Karjaidban

44. rész

Alig hittem el, amit Harry mondott az előbb nekem. Egy hatalmas vigyorral a fejemben csak bámultam a plafont. Úgy döntöttem, hogy mire visszajön Harry, megpróbálok még egy kicsit aludni, hogy hamarabb meggyógyuljak, és végre kiengedjenek innen. Ezekkel a gondolatokkal sikerült is elaludnom. Most nem álmodtam semmit. Arra ébredtem meg, hogy valaki kávéillatú puha ajkaival nedves puszikat hagy az arcomon, már ami kilátszott belőle a kötés alól, és a nyakamon. Az illetőnek ezen kívül Harry-illata volt, így biztos lehettem benne, hogy ő az. Szemeimet nem nyitottam még ki, így próbáltam meg átkarolni a nyakát. A karomat borító sebekről persze elfeledkezdtem, így a mozdulat közben hangosan felszisszentem, és szemei azonnal kipattantak. Harry aggódó smaragd szemeivel találtam szemben magam. - Mi fáj, baba? - kérdezte aranyosan a számba suttogva. - Mindenem - nevettem fel halkan és keserűen. Végül nem bírtam tovább, hogy ennyire közel van hozzám, mégsem csinál semmit, megcsókoltam őt. Akaimat finomat mozgattam az övéin, ő pedig óvatosan csókolt vissza. Nagyon tetszett, hogy ennyire figyelt rám, és próbált nem fájdalmat okozni nekem. Persze emiatt a mozdulatsor miatt megint vér ízét éreztem, és a seb is szúrni kezdett, de nem érdekelt más, csak Harry és az ajkai. - Ugye tudod, hogy ez a sebhely mindig meg fog maradni? - kérdeztem tőle a bal arcomra mutatva, mikor sikerült elszakadnunk egymástól. - Nem érdekel! - suttogta szerelmesen a fiú. Felvont szemöldökkel néztem rá. - Mármint nem az nem érdekel, hogy mi lesz veled, és hogy hogyan nézel ki. Az a sebhely nagyon szexin fog állni neked, és én ugyanúgy foglak szeretni, mint eddig, ha nem jobban. Nem a tested miatt szeretlek Olívia! Bocsánat, pontosítok: nem csak a tested miatt szeretlek! - jelentette ki Harry, fején egy perverz vigyorral. Ha az volt a célja, hogy jobb kedvem legyen, hát, sikerült neki. Én is rámosolyogtam. - És természetesen várok rád minden tekintetben, addig, ameddig csak szeretnéd. Érted megéri - kacsintott rám a fiú. Ezzel a mondatával sokadjára is sikerült zavarba hoznia. - Apámmal mi a helyzet? - kérdeztem váratlanul. Mire megfagyott a levegő... Harry idegesen összepréselte ajkait, és válasz nélkül elfordította a fejét. Hosszú feszült percek teltek el, és mindketten csak bámultunk magunk elé. - Erre nem szeretnék válaszolni, mert nem tudnék tárgyilagosan beszélni róla - szólalt meg aztán a fiú némi idegességgel a hangjában. - Bocsánat, hogy megkérdeztem - szólaltam meg bűnbánóan. Abba bele sem gondoltam, hogy nemcsak nekem nehéz most ebben a helyzetben, hanem Harry-nek is. - Ne hülyéskedj már, Olívia! Nem a te hibád! Semmi sem a te hibád! Nem tehetsz semmiről! - az utolsó mondatot szinte már kiabálta, és az ágyamról felpattanva zaklatottan a hajába túrt. Kissé ijedten pillantottam a fiúra. Meglepetten vettem észre, hogy az arcán lefolyik egy-egy könnycsepp. 'Adj ki magadból mindent!'- gondoltam magamban. - Te valószínűleg el sem tudod képzelni, hogy mennyire kibaszottul szeretlek téged, és szavakkal sem nagyon tudnám elmondani, de próbáltam veled éreztetni. Te vagy az első lány számomra, aki nem a külsőm és a hírnevem miatt szeret, hanem azért, aki vagyok a színfalak mögött. És most, mikor megsebesítettek, aki hozzáteszem a saját apád volt, aki árvaházba adott, még te kérsz bocsánatot amiatt, hogy itt fekszel sérülten, és nem tudsz semmit a részeg William-ről! Annyira ártatlan és jószívű vagy! Hozzám már túl jó is... De nem tudnék nélküled élni Olívia. Szükségem van rád! - zokogott fel hangosan Harry a kirohanása után. Harry félénken, könnyes szemekkel nézett engem a reakciómra várva. - Gyere már ide! - tártam szét a karomat a fájdalommal nem törődve.. Az én szemem is könnyes volt már a meghatottságtól. Harry rögtön odarohant hozzám, és szoros ölelésbe zárt. Óvatosan a füléhez hajolt és finoman suttogni kezdett. - Én... Szeretném, ha a feleségem lennél. Gyűrűt még nem vettem, mert ez az ötlet most jött, mikor kórházba kerültél... Megértem, ha nemet mondasz, mert úgy gondolod, hogy elsietjük... Áhh, mindegy, felejds el, biztos, hogy ezt most sikerült leterhelnem téged... Felejtsd el, nem lényeg... - Harry hangja szomorúan és lemondóan csengett. Vajon ez komolyan gondolja, amit elmondott? Vagy ez egy hirtelen ötlet, amit később megbánhat?
