Karjaidban

37. rész

- Én... Nem is tudom, hogy mit mondjak... - szólaltam meg. - Most ne mondj semmit. Gondold át, hogy mit mondtam, aztán beszéljétek meg Harry-vel, béküljetek ki. Minden rendben lesz - simította meg a vállamat Gigi mosolyogva. - Köszönöm - néztem rá kisírt szemekkel. - Én most megyek is, és ha úgy érzed, hogy készen állsz, akkor gyere ki, mert Harry már nagyon be szeretne jönni. Vár már téged itt az ajtó előtt - tette hozzá, és elindult az ajtó felé. - Várj! Te hogy jöttél be? Szóltam Annáéknak, hogy ne, hangsúlyozom NE engedjenek be senkit - vigyorogtam rá a lányra, és egy pillanatra sikerült elfelejtenem a szomorúságom okát. - Elém senki nem tartóztathat fel, ha én valamit eltervezek, akkor azt meg is csinálom. Senki nem mert nekem ellent mondani - vigyorgott ő is. - Zayn se? - kérdeztem. - Jó, oké, rá lehet, hogy hallgatok - adta meg magát, majd kilépett az ajtón. Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ágyon. Gondolatok ezrei száguldottak át az agyamon. Még nincs erőm beszélni Harry-vel, de ha nem megyek ki hozzá, mindketten szenvedünk. Bár nem lehetek benne biztos, hogy ő is így érez... Észre se vettem, hogy a könnyeim megint elkezdtek folyni. Szipogva kerestem egy zsebkendőt, aztán a fürdőszobába siettem, és hideg vízzel megmostam az arcomat, így próbáltam meg eltüntetni a sírás nyomait. Hozzáteszem elég kevés sikerrel. Ekkor kopogtak az ajtón. Biztos Harry az. Akkor már nem halogatom tovább a beszélgetést vele, túl leszünk rajta most. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, egy halvány mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni, és vettem egy nagy levegőt is. Hirtelen tártam ki az ajtót, majd az ott álló személyre néztem, és ugyanazzal a lendülettel csuktam is volna vissza az ajtót, amivel kinyitottam, ugyanis Gabrielle volt az. De nem sikerült bezárni az ajtót, mert egyszerre belépett, a tiltakozásommal egyáltalán nem törődve. Leült a saját ágyára, és rám nézett. Én is az ágyamon foglaltam helyet, és vártam, hogy ő mondja el, hogy miért jött, mégis mit akar tőlem. Hosszú percekig nézett engem vigyorogva, de az én arcom meg se rezdült. Végül nem bírtam tovább, meg kellett szólalnom. - Te mégis miért jöttél ide? - kérdeztem ingerülten. Gabrielle még pár másodpercig hallhatott, aztán végre megszólalt. - Komolyan te vagy Harry barátnője? - vonta fel szép ívű szemöldökét lenézően. - Igen, én vagyok! - húztam ki magamat kissé, és csak magamban tettem hozzá, hogy remélem, még ezután a csók után is együtt vagyunk... - Valóban? És akkor most ő hol van? Miért nincs veled? Miért nincs melletted? - röhögött gúnyosan. Erre nem tudtam mit válaszolni. Vajon most mit csinálhat Ő? Más lányokkal vigasztalódik, vagy teljesen összeomlott lelkileg? - Na mi van? Ez betalált, ugye? - kérdezte Gabrielle. - Csak hogy tudd, Harry velem előbb összejött, mint veled! - mosolygott diadalittasan. Kezdtett elfogyni a türelmem. - Drágám, a ribancok könnyen adják magukat! Harry a futó kalandokért nem töri magát annyira - oltottam le a lányt. Gabrielle elsápadt a dühtől. - Harry-nek még most is én kellek! Rólam ábrándozik most is! Amíg te itt világfájdalmas képpel sajnáltattad magad, ne aggódj, a barátod feltalálta magát! Én voltam ott mellette eddig! Ő volt az egyetlen pasi, akit csak egyszer csaltam meg! Ne gondold, hogy számítasz neki bármit is, mert ha így lenne, akkor nem akarná feladni! Küzdene érted, hiába hajtanád el! De itt van? Mert én nem látom sehol. Ja, és az előbb visszacsókolt - vigyorodott el undolkul és magabiztosan. Ez a lány tudta, hogy a mondataival teljesen a lelkembe tipor, teljesen összetör vele engem. Ez volt a célja. De én nem akarom neki megadni azt az örömöt, hogy lássa, sikerült a terve. Hiába tört a szívem most ezer darabra, ő ezt nem láthatja. - Akkor menj szépen, és keféltesd szét magad vele. De én már most szólok, hogy ez nem fog összejönni. Undorodik tőled! - mosolyogtam Gabrielle-re kedvesen, de belül zokogtam. Viszont egy élmény volt látni, ahogy az arca egyre jobban elsötétült a méregtől. - Rohadj meg! - sziszegte a fogai közt, és kivonult a faházból. Az ajtót maga után olyan erősen csapta be, hogy beleremegett az egész ház. Amint kilépett az ajtón, abban a pillanatban marni kezdték a könnyek a szememet. Megint kopogtak az ajtón, és én kisírt szemekkel mentem ajtót nyitni. Amint belépett az ajtón Harry, a fiú az ajkaimnak esett. - Szeretlek, Olívia! - suttogta, és én hittem neki.

