. Választottunk filmet, majd el is kezdtük nézni. Megragadta derekam, majd magához húzott, átkarolt és szuszmogott a hajamba. Éreztem szapora szívdobbanását és lélegzetét. Egyszercsak nyilalt hasamba a fájdalom. - Harry kérlek engedj el! - mondta nyüszögve, majd elindultam a fürdő felé. - Mi a baj? - szólt utánam. - Nincs baj! - mondtam majd magamra zártam a fürdőszoba ajtaját.
- Biztos? Héé! Válaszolj! - csapott az ajtóba. Hallottam Harryt, ahogy segítségért kiállt... Én pedig neki estem a kézmosónak, majd a földre zuhantam...A földön feküdtem, már az ájulás határán voltam. Borzasztóan fájt a hasam és a fejem is. "Az nem létezik, hogy ilyen erős menstruációs görcsöm legyen, itt valami más lesz a baj" - gondoltam ijedten, és innentől nem emlékeztem semmire. Minden elsötétült.

(Harry szemszöge)
Nagyon megijedtem, amikor Olívia felpattant mellőlem. És mikor magára kulcsolta a fürdőszoba ajtaját, azonnal segítségért kiáltottam. Elképzelni sem tudtam, hogy mi történhetett vele. Egy nagy csattanást hallottam a fürdőből. Eléggé bepánikoltam, nem gondolkodtam, és elkezdtem feszegetni az ajtót. Meg sem mozdult. Egy hirtelen mozdulattal berúgtam az ajtót. Igaz, hogy félig leszakadt miatta, de ez cseppet sem érdekelt. Olivia a földön feküdt. Nem volt eszméleténél. Ekkor értek ide a többiek. - Valaki azonnal hívjon mentőt - kiabáltak rájuk idegesen. Liam tárcsázta a mentőket. Nem mertem elmozdulni a gyönyörű ájult lány mellől. A mentőautó hamar ideért, hamar hordágyra is tették a lány törékeny testét, és a legközelebb kórházba szállították. Én utaztam mellette a mentőautóban. Végig fogtam a kezét. A kórházba érve elszakították tőlem, engem pedig a váróba küldtek. Nagyon aggódtam érte. A várakozás kezdett felemészteni. A percek óráknak tűntek. Hamarosan megérkeztek a többiek is.

(Olívia szemszöge)
Egy kórházi ágyon ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy kerültem ide, vagy hogy miért... Az utolsó emlékképem az volt, hogy fekszem a hotel fürdőszobájának padlóján, és fáj a hasam meg a fejem. Ezeknek a fájdalmaknak most már szerencsére nyoma sem volt. Végigsimítottam az arcomon. Felszisszentem, amikor a szemöldökömhöz értem. Felrepedt. Ekkor lépett be az orvosom a kórterembe. - Dr. Damien vagyok. Üdvözlöm - mutatkozott be. - Olívia. Miért kerültem ide? Mi történt? - kérdeztem félve. - Magának pánikrohama volt - válaszolt az orvos. - Ne aggódjon, néhány gyógyszerrel könnyedén kezelhető - nyugtatott az orvos, látva ijedt arcomat. - Mitől lehetett ez? - kérdeztem. - Konkrétan bármilyen trauma kiválthatta. Például rossz emlékek, esetleg az is, ha bármilyen emlék előtör - válaszolt Dr. Damien. - Ha megfogadja a tanácsomat, akkor felkeres ezzel egy pszichológust - tette hozzá a doki. - Nekem nincs rá szükségem - mondtam hidegen, mire a férfi megvonta a vállát - Azért csak gondolja át! - próbált győzködni. - Jut eszembe! Látogatói jöttek. Egyesével beengedhetem őket? - kérdezte. - Felőlem jöhetnek egyszerre is, jól vagyok már - jelentettem ki. Kezdett idegesíteni ez az egész felhajtás. A doktor kiment, majd nyílt az ajtó, és belépett rajta az egész One Direction, Anna, és apa is. - Sziasztok! - köszöntem elsőnek. - Hogy vagy bogaram? - ült le mellém apa, majd Harry, aki megfogta a kezem. - Jobban! - válaszoltam kissé remegő hangon. Harry csak a fáradt és rémült arcomat szemlélte, majd egy halvány mosoly, és könny tört utat arcán. Amit én töröltem le róla, egy mosollyal. - Kértek valamit ebédre? - kérdezte az unokatestvérem. - Én nem köszi! - válaszoltam. - Én sem! - mondta Harry.

- Jól van menjünk! Pihenj kicsim! - állt fel mellőlem apa. - Én maradnék! - mondta a zöld szemű. Apa biccentett, és ment a többiekkel enni. Egyedül Niall nézett vissza rám "minden rendben lesz" tekintettel, amire egy fáradt mosollyal válaszoltam. Nézetem Harryre szegeztem. - Mi történt Annával? Hozzám sem szól és... - csuklottam meg a beszédben. - Nem tudom... Elvan Lou-val. Rám bármikor számíthatsz! - nézett szemembe. - Nézd ezt hoztam neked! - kezembe adott egy kis csokit. Elfogadtam, majd nyaka köré fontam karjaimat. Ölelés közben Anna toppant be, ölében pár starbucks-val..