Karjaidban

19. rész

Már értem, hogy hagyhatott árvaházban az apám. Egy szívtelen ember, aki mindent a pénz miatt csinál. Pedig annyira megörültem neki, amikor megtudtam, hogy ő az apám! Annyit álmodoztam a találkozásunk napjáról! Mégis most, hogy megismertem őt, azt kívántam, bárcsak ne tudnám. A nevelőszüleimet sokkal közelebb éreztem ebben a pillanatban magamhoz.
Anna karjai közt zokogtam, és közel álltam egy pánikrohamhoz. Emlékek ezrei törtek fel a tudatom mélyéről: ahogy az apám a karjai között tart engem kb. 4-5 évesen; ahogy az anyám elbúcsúzott tőlem, majd soha többé nem láttam; ahogy Niall vállán sírtam anyám miatt; ahogy Niall-lel beszélgetünk mindenféléről, aztán együtt játszunk; és ahogy apám elvisz egy árvaházba, és letagad, azt mondja, hogy az utcán talált; később egy kedves házaspár örökbefogadott, és náluk maradtam egészen eddig...
Harry rontott be a szobába a gyógyszereimmel a kezében. - Olívia, semmi baj, nyugalom. Ne sírj! Gyere, vedd be a gyógyszereket, hidd el, jobban leszel tőlük! - nyugtatgatott. - Nincs szükségem a gyógyszerekre! Jól vagyok. - válaszoltam higgadtan, és tényleg jól éreztem magam. Felálltam a földről, majd a még mindig döbbent apámra néztem. - Nem tekintelek többé az apámnak! - mondtam ki kíméletlenül, és kimentem a szobából. Bal oldalamon Anna állt, jobbomon Harry jött velem. - Köszönöm! - suttogtam mindegyikőjüknek. Barátnőm csak elmosolyodott. - Szeretnéd, hogy keressünk más menedzsert? - kérdezte váratlanul Harry. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja. - Tudod, nem szeretném, ha emiatt elmennél! - vallotta be a göndör hajú fiú, és félénken rám emelte smaragd zöld szemeit.
Meglepetten néztem a fiúra. Miattam eldobná az együttes biztonságot adó menedzserét...
- Nagyon rendes vagy, de ezt nem teheted meg értem - mosolyodtam el. - Dehogynem - válaszolta. - Ne, erre nincs szükség. Nem vagyok rá mérges, egyszerűen csak nem érdekel. Viszont ettől függetlenül is maradni fogok, ha szeretnéd és nem zavarok itt senkit - simítottam meg a vállát. - Engem nem zavarsz. Sőt, kifejezetten örülök a társaságodnak - incselkedett velem. Anna mellettem érdeklődve nézte, hogy mi lesz ebből. - Én nem is zavarok itt tovább - mondta és elsietett a fiúk szobájába, ahol vélhetőleg Louis várta. Harry megfogta a kezemet és az Annával közös szobába húzott. A szobaajtót kulcsra zárta, majd az ölébe kapott és az ágyra ugrott velem együtt. Elkezdett velem birkózni, amiben nem ellenkeztem. Rám hasalt és ott tartottunk, ahol befejeztük. Szemembe nevetett, majd vészesen közeledett ajka az enyémhez. A csóknak nem tudtam ellenállni, meg amúgy is gyengének éreztem magam... Harry lekapta rólam a pólót, majd sajátját is félre dobta és puszilgatni kezdte nyakam, ami jól esett, de hirtelen fejfájás és szédülés kapott el. - Harry! - kiáltottam fel. Felpattantam mellőle, le akartam hajolni Harry pólójáért, amit fel szerettem volna venni, de lábaim nem bírtak el, így csakugyan összeestem. Eszméletemnél voltam, csak azt láttam, hogy Harryn fekszem, miközben a gyógyszert adta be, amit elfelejtettem bevenni. Hirtelen minden elsötétült.

(Harry szemszöge)
A törékeny lányt befektettem az ágyba és mellé feküdtem. Fejét mellkasomra helyeztem, haját simogattam. - Nem lesz semmi baj! Kérlek ébredj! - ezek a mondatok hagytál el a számat. Megrémültem, mikor a nevem kiáltotta, azt hittem túl messzire mentem első alkalommal, pedig egy csókon kívül más nem is történt. Nem vihetem vissza a kórházba, William képes lenne itt hagyni... Remélem hamarosan minden rendben lesz vele.

