Karjaidban

20. rész

Az étkezőbe érve érdekes látvány fogadott minket. Anna és Louis éppen csókolóztak. Barátnőm a kék szemű fiú ölében ült, és karjaival átkarolta a nyakát, a srác pedig Anna combján pihentette az egyik kezét, a másikkal a lány tarkóját fogta, miközben szenvedélyesen falták egymást. - Ha gondolod mi is csinálhatjuk - hallottam Harry hangját magam mögül. Én csak megráztam a fejemet. Megálltunk az asztal mellett ahol a többiek ültek. Eközben Harry még mindig mögöttem állt, majd lassan a derekamra csúsztatva a kezeit magához húzott. - Nem akarom tudni, hogy mi történt este - mondta fennhangon és vigyorogva Liam. - Ne örülj, semmi, mert rosszul lettem megint - vallottam be. Láttam William-en, hogy kissé megnyugodott azután az információ után, hogy nem feküdtünk le, de már abszolút nem érdekelt a véleménye. Egy széket húztam Niall mellé az asztalhoz, Harry pedig mellettem foglalt helyet. Anna is elszakadt Louis ajkaitól, majd enni kezdtünk. Reggeli közben Niall végig kérdésekkel bombázott, a hogylétem felől érdeklődött elsősorban. Megnyugtattam, hogy velem minden rendben van, és reggel be is vettem a gyógyszereket, majd ő is rátért az engem kissé kellemetlenül érintő témára. - Ti Harry-vel tényleg nem...? - kezdte, de én a szavába vágtam. - Még nem is járunk, és tényleg nem történt semmi. Abban sem vagyok biztos, hogy komolyan gondolja-e - suttogtam az unokatestvéremnek, nehogy a göndör meghallja. - Remélem, hogy nem csak játszani akar veled, mert ha így lenne, akkor én... - kezdett hősködni a szőke, mire elmosolyodtam. - Köszönöm - karoltam át fél kézzel őt. - Én nem ellenzem a kapcsolatotokat, de valamit tudnod kell Harry-ről - figyelmeztetett komolyan. - Mi lenne az? - kérdeztem ijedt, tágra nyíltak szemekkel. - Semmi, minden oké vele, de jó volt látni az arcodat így - röhögött fel Niall. - Amúgy szerintem komolyan gondolja, mert nem úgy néz rád, mint a következő volt barátnőjére - nevetett tovább. - Kösz. Ezt ugye nem kedvességnek szántad? - sziszegtem a fogaim közt neki. A nap további részében Niall-lal beszélgettem a szobámban. Rengeteget mesélt anyukámról, aki sokkal jobb ember volt, mint az apám, de engem mégis itt hagyott vele. Mondjuk megértem azt, hogy az apámat elhagyta, de hogy engem miért nem vitt magával, sose fogom megtudni. - Mi lenne, ha egyszer visszamennénk Redditch-be? - vetettem fel az ötletet. - Én szinte nem is emlékszem már rá - mondtam szomorúan. Niall együttérzően átkarolt. - Szívesen elmennék, de az együttes miatt szinte semmire sincs időm, és... - kezdte Niall. - Ne is folytasd! Egyszerűen mondd azt, hogy nincs kedved hozzám - pattantam fel dühösen Niall mellől az ágyról. - Nem rád céloztam ezzel! - fogta meg kezem Niall. - Hagyj! - ahogy kimondtam, egyből sírva fakadtam, majd a szőke ölébe hulltam. Niall átölelt, mikor éreztem egy vízcseppet a vállamon. - Sajnálom! Ne haragudj! - mondtam neki szipogva. - Ugyan semmi baj! - vigasztalt. A pillanatot megtörve William nyitott be, és közölte, hogy hamarosan indulunk a következő helyszínre. Ezután gyorsan ki is ment. - Niall! - kiáltottam hirtelen. Éreztem, hogy megint rám tör a rosszullét, elkezdett fájni a fejem, és a látásom kezdett elhomályosodni. Próbáltam leküzdeni, de az ájulás szélére sodródtak. "Muszáj harcolnom a betegség, és az ájulás ellen!" - biztattam magamat, viszont akaratomon kívül egy hosszabb pillanatra hunytam le a szememet, de kinyitni már nem tudtam...

(Niall szemszöge)
Ölelés közben, hozzám szólt, majd elkezdett egy mondatot, és kicsúszott karjaimból. - Harry! Gyógyszer! - kiáltottam fel ijedten. A törékeny lány nem volt eszméleténél, ágyra fektettem. Közben Harry futott be a gyógyszerekkel. - Gyorsan! Csinálj valamit! - sürgettem haverom. De még be sem adta a gyógyszert Olíviának, mire a lány hirtelen kinyitotta szemét. Ekkor megkönnyebbültem és is, és Harry is...

(Olívia szemszöge)Hirtelen arra keltem fel, hogy Niall és Harry hajol fölöttem. Nagyon megijedtem. - Mi történt velem?! - dörzsöltem meg a szemeimet.