Végül szólásra nyílt a szám... - Én nem is tudom, hogy mit mondjak erre... - kezdtem bizonytalanul. Mindennél jobban szerettem volna igent mondani, de valahogy mégsem tudtam ezt kimondani. Láttam Harry szemében azt a mérhetetlen csalódottságot, amit szavaim okoztak neki, és emiatt nagyon rosszul éreztem magamat. - Sajnálom, tényleg hülyeség volt tőlem - hajtotta le a fejét. - Harry, én szeretném ezt a dolgot megbeszélni veled miután kikerültem innen - kezdtem. Majdnem közbeszólt, de feltettem a kezemet, hogy még ne mondjon semmit. - Nem azért, mert nem szeretném és nehogy azt gondold ezután, hogy nem szeretlek. Én bevallom, hogy kicsit tartok attól, hogy ez csak egy hirtelen ötlet, és ha egyszerre igent mondok, akkor később megbánod, hogy ilyen hamar elkötelezted magad mellettem. Én is nagyon szeretlek téged, de basszus! Alig négy hete járunk! És egy-két nap múlva indul a repülő Európába. Nem tenne jót a hírnevednek, hiszen Amber-nek hála, a rajongók szemében én csak egy kurva vagyok, aki rád mászott és kihasznál, azaz még csak nem is vagyok a barátnőd szerintük! Szét fognak szedni, ha kiderül, hogy eljegyeztél. Nem akarom, hogy bántsanak miattam - ezzel a mondattal fejeztem be a mondandómat. Nem mertem Harry-re nézni. Féltem, hogy mit fog erre reagálni. Lehet, hogy emiatt szakítani akar velem, egy hisztis kis picsának könyvel el magában. Egy forró kéz lágyan az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet. Harry ragyogó smaragd zöld szemeit láttam magam előtt. Száját egy óvatos vigyorra húzta. Ezt abszolút nem értettem. Harry halkan elnevettem magát a meghökkent arcomat látva, de még mindig nem szólt semmit. - Mi az? - kérdeztem végül. - Szóval eljegyeztelek? - vigyorgott továbbra is. - Ezt vehettem egy burkolt igennek? - vonta fel édesen a szemöldökét. Elpirulva a szám elé kaptam a kezemet. Tényleg kimondtam volna? Szívem csak úgy dörömbölt a mellkasomban. - A rajongók miatt meg ne aggódj! Ha szeretnéd, tarthatjuk titokban, és csak azok tudnának róla, amikben tényleg megbízunk. Az, meg hogy csak pár hete vagyunk együtt, nem számít. Ha neked úgy jó, akkor az esküvőt majd csak egy-két évvel később tartjuk meg - vonta meg a vállát. - Harry, persze, hogy igent mondok neked! Sajnálom hogy ennyit aggodalmaskodtam és... - könnyeim már javában folytak, Harry pedig lassan közeledett felém ajkaival, és megcsókolt, ezzel belém fojtva a szót. - Nem hibáztál semmit - lehelte a számba. Ekkor a másik ágyon Anna mozgolódni kezdett, mire vörös fejjel azonnal szétrebbentünk. Anna felé pillantottam, de csak álmában fordult át egyik oldaláról a másikra. A vállamat megvonva hajoltam vissza Harry-hez, hogy újra az enyémeken érezhessem puha és forró ajkait, ám még mielőtt ez megtörténhetett volna, valaki nagy lendülettel becsörtetett a kórterembe, ezzel teljesen megtörve a romantikus pillanatunkat. Mindketten odakaptuk az illető felé a fejünket. Majd gyorsan el is fordultunk. Hát EZ meg mit keres itt? Én ijedten néztem Harry-re, és ő is hasonló tekintettel bámult engem. Gabrielle lépett be az ajtón. - Ti meg mit csináltok? - visított fel, mikor a beköltözött sebes arcomat Harry Gabrielle-el nem törödve maga felé fordította, és lassan, óvatosan nyelvével elkezdte feltérképezni a számat. A fiút Gab ideges és féltékeny sikongatásai sem hatották meg. Csak néhány perc múlva váltunk el egymástól, ezalatt végig Gabrielle tekintetét éreztem magamon. A lány lefehéredve bámulta a csókunkat. - Miért jöttél? - kérdeztem tőle hidegen. Harry mosolyogva pillatott végig rajtam. - Gigi-nek telefonált Zayn, hogy volt egy autóbalesetetek, ezért mindketten idejöttünk, hogy megnézzük, mi van veletek. De látom, ti jól elvagytok. Még! - húzta egy gúnyos vigyorra a száját Gab. - Hát, ha ezt elmondtad, bár senkit nem érdekelt, akkor talán mehetnél is - szólalt meg Anna. Gabrielle visítozása felébresztette őt. - Ha majd beavatlak néhány szaftos kis részletbe, akkor nem lesz ennyire nagy a szátok. Főleg neked Olívia, úgy hallottam, hogy neked már össze is kellett varrni - vigyorgott magabiztosan a lány. - Gab, ne feledd, hogy amúgy Harry jegyese vagyok, engem néhány múltban történt dolog nem fog elbizonytalanítani! - vigyorogtam most már én is, amennyire csak tudtam. A lány még jobban lesápadt. - De hol a gyűrű? - vonta fel a szemöldökét nagyképűen, mintha úgy gondolná, hogy blöffölünk.