A csók megszakítása nélkül a falnak dőltem, egyik kezemmel Harry hajába túrtam, másikkal a tarkóját fogtam. Ő a derekamra rakta a jobb kezét, a bal pedig a fenekemre vándorolt. Az ajtó be sem volt csukva. Soha nem akartam elszakadni azoktól a csókolni való, forró, puha és nedves ajkaktól, és szerintem Harry is így volt vele. Nagyon szeretem benne azt, hogy Harry nem csókol meg állandóan, nem faljuk egymást egész nap, emiatt pedig még jobban vágyom rá. Csókunknak a levegőhiány vetett véget. Lihegve váltak el ajkaink egymástól. Hosszan néztünk egymás szemébe. A csendet végül én törtem meg. - Szerintem meg kéne ezt beszélnünk - sütöttem le a szememet. - Igazad van - sóhajtotta. - Gondoltam, hogy ezzel a csókkal még nem oldok meg mindent - tette hozzá. - A szádat nem sokkal előttem még egy másik lány nyálazta. Szerinted ez milyen már? - nevettem el magam, ezzel oldva a feszültséget. Harry is elmosolyodott, majd mindketten helyet foglaltunk az ágyamon. Én csak bámultam magam elé, Harry előtt nem akartam sírni, végül egy nagy sóhajtással belekezdett a mesélésbe. - Gabrielle Gigi egyik nagyon jó barátnője. Mikor Zayn és Gigi összejöttek, Gigi az egyik koncertre elhozta őt is, állítása szerint már nagyon "rágta a fülét" emiatt. A csaj persze rám mászott, alig tudtam levakarni magamról. De nem is nagyon akartam. Jól esett, hogy van valaki, aki mindig mellettem áll, bármi történjen is. De Louis nem sokkal azután, miután járni kezdtünk szólt, hogy Gabrielle-nek van valakije rajtam kívül. Megkérdeztem erről őt is, és azt mondta, hogy az a srác az öccse. Kicsit kutakodtam még, mert nem bíztam benne, kiderült hogy nincs is öccse. Azonnal dobtam őt. Akkor jöttem rá, hogy sosem szerettem igazán. És ma, mikor újra találkoztunk a szakítás után, megint nyomult. Pedig én előre szóltam neki, hogy engem hagyjon, nekem van valakim. Olívia, kérlek, bocsáss meg! Ez tényleg nem az én hibám volt! - mondta el a történetet a fiú. Láttam, hogy könnyek gyűltek a szemébe, mikor az utolsó mondatot kimondta. - Persze, hogy nem a te hibád volt! Megbocsájtok! De amit csók közben mondtál, azt komolyan is gondoltad? - kérdeztem tőle elérzékenyülve.

- Ennél még soha, semmit nem gondoltam komolyabban - válaszolt Harry. Homlokát az enyémek döntötte, és megfogta a kezeimet. - És szeretném újra és újra kimondani ezt Olívia! Egy csomó ember előtt is kimondom majd az esküvőnkön - suttogta a fiú. Meg se tudtam szólalni. Ezzel a mondatával arra céloz, hogy meg akarja kérni a kezemet? Jó, igen, ez egyértelmű, de ezt tényleg komolyan gondolta? Teljesen bezsongtam, és iszonyúan boldog voltam. - Szeretlek Olívia - suttogta közvetlenül a fülembe. Jólesően megborzongtam. - Én is szeretlek Harry - jelentettem ki. Teljes szívemből ki tudtam mondani. Mert hiába csak egy szó, de súlya van. És én nem használom ezt a szót feleslegesen. Nem is tudom ezt mondani senkinek addig, amíg őszintén így nem érzek. Harry-vel most jött el ez a pillanat. Úgy érzem, hogy már nem tudnék nélküle élni. Nem is értem, eddig miért nem éreztem a hiányát az életemben. Amikor még csak egy egyszerű rajongó voltam, álmomban voltam csak a smaragd zöld szemű hercegem párja. De egy merész döntés, és a sors fordulata úgy hozta, hogy ebből az álomból valóság lett, és jelen pillanatban úgy érzem, nincs boldogabb ember nálam a világon.
Harry ekkor nedves puszikat kezdett el nyomni a fülem tövétől az állam irányába az állkapocs csontomon. Egyszercsak a szám sarkát is megpuszilta. Nagyon jól esett a törődése. - Mikor leszel Mrs. Styles? - kérdezte Harry váratlanul. Meglepetten pillantottam rá. - Miután megkérted a kezemet! - nevettem el magam kissé hitetlenkedve. - Ne aggódj, majd eljön az is - vigyorgott rám. - Hmm én már várom - vigyorogtam én is, mint a vadalma. Hirtelen meglöktem Harry-t, aki így hátraburult az ágyon. - Hééé! - röhögött fel. Én felé hajoltam, és diadalittasan mosolyogva néztem le rá. Ő ezt nem hagyta annyiban, és a kezeimet, amiken támaszkodtak kirántotta alólam, emiatt izmos mellkasára huppantam, majd oldalra gurult velem, így már ő volt felettem. Nevetve néztem smaragd szemeibe, ő pedig lehajolt, és a fülembe suttogott: - Szeretem ha a lány van felül, de azt még jobban, ha ő van alul! - vigyorgott perverzül. Röhögve csapkodtam a mellkasát, de mindketten lefagytunk, mikor meghallottuk egy nemkívánatos hangot mögülünk...