Karjaidban

18. rész

Annát pillantottam meg az ajtóban. Harry felállt és Anna elé állt, majd súgott valamit neki... És kiment. - Szia! Ne haragudj, hogy nem voltam ott, mikor beütött a baj! - közeledett felém, amire nem reagáltam. - Jóban rosszban együtt igaz?! - kérdeztem feltüzelten és mérgesen stíröltem. - Nem vagyok itt?! Nem látsz! Veled akartam jönni a mentőautóval, de csak egy személy mehetett és az Harry volt! - emelte fel a hangját. - Nem! Te... Te már napok óta nem törődsz velem! Csak Lou így úgy... Hol van az a lány akit megismer... - pangtam meg. Próbáltam nem sírni, de Annán is ezt láttam. Letett egy kávét mellém. - Gyógyulj! - szóval hagyta el a szobát. Alsó ajkamat harapdálva, hüppögni kezdtem és becsuktam szemem. - Mi történt? - szaladt be Harry. Beült mellém az ágyba és magához húzott védelmezően, közben hajamba mormogott. Teljesen elszomorodtam Anna miatt is. Még csak nem is tiltakozott az ellen amit a fejéhez vágtam, és ez eléggé rosszul esett. Harry vállába fúrva a fejem elsírtam magam. Lehet, hogy én is hibás voltam a dologban, mert lepattintottam Annát, de most cseppet sem izgatott, hogy bunkó voltam. - A pólód! - bújtam ki a göndör hajú fiú ölelésből. - Mi van vele? - értetlenkedett. - Összekönnyeztem. - ő csak elmosolyodott, és újra magához húzott. Ebben a megnyugtató ölelésben aludtam el... Hangokra ébredtem. A szemeimet még nem nyitottam ki, hallgatózni akartam. Apám és az orvos beszélgettek az ágyam mellett. Harry mellettem feküdt az ágyon. Békésen szuszogott. - Meddig kell benntartani a lányomat? - hallottam apámat. - Ha semmi baj nem lesz, akkor még három-négy napig megfigyelésre itt tartanánk. - válaszolt Dr. Damien. Az túl sok idő, a srácoknak tovább kéne menniük, nem maradhatnak el miattam a koncertek! Vagy ami még rosszabb... Mi van, ha itt akarnak hagyni?- Mi nem tudunk addig várni. Nem lehetne, hogy holnapután elengedik? - kérdezte apám. - Megtehetném, de elég kockázatos lenne, és nem szeretnék kockázatot... - kezdte el az orvos, de William közbe vágott: - Nem érti? Ez a fiú egy együttes tagja, és egy lány miatt nem fogom lemondani vagy halasztani pár nappal a turnét. Szóval intézze el, hogy a megfelelő gyógyszereket megkapja és holnapután legkésőbb eljöhessen! - fenyegetőzött a menedzser. - Ha ez nem történne meg, mi lenne a következmény? - Itt kéne hagyni a lányt, és jöhetne utánunk egyedül, vagy mehetne haza.
Teljesen ledöbbentettek apám mondatai. Szégyelltem, hogy ő a rokonom, bár ő képes lett volna letagadni. Harry egész végig mellettem maradt, hiába ismert csak pár napja, mégis ő vigyázott rám a legtöbbet. Rengeteget beszélgettünk, így én is megismertem az igazi Harry Styles-t, aki teljesen más, mint ahogy azt gondoltam. Vicces, figyelmes, kedves, kissé egoista, de ez jól áll neki, és kicsit perverz is.
