Karjaidban

7. rész

Amikor Niall hozzáért a kezemhez, nagyon megijedtem, hogy le fogunk bukni, de közben egy kellemes, bizsergető érzés járt át bőrünk érintkezésétől kiindulva. Ismerős volt ez az érzés, ismerős és távoli. Mintha lett már volna részem ebben az érintésben. Egy távoli emlékképen...Ki tudja meddig álmodoztam volna még, ha Anna nem zökkent ki gondolataim közül. - Olívia, jó lenne ha előbújnál végre. Már rég kimentek innen a fiúk. Sietnünk kéne, ha enni is akarunk valami normális ebédet a koncert után - mondta barátnőm kissé idegesen. - Jól van, megyek már! - tápászkodtam föl a földről. Tagjaim teljesen elgémberedtek az ágy alatt töltött időben. - Gyere már! A fiúk már rég elmentek - sürgetett barátnőm. Nem értettem hogy miért kell ennyire sietni, de inkább ráhagytam. Amikor az ajtóhoz értünk, kinéztem az ablakon, hogy senki se láthasson minket. Egy biccentéssel jeleztem Annának hogy nyithatja az ajtót. Csak résnyire nyitotta ki, emiatt kissé nehézkesen kikászálódtunk a lakókocsiból. Gyorsan távolabb rohantunk tőle. A koncert helyszíne most egy aréna volt, ami a parkolótól nyolcszáz méternyire helyezkedett el. Kezdésig még több mint negyven perc volt hátra, ezért úgy döntöttünk hogy most megyünk el ebédelni. A legközelebbi éttermet választottuk, a Gracelle-t. Hangulatos hely volt, és az ebéd is nagyon ízlett. Ezután egy kávé mellett beszélgetni kezdtünk az együttesről. - Én nagyon szeretem Louis-t, mert vicces! - mondta Anna és elpirult. - Én mindegyiküket egyformán imádom! - mondtam, majd egy furcsa, de mégis jó érzés futott rajtam végig. Ezután még időztünk kicsit, ami szintén beszélgetéssel telt el. Megláttam, hogy a srácok jönnek be az étterembe. Elkaptam Anna kezét, majd felrántottam a székről és kiszaladtam vele az étteremből. - A számlát ne felejtse el! Jövök még! - kiáltottam vissza a pincérnek. Mindenki csak nézett. Rohantunk Annával a koncert helyszínére. Ott megálltunk, mert tovább már nem bírtunk futni. Egymásra néztünk és megszakadtunk a nevetéstől. - Amúgy mi is történt pontosan?! - kérdezte Anna viccesen. - Ah... A fiúk... - nem tudtam elmondani, mert nagyon fújtattam. Anna sejtette, hogy mit akarok mondani. - Nem kapok levegőt! - mondtam egy utolsó szusszal. - Pedig a levegő ingyen van! - jelentette ki Anna. Fetrengtünk a földön a nevetéstől. Nemsokára egy újabb fellépése kezdődött el a srácoknak. Az aréna már zengett. - Egy percig sem bántam meg ezt az utazást! - kiabált nekem Anna. Az én gondolataim pedig össze vissza kavarogtak... A koncert utolsó dalánál Anna szólt, hogy mennünk kéne a lakókocsiba ha tovább szeretnénk turnézni. Én pedig csak néztem ki a fejemből... Fejemben a furábbnál furább gondolatok kavarogtak, hogy mi van ha... Ekkor Anna elkezdett rángatni a lakókocsi felé, ekkor felébredtem és mentem utána. Bementünk a szokásos búvóhelyünkre. Tíz perc, negyed óra elteltével jöttek a fiúk is.