Szerencsére hamar össze tudtam magamat szedni. Délutánra már egészen jól voltam, és igyekeztem boldog lenni, kihasználni az együttessel töltött időt. A délelőtti pánikrohamot betudtam annak, hogy rágörcsöltem a Niall-lal folytatott beszélgetés közben a régi emlékfoszlányokra. Belülről ezek az emlékek mardostak, de próbáltam ezt nem mutatni a fiúknak, és a gyógyszernek köszönhetően a fájdalmak teljesen eltűntek. Túl gyenge lehet az immunrendszerem, ha néhány emlék ennyire a padlóra tud küldeni...
- Jó látni, hogy újra mosolyogsz - simította meg az arcomat Harry. Niall is odajött hozzám, és magához húzva esetlenül átkarolt. - Ígérem, hogy elmegyek veled Redditch-be - suttogta a fülembe. - Figyelj csak, Niall. Ez egy buta ötlet volt tőlem, engem valószínűleg nagyon felkavarna, ha Redditch-be mennénk. Vegyük úgy, hogy nem is mondtam ilyet... - kezdtem magyarázkodni. Csak egy - Ó - volt rá a válasz. - Akkor holnap indulunk tovább? - tereltem el a témát. - Holnap kora reggel már úton leszünk, szerintem érdemes lenne már most kipakolni a bőröndöket az autóba - javasolta Niall. Ekkor lépett be a szobába Liam, Zayn, Louis és Anna. - Merre jártatok? - érdeklődtem kedvesen. - Lou-nak vettünk egy új telefont - válaszolt barátnőm. Mellém lépett, majd a fülembe súgta: - Új a telefonszáma, ezt még Eleanor sem tudja. Bár az utóbbi pár napban már nem is említette, én tartok tőle, hogy valahol még felbukkan - húzta el a száját. - Anna, beszélnünk kéne - suttogtam neki én is. Ő beleegyezően bólintott. A fiúkat kiküldtük a szobából mondván, hogy pakoljanak össze ők is. - Szeretnék megkérdezni tőled valamit - kezdtem. Barátnőm érdeklődve figyelt. - Hallgatlak! - jelentette ki. - Őszintén válaszolj kérlek! Mi történt köztetek Louis-val? - Anna azonnal elvörösödött. - Lefeküdtetek igaz? - sóhajtottam. - I-igen... - dadogta. - Én el akartam mondani, de nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá... - magyarázkodott. - Semmi gond nincs, én csak azt szeretném mondani, hogy vigyázz, nehogy kihasználjon - figyelmeztettem őt. Szerencsére Anna megértette, hogy mire célzok, és ezt a figyelmeztetést nem vette sértésnek. Elég hamar végeztünk a pakolással, és bőröndjeinket magunk után húzva a srácok szobáihoz igyekeztünk megnézni, hogy haladnak-e. Természetesen teljes káosz fogadott minket. Zayn és Liam közös szobájuk közepén valamelyikük bőröndjén térdepeltek, hogy össze tudják húzni rajta a cipzárt. Nem jártak sikerrel, bármennyire is erőlködtek, mert a cuccaikat csak össze-vissza szórták bele. Anna azonnal odaugrott segíteni nekik, és elkezdte összehajtogatni a ruháikat. Kissé elpirult, amikor egy alsónadrág került a kezébe. Én Harry, Niall és Louis szobájába mentem, hátha ott is elkél a segítség. Amikor észre vettek, felderült az arcuk. Láttam, hogy ők egész jól haladnak, de segítettem nekik a szét szórt holmikat bepakolni. Éppen a fürdőszobában néztem körül lehajolva a fürdőszoba szekrényhez, hogy nehogy itt hagyjanak valamit, amikor éreztem, hogy valaki finoman megfogja a csípőmet. Teljesen biztos voltam benne, hogy Harry az, ezért kicsit kihívóan megriszáltam a csípőmet. Az egyik kéz a fenekemre csúszott, mire én hátrafordultam. Legnagyobb meglepetésemre nem Harry volt az, hanem Louis. - Uram atyám! Te meg mit művelsz? - kérdeztem ingerülten suttogva, mert nem akartam hogy a többiek túlreagáljanak bármit is. Először tisztázni akartam a dolgot. - Bocsi, megszokás - engedett el Louis egyszerre. Ahogy beszélt hozzám, megcsapott alkoholszagú lehellete. - Te mégis mennyit ittál, és mikor? - szegeztem neki a kérdést. - Nem ittam többet három üveg sörnél... De lehet hogy lecsúszott néhány feles is... Egy-két órája mentem le az étkezőbe.

- Ezt ne is folytasd! Rossz hallani - forgattam a szemeimet. Ahogy a fürdőszoba legszűkebb részén el akartam menni a fiú mellett, akaratomon kívül a helyhiány miatt hozzáértem furcsán dudorodó nadrágjához. "Jézusom! Azonnal el kell innen tűnnöm"- gondoltam. Nagyon zavarban voltam. Szerencsére Louis gond nélkül kiengedett, én pedig visszasiettem Harry-hez és Niall-hez a szobába.