Másnap délelőtt William jelent meg a kórteremben. - Harry, néhány óra, és kezdődik a koncert! Jó lenne, ha jönnél. - szólt a mellettem ülő fiúnak. - Nincs kedvem most koncertezni. Megoldják a többiek nélkülem is! - vonta meg a vállát. - Ilyen megoldás nincs! Vagy ott leszel, vagy a rajongókat hozom ide, de az biztos, hogy nélküled nem énekelnek a többiek sem! - szűkült össze apám szeme. - Menj nyugodtan! Elleszek egyedül. - simítottam meg a vállát. - Ne ellenkezz, hanem siess már! - sürgették, mielőtt bármit mondhatott volna. - Vigyázz magadra! - mondta végül, és egy puszit lehelt az orromra búcsúzásként. Szomorúan néztem utána, de tudtam, hogy ez így helyes. Néhány perc múlva halk kopogást hallottam az ajtón, és Anna lépett be rajta. Most járt nálam másodszor. A többiek igyekeztek vidítani, és jó pár órát voltak itt, de barátnőm csak néhány percet. - Azért jöttem, hogy kibéküljünk! - kezdte félénken.Próbáltam eltakarni érzéseimet. - Ne haragudj, hogy így beszéltem hozzád! Méghogy nem törődtem veled... Kérlek bocsáss meg nekem! - állt oda az ágyam mellé. - Gyere ide! Nem tudok haragudni rád, amúgy is nekem kellett volna bocsánatot kérnem, hisz én beszéltem csúnyán veled... - szégyelltem el magam. Mikor Anna megölelt, az nagyon jól esett, majd befeküdt mellém. - Várj! Hoztam valamit! - szólt barátnőm. - Mi? Mit hoztál? - kíváncsiskodtam. - Egy ölelést! Na jó nem, de azt is! - mondta egy óriási szívből jövő mosollyal, majd kezembe adott egy tábla csokit. - Nagyon köszönöm! - válaszoltam. Az ágyon még sokáig beszélgettünk, majd az orvos törte meg csevegésünket. - Kérem menjen ki! Pihenésre van szüksége Olíviának! - mondta Dr. Damien. - Kérem! Had maradjon itt velem! - könyörögtem az orvosnak, végül beleegyezett. Este sokáig fenn voltunk Annával, már nem emlékszem, hogy hogy is aludtunk el. Hajnalban riadtam fel egy rémálomból, barátnőm már fenn volt. Szaporán vettem a levegőt és nyugtalan voltam. - Nyugalom! Itt vagyok! Semmi baj! - húzott magához Anna, de én csak zokogtam karjaiban. Már korán jöttek a fiúk, de apám sehol... - Köszönöm, hogy vigyáztál rá! - mondta Harry barátnőmnek. - Ez természetes! - válaszolt Anna, és átadta a helyét Harry-nek. - Mi történt? - kérdezte Niall. - Rosszat álmodott este! - válaszolt Anna helyettem. Szipogva néztem körbe, és kérdeztem: - Hol van apa? - Nem akart látni, azt mondta. Már indulna a következő koncert helyszínére. - közölte Liam. Megdöbbenten néztem, majd felkeltem Harry mellől. - Hé?! Hova mész?! - ragadta meg vállam Harry. - Apámhoz! - válaszoltam.Mikor felálltam az ágyból erősnek éreztem magam. - Hol van? - kérdeztem. - A hotelben. - közölte Liam. Amire én csak biccentettem. Elindultam, majd több hang is össze zavart... - Várj meg! - szólt utánam Anna. - Én is megyek! - mondta Harry. A többiek taxit fogtak. Már majdnem kiértünk a kórházból, amikor a doki üvöltött utánam. - Hova megy? - kérdezte lihegve az orvos. Erre nem válaszoltam, de látta a bajt az arcomon. Kezembe nyomott pár orvosságot, majd ezt mondta: - Menjen, de vigyázzon magára! Barátnőm tolt az autó felé. - Köszönöm! - kiáltottam vissza. Én ültem középen a taxiban. Fejemet Anna vállára helyeztem, Harry pedig megfogta a combom. - Még mindig jól áll az ingem! - próbált megmosolyogtatni. Megfogtam kezét, egy mosollyal. Mikor oda értünk, már nem éreztem magam olyan erősnek. A lépcsőzés pedig végképp lefárasztott, majd kopogtattam apám szobaajtaján. - Gyere! - szót hallottam. - Ha baj van bemegyünk! - biztatott Anna, Harry pedig bólintott. Benyitottam... - Olívia bogaram! Örülök, hogy itt vagy! Akkor indulhatunk is ugye?! - örvendezett hamisan. - William! Itt akartál hagyni! Mert neked fontosabb minden más, mint én igaz?! Téged aztán végképp nem érdekel mi van velem?! Ugye! Mondd meg az igazat! - kezdtem kiabálni és elé léptem. - Neked már semmi sem számít! Értem miért hagyott el anya! - majd dühösen és minden erőmet beleadva mellkason vágtam, majd ütni kezdtem, mint egy zsákot. Sírva estem össze... Apám semmit sem szólt a döbbenettől. Anna futott be az ajtón sírásom hallatán. Ledobta magát mellém és vigasztalni kezdett...