Broken Hearts (Nailee ff.) *BEFEJEZETT*

* 30. FEJEZET *

Hailee szemszöge

- Hogy mi!? - akadtam ki.

Ezt. Nem. Hiszem. El. De el kell fogadnom, mert ő neki is vannak kötelességei, ahogy nekem is. És szereti is ezt csinálni. Én is imádom, mikor a színpadon állva énekelhetek. De 8 hónap  rengeteg idő. 3 hónapot még úgy valahogy elbírnám viselni. Szóval ezen akadtam ki.

- Mondtam, hogy ne akadj ki, mert nem mondtam el mindent. De ezt inkább négyszemközt szeretném megbeszélni. - mondta Niall és a többiek átmentek egy másik szobába.

- Hát mostmár ketten vagyunk, szóval kivele. - mondtam.

- Arra gondoltam, hogy némelyik állomáson felléphetnél és akkor láthatnánk egymást. Én sem bírnám ki 8 hónapig. Mikor nem érsz rá eljönni, akkor marad a FaceTime. - találta ki a barátom.

Ez nagyon jó ötlet. Nem kell távol lennem tőle kerek 8 hónapig. Időközönként, ha ráérek utána megyek és akkor vele lehetek. Az már csak bónusz, hogy hallhatom énekelni és én is színpadra állhatok.

- Most annyira megkönnyebbültem. Nem bírnám ki nélküled 8 hónapig. Köszönöm. - mosolyogtam rá.

- Nincs mit megköszönnöd. Én sem bírnám ