Karjaidban

47. rész

- Mi az a kezedben? - érdeklődött Anna szomorkásan. - Nem tudom! - adtam egyhangú választ. - Nem nyitod ki? - kérdezte barátnőm kíváncsian. - Nem is tudom... - kezdtem bele. - Na! Nyisd ki kérlek! Kíváncsi vagyok... - könyörgött Anna továbbra is és próbált mosolyt csalni arcomra tekintetével, ami sikerült is neki. - Rendben! - mondtam, majd magam felé fordítva a borítékot a pulzusom az egekbe szaladt...
"Sajnáljuk!" - fiúk. Ez a felirat díszelgett a borítékon. Egybe néztem Annával és könny csordult le mindegyikünk arcán. Óvatosan kibontottam a borítékot, amiben két levél bújkált és kulcsok. - Felolvasod? - kérdezte Anna. - Persze! - válaszoltam és belekezdtem.
"Lányok!
Ne haragudjatok! Mi nem akartuk ezt... Tehetetlenek vagyunk jelenleg. Semmitsem tudunk, csak azt, hogy nélkületek megyünk tovább! Nem tudjuk, hogy hogy fogjuk bírni nélkületek az utat. Nagyon hiányozni fogtok! Sohasem felejtjük el a veletek töltött időt! Csodálatos volt, mégha nem is tűnt annak... Tanítottatok pár dolgot nekünk. Köszönjük ezt és hálával tartozunk nektek mindenért! Mi nem adjuk fel és reméljük még egy nap újra találkozunk... Ti sem adhatjátok fel...
- pangtam meg az olvasásban. Mikor már Anna javában sírt. Folytattam könnyekkel a szememben, ami a papírra hullott.
... mennetek kell tovább! Vetettünk egy házat nem messze innen. Ott vannak a cuccaitok is. Ennyit tudtunk tenni... De kérünk titeket, hogy hagyjatok nyomot valamilyen formában! Nagyon hiányozni fogtok! Szeretünk titeket! X"
Ez a levél megsiratott minket, mire mi egymást átkarolva vizeztük össze a másik pólóját. Eltávolodott Anna, majd a másik levelet adta a kezembe, hogy legyek szíves olvassam fel azt is. Bólogattam, csak egy kis időt kértem, hogy lenyugodhatsak és hogy sírás nélkül olvassam fel. Megtöröltem szemeimet és hosszasan fújtam ki a levegőt. Anna is ugyan ezt tette. Megszorítottam kezét és biztatóan néztem szemébe. Tudatván vele, hogy van remény! Kinyitottam a papírt vettem pár friss levegőt, Annára néztem, aki fejével bólogatott, jelezvén, hogy kezdhetem a levél felolvasását... "Olivia és Anna!
- Nagyon megszerettünk titeket. Tartsatok ki! Vigyázzatok magatokra! ~ Zayn és Gigi.
- Sajnálom, hogy így kellett elmennetek tőlünk. Találkozunk még! Remélem! ~ Liam.
- Bocsájts meg nekem Olivia, amiért hazudtam! Nem tudtam, hogy mi az igazság... Szeretlek titeket! ~ Niall.
- Anna! Kérlek ne haragudj! Nem tudok nélküled élni... Gab össze-vissza hazudott! Remélem megbocsájtasz nekem... Szeretlek szívem! Mindent köszönök nektek! ~Louis :).
- Olivia! Sajnálom, azt ami történt... Már megbántam, hogy nem maradtam ott melletted! Meg tudsz bocsájtani nekem? Csak te kellesz nekem baba... És amit ott mondtam és tettem, azt teljesen komolyan gondoltam! Szeretlek Olivia! Örülök hogy megismerhettelek Anna! ~ Harry.
- Minél előbb együtt újra! ~ 1D.
- A házat, amit vettem az Every utcában találjátok! 13/AR a ház címe! ~ William."
Mindenkitől egy kis gondolat vagy más kis apróság... Papírra bámultam és úgy éreztem meghalok! Most kezdem igazán felfogni, mennyit is jelentenek ők nekem. Így hogy megismertem őket. A levél mindegyikünknek szólt. Anna szemei mindent elárultak... Louis kell neki, de kitudja, mikor találkozunk újra. Vagy hogy találkoztunk-e a jövőben?! Lehet sohasem beszélhetünk velük, se nem láthatjuk őket. Érzem Niall bánatát, mire azonnal meg tudok bocsájtani, ahogy Anna Louis-nak. Harry... Nem is tudom. Mit csinálhat most? Vigasztalódik Gab-bal vagy... Remélem nem iszik! Nehezen tűrném el, azt hogy igyon emiatt... Remélem nem csinálnak hülyeséget! Egyikük sem!
- Mikor megyünk 'haza'? - kérdezte Anna, mire rávágtam, hogy: - Most! Kézen fogtam őt és kiindultunk a kórházból. A levelek, kulcsok és a többi cuccainkat is hoztuk. Faképnél hagyva mindent és mindenkit elindultunk mezítláb az új otthonunk felé. Fél óra sétálás és útba igazítás után megérkeztünk.
Egy hatalmas fehér ház! Bementünk körülnézni. A nappaliban megtaláltuk a ruhás bőröndöket, majd a szobába érve a hatalmas plüss macik is ott voltak.
