Karjaidban

45. rész

Harry-vel kissé ijedten összenéztünk. Mentem kellett a menthetőt, és Harry tekintetétől nagy nehezen elszakítottam az enyémet. - Öhm... Nem tudta az ujjméretemet, ezért még nem vette meg. Majd együtt megyünk megvenni miután kikerültem innen - mondtam ki a legelső indokot, ami csak eszembe jutott. Anna a másik ágyon fulladozott az elfojtott nevetéstől. Mellettem Harry is alig bírta visszatartani a kikívánkozó röhögést, de helyeslően bólogatott, és én is viaskodtam rángatózó arcizmaimmal. Gabrielle hitetlenkedve meredt ránk. Ekkor összenéztünk mindhárman, és egyszerre tört ki belőlünk az eszeveszett nevetés. Gabrielle ekkor sértődötten kiviharzott végre a kórteremból. Mi is lenyugodtunk már a nevetés után, aztán Anna észbe kapott, és rákérdezett a dologra. - Tényleg megkérte a kezed, vagy csak Gab miatt kamuztátok? - kérdezte, szeme kíváncsiságtól csillogott. Harry-re pillantottam boldogan vigyorogva. - Igaz, amit mondtam. Nem így szerettem volta elmondani neked... - húztam el kissé szomorkásan a számat. Anna a karjába szúrt kanüllel és az agyrázkódásával nem törődve az ágyamhoz futott, és hevesen átkarolt. - Jézusom Olívia! Annyira örülök nektek! - visította a fülembe boldogan. - Ugye lehetünk a koszorúslányok Louis-val? - sikítozott teljes önkívületben továbbra is. - Louis-val? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. - Miért ne? Louis-nak nagyon jól állna egy babarózsaszín estélyi - vigyorgott Harry. Anna is és én is furcsállva táncoltak a homlokunkat. - Eredetileg Gigi-t akartam mondani. Louis véletlen volt - csapott a homlokára Anna. - Jaa! Tudtam ám! - kacsintgatott Harry. Mindannyian elnevettük magunkat. - A többieknek mikor mondjuk el? - kérdezte Anna olyan örömmel a hangjában, mintha őt kérték volna feleségül. - Arra gondoltam, hogy majd csak azután szóljunk nekik, ha kiengedtek innen mindenkit... - vontam meg a vállamat. - Nekem oké! De ha nem haragszol, most el kell mennem. Mindjárt jövök - állt fel Harry hirtelen. - Hová mész? - kérdeztem. - Majd megtudod! - mosolygott aranyosan a fiú és kilépett a kórterem ajtaján. Annával érdeklődve néztünk össze. Vajon hová megy most Harry? - Olívia, mesélj már! Mi történt veled? Én nem is tudom a pontos sztorit! - kérlelt Anna. Még mindig az ágyamon ült. A kanül, amin az infúzió folyna a vérében, már nem volt beleszúrva a bőrébe. Ahogy az előbb hozzám sietett, sikeresen kitépte a tűt magából. - Hát a sztori röviden annyi, hogy a hotelbe mentem apámhoz, hogy beszéljek vele, mert meg akartam kérdezni, hogy miért nincs itt. Mattrészegre itta magát, teljesen depressziós lett, szerintem a baleset miatt. El akartam venni tőle az üveget, erre teljesen begurult, és a falhoz vágta a sörösüveget. Én meg pont a falnak támaszkodtam, és az üvegszilánkok "megtámadtak" - meséltem el barátnőmnek a balesetet. - Jesszus! Szerintem még én jártam jobban az agyrázkódással! És Harry? Hogy talált rád? - faggatott tovább. - Csak annyit hallottam, hogy nyílik az ajtó. El kellett tűnnöm, mert nem akartam, hogy apám bajba kerüljön. A hálószobába mentem, és befeküdtem az ágy mellé a földre. De persze a részeg apám elmondta, hogy a szobában vagyok. Amikor meglátott, azonnal kihívta a mentőket, akik behoztak ide. Hát ennyi. Annyira nem nagy dolog - vontam meg a vállam a beszámolót végén. - Ja, meg van egy három centi hosszú vágás a bal arcomon, ami miatt nem tudok enni, mert fáj, meg vérzik, és félek, hogy felszakadt a varrás. A csókolózás is nehéz így, de Harry vigyáz rám - tettem még hozzá. Annát sikerült kicsit lesokkolnom ezekkel az információkkal. - Olívia, ha látnád magad! Csak úgy ragyogsz, mióta együtt vagytok Harry-vel. Az előbb, mikor említetted, szinte láttam azokat a bizonyos szívecskéket a szemedben, ami a rajzfilmkarakterek szemében szokott lenni. Mintha nem csak körülbelül két-három hete ismernétek egymást, hanem legalább két-három éve! Annyira összeilletek, és el nem tudod képzelni, mennyire örülök ennek a lánykérésnek! Mikor lesz majd az esküvő? Ugye mehetek majd veled ruhát nézni? - Anna teljesen beleélte magát a dologba, miközben mi Harry-vel azon gondolkoztunk, hogy hogyan leplezzük ügyességüket a média és a nyilvánosság előtt. Meg persze apámmal is beszélni kéne ezügyben. Ahogy William-re gondoltam, nyomban eszembe jutott dühtől eltorzult arca miközben a sörösüveg a falhoz csapódik. Kirázott a hideg tőle. Féltem az apámtól. Annával való beszélgetésünk közepette egyszercsak nyílt az ajtó, és Harry lépett be rajta. - Ez így most már lehet, hogy gáz lesz, de... - mondta köszönés nélkül, és az ágyam mellé térdelt, oda, ahol én ültem. - Olívia Paholes-Mallinson, hozzám jössz feleségül? - tette fel a kérdést, kezében egy kinyitott dobozkával, amiben egy gyűrű pihent. Azonnal felpattantam az ágyamről, és egy igent sikítva és beköltözött sérüléseimmel nem törődve a térdelő fiúra vetettem magam. Olyan hevesen öleltem át, mintha ez az ölelés lenne az utolsó. - Komolyan ezért mentél el? - suttogtam a fülébe teljesen meghatódva. - Igen. Ez most fontos volt - mosolygott rám. Anna az ágyon teljesen elérzékenyülve, könnyes szemét törölgetve vigyorgott a párosunkra. - Valahogy meg kéne ünnepelni ezt az eljegyzést! - fészkáltam magam a még mindig a földön térdelő Harry ölébe. - Hmm... Nekem lenne pár ötletem, hogy hogyan... - pillantott rám. Benedvesítette puha ajkait, miközben perverzül vigyorogva nézte, ahogy megértettem a célzását, és paradicsom vörösre pirul bekötözött arcom. A gyűrűt Harry ekkor az ujjamra húzta. Pont ráillett az ujjamra. Boldogan vigyorogva nézegettem a kezemen csillogó ékszert. Ebben a pózban voltunk, mikor az orvos belépett a kórterembe. Majdnem ránk is lépett, mert nagy lendülettel érkezett. Szerencsére időben észrevett minket a földön kuprogva. A doki egy huszonnyolc év körüli férfi volt, nagyon helyes arccal, magas termettel, és orvosi köpenyén át is jól láthatóan kidolgozott testtel. - Maguk meg mi a fenét csinálnak ott? Mondják, hogy nem vetkőzni készültek! - ezek voltak az első hozzánk intézett szavai. - Kisasszony, maga meg élő pornót szándékozott nézni ennek a két jómadárnak a szereplésével? - kérdezte Annától. Éppencsak a szemét nem forgatta hozzá. Mindannyian csak kapkodtuk a fejünket. Első benyomásra egy szexmániás, bunkónak tűnt. Nagyon reméltem, hogy ez változni fog, vagy csak poénból repkedtek itt az oltások. - Olívia, maga kérem fáradjon velem egy vizsgálóba, szeretném megvizsgálni, hogy minden rendben van-e, és az arcán ki kéne cserélni a kötést - mondta a doki, most már valamivel normálisabban. Kelletlenül feltápászkodtam Harry-től a földről, és az ajtó felé indultam. Az orvos kinyitotta előttem az ajtót, és kiengedett maga előtt. A folyosóról még boldogan mosolyogva visszapillantottan Harry-re, aki egy szerelmes vigyorral a fején bámult maga elé. Alig tudtam elfojtani a látvány okozta kuncogásomat. Ekkor a doktor becsukta az ajtót, és sebes léptekkel megindult a fertőtlenítő szagú folyosón. Rajtam már nem az a ruha volt, amit akkor vettem fel, mikor a szórakozóhelyre indultunk, egy fehér színű pólót és nadrágot adtak rám. Csak a fehérneműm maradt rajtam. Én jóval lassabban lépkedtem, mint a doki, akinek továbbra sem tudom a nevét. A férfi hátranézett, és felvonta a szemöldökét. - Nem sietnek kicsit jobban? Nem érek rá egész nap a maga csinos kis hátsóját ápolgatni, bár szívesen tenném, elhiheti! - egy kissé fenyegető, perverz vigyor jelent meg az arcán. Kezdett idegesíteni ez a férfi a kibírhatatlan stílusával. Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy lealázzon az idióta beszólásaival, és megemberelem magam. - Én viszont sose érnek magához sehogy se, doktor úr! - dobtam össze a mellkason előtt a karjaimat a 'doktor úr' megszólításra erősen kihangsúlyozva. - Belevaló csaj! - mormogta az orra alatt, aztán odaértünk egy vizsgálóhoz, és annak az ajtaján betessékelt. - Vetkőzz! - szólt rám, és várakozóan leült az íróasztal mögött található székre. - Tessék?! - háborodtam fel teljesen. A doki arcán egy széles mosoly terült el. - Rossz az, aki rosszra gondol, édes! Egyébként a felsőt kellene levenned, hogy a kötést a karodon egyszerűbben ki tudjam cserélni - nevette el magát. - Ohhh! Hát persze! - teljesen elvörösödtem, hebegtem-habogtam, és közben elkezdtem leráncigálni magamról a pólót. Bevallom, a sérülések miatt nagyon nehezen ment. Az orvos még egy darabig vigyorogva figyelte a bénázásomat. - Gyere ide, segítek! - mondta végül. Odaléptem hozzá, mire ő villámgyorsan kibújtatott a fehér felsőből, a mozdulat közben viszont lágyan végigsimított a jobb oldalamon. Érintésétől kirázott a hideg, de nem a jó értelemben. - Ez tetszett? - kérdezte perverzül a doki. Hevesen megráztam a fejemet. - Nem, hagyjál már békén engem! Van barátom, sőt jegyesem! Viszont szeretném tudni a nevedet - mondtam magabiztosan.