(Olívia szemszöge)
Amikor kinyitottam a szemeimet, sötétség fogadott. Az Annával közös hotelszobában feküdtem a franciaágyon. A fejem egy csupasz mellkason pihent. Felnéztem az arcra. Harry volt az. Békésen aludt. A telefonomért nyúltam az éjjeliszekrény felé. Hajnali három óra múlt néhány perccel. Most teljesen nyugodtnak éreztem magamat. Nem is értettem mi történt velem. Mitől volt ez a pánikroham? Igaz, ez lett volna nekem az első alkalom. Szerintem elég kínos, hogy ennyi idősen még szűz vagyok, de megijesztett ez a szituáció.
Elgondolkodva tettem vissza a telefont a helyére, és ekkor döbbentem rá, hogy rajtam sincs póló. Magamra kaptam Harry mellém dobott felsőjét, majd szorosan hozzábújtam a fiúhoz a közös takaró alatt, a fejemet a jobb vállára döntöttem, elkezdtem az ujjammal átrajzolni a bal kulcscsontja alatt húzódó fecske tetoválást. Nem emlékszem már, hogy pontosan mikor, de sikerült elaludnom.
Reggel arra ébredtem, hogy a fiú mocorog mellettem az ágyban, majd nekem hátat fordítva felült. Én pont ekkor nyitottam ki a szemeimet felé fordulva. - Jézusom Harry! Nincs rajtad ruha! - sikoltottam fel a korai órához képest elég éberen. - Hidd el, hogy rajtad se lenne, ha nem lettél volna rosszul - vigyorodott el. - Meg ne fordulj! - kiabáltam rá, mert bizonyos testrészére (még) nem voltam kíváncsi. - És egyáltalán mikor került le rólad a ruha? - érdeklődtem szemeimet eltakarva, mert közben felállt az ágyról és elindult felöltözni. - Gyakran alszok meztelenül. Nem gondoltam volna hogy ez zavarni fog - mondta nevetéssel a hangjában. - Nem zavart - szóltam iróniával a hangomban. - Látom. Amúgy már nézhetsz, felöltöztem - már majdnem levettem a kezemet a szemeimről, amikor...
- Csak vicceltem, még keresem a nadrágom - jelentette ki nevetve. Megfogtam az egyik párnát, és vaktában eldobtam a szememet még mindig csukva tartva. Egy tompa, puffanó hang jelezte, hogy eltaláltam őt. - Amúgy Anna hol van? - kérdeztem hirtelen. - Az unokatesóddal és Lou-val aludt egy szobában, ha jól tudom. A pólómat visszaadnád kérlek? - Persze, de kimennél addig, míg átveszem?
- Jól van, kimegyek! - szólt Harry csalódottan forgatva a szemét. - De hol lehet a kulcs? Azon van a fürdőszoba kulcs is, ha nincs kulcs, nem tudok kimenni. - nézett rám vigyorogva. - Jó akkor átcserélem a pólóm a fürdőben, de be ne nyiss! Inkább keresd a kulcsot! - mondtam a fiúnak és bevonultam a fürdőbe átöltözni már egy saját pólóval a kezemben. - Jó keresem! - adta meg magát. Levettem a pólót, ott álltam egy szál melltartóban, és mivel még nem ittam meg a szokásos reggeli kávémat, sikerült egy kicsit elbambulnom. Harry pedig váratlanul benyitott. - Lehet, hogy itt a kulcs! Ohh. Jókor jöttem, látom levetted a pólóm. - viccelődött tovább, de nem elég, hogy elbambultam, még sokkot is kaptam tőle. Megfogta mindkét pólót, majd kiszaladt velük. - Hát ezt nem hiszem el! Styles hozd vissza azonnal! - kiabáltam ki a fürdőből. - És ha nem?! Gyere ide, ha szeretnél valamit! - játszadozott a fiú. Kijöttem a fürdőből melltartóban... - Kapj el! - szórakozott tovább Harry. - Harry Styles! Add vissza vagy megjárod! - kezdtem kiabálásba. - Oh tényleg? - lépett elém a göndörhajú. - Igen jól hallottad! - válaszoltam. - Megkeresed a kulcsot és visszaadom a pólód! - kezdett alkudozni. - Ne már Harry! - könyörögtem, de nem hatotta meg. - Jól van, megkeresem - sóhajtottam lemondóan. Harry az ágyra feküdt, míg én egy szál melltartóban csúsztam-másztam a kulcs után. Már jó fél órája kereshettem, mikor meghallottam, hogy megzördülnek a kulcsok. Az ágy felől jött a hang. - Harry Edward Styles! Nálad volt egész végig?! - kezdtem ideges lenni. Bólintott egy nagy mosollyal és felmutatta a kulcsot. - Hol a pólóm?! - kérdeztem. - Hát nem is tudom! Megérdemled? - kérdezte Harry. - Meg, mert rájöttem, hogy nálad van a kulcs! - mondtam felháborodva. - Tessék! Ez jó volt! - vihogva adta vissza a pólóm Harry, majd kinyitotta az ajtót, és elindultunk reggelizni. A többiek már türelmetlenül vártak minket.