Annával megegyeztünk abban, hogy most lefürdünk. Míg Anna elkezdte addig kinyitottam bőröndöm, amiben megtaláltam Harry fekete pólóját, amiben mindig aludtam... De az egyik pulcsim viszont nem volt meg. Miután Anna kijött a fürdőből és is lefürödtem és Harry pólójába bújtam. - Amúgy véletlenül nincs nálad a pulcsim? Tudod az a fehér... - kérdeztem Annát, de nem volt nála. - Lehet elhagytuk valahol... De miért van nálad Harry pólója? - kérdezte félénken. - Nem tudom! Viszont van egy zöld póló is a bőröndömbe, ami nem az enyém... - magyarázkodtam Annának. - Megnézhetem? - kérdezte, majd aranyosan rám nézett. - Persze tessék! - adtam a kézbe, mire ő felkiáltott: - Ez Louis-é! Nálam van egy szürke pulcsi... Lecserélte ő is a pólót, majd nyújtotta felém a szürke ruhadarabot, ami pedig Niall-é volt. Ezt a pulcsit adta rám, mikor kint ültem az esőben egyedül. Magamra vettem még Niall pulcsiját is, majd bementünk a szobába beszélgetni. Vittük a telefonunkat is, majd feltettük azokat töltőre. Kényelembe helyeztük magunkat a plüssök ölében. - Ma este felhívjuk őket! - mondtam az ötletet Annának, aki lelkesen bólogatott. - Szerinted találkozunk még velük? - tudakozódott Anna. - Nagyon remélem! - mondtam, majd reményekkel teli fixíroztam barátnőm szemébe. - Szerinted igaz, amit írtak? - érdeklődött tovább, mire kinyitottam szám: - Ezt nem tudhatjuk... Én bízom benne, este minden kiderül, ha felveszik a videó hívást. - Mit fogsz mondani Harry-nek? - puhatolózott tovább a szőke. - Ez nehéz... Nem is tudom! Amit mondott, tett, én tényleg elhittem, hogy komolyan gondolja, erre megjelent a semmiből az a liba és feldúlja az egészet! - eresztettem ki a gőzt. Lassan elmúlt fél hét... Beszélgettünk még körülbelül nyolcig. Megszokásból a hűtőhöz sétáltam és meglepő mondom volt is benne valami. Megmarkoltam a gumicukrot és suhantam vissza a szobába Anna mellé. - Hát akkor próbáljuk meg! - mondtam, majd végig fürkésztem arcát. - Rendben! - válaszolt és nyugodtan szuszogott. Az ágy végébe támasztottam a telefont. Benne voltunk, ahogy ülünk a plüssmacik ölében és csak vártunk... Videó hívást indítottam Niall-lal, de nem vette fel. Megpróbáltam újra, de nem jártunk több sikerrel. Végül rápróbáltunk Liam telefonjára, tudván nála mindig ott van. Kicsengett... Idegtépő a várakozás nekünk, de remélem minden rendben van ott! Egyszercsak becsatlakozott Liam a videó hívásba. "Szia Liam! - köszöntünk egyszerre. - Sziasztok... Örülök, hogy látlak titeket! - húzta keserű mosolyra száját a fiú. - Mi is örülök neked! A többiekkel mivan? - érdeklődtem. - Mindenki magába van fordulva. Louis mosolya eltűnt, mintha elfelejtette volna, hogy hogy kell. Niall mindig jön ide könnyes szemekkel és azt hajtogatja, hogy sajnálja... Zayn és Gigi is nagyon szomorú. Én is nagyon szomorú vagyok, de nem szabad feladnunk! Találkozunk még! - nyöszögte és hangja elhalkult... - Kivel beszélsz? - szólalt meg egy hang a másik oldalon. Liam mutatta, hogy jöjjön ide. A többiek voltak azok. Leültek Liam mellé és sajnálkozva integetett mindenki. - Sziasztok! - köszöntünk újra. - Niall figyelj! - szólaltam meg és mutattam a pulcsiját, ami rajtam díszelgett. A fiú halvány mosolyra húzta száját, amire én is. - Nem tehetsz semmiről! Érted! Nem tudok haragudni rád! Szeretlek! - vallottam a szőke fiúnak és eltűnt a bánat arcáról. - Louis! Fel a fejjel! Anna fél elmondani, de többet jelentesz neki, mint az élete! - a kis mókamesternek felcsillant a szeme és össze mosolyogtak Annával. - Most annyira megölelnélek titeket! - lelkiztem. - Mi is! - értettek egyet. - Harry hol van? - kérdeztem félénken. - Ott ül! - bökött tekintetével a kamera mögé. - Gab már nincs itt. William elzavarta... Harry magába van fordulva! Kellesz neki! - bíztatott Liam. - Nem tudom hallassz-e most Harry, de szeretném ha tudnád, hogy hiszek neked! Ne bánd meg, amit tettél. Tudom, azt tetted, amit jónak láttál! Remélem még találkozunk, jó elhinni, hogy te is itt vagy velem... Rajtam van a pólód! És más is van rajtam, amit tőled kaptam. Kiakarom mondani már az Igent! A macival úgy fogom átölelni, mintha te lennél itt. De tudom, hogy ez soha sem lesz olyan. Azt akarom hinni, hogy egy nap nem csak a macit fogom itt ölelni az ágyon, hanem téged... Hiányzol! Szeretlek! Kérlek mondj valamit... - szóltam szívemből és könnycsepp gördült végig arcomon, amit gyorsan letöröltem. Csend lett a vallomásom után, majd annyit hallottam: - Én is szeretlek baba! - Ne haragudjatok, mennünk kell, hallom, hogy William jön ellenőrizni! Sziasztok! Majd még beszélünk! - mondta Liam, intézetbe elköszöntek tőlünk, majd letették a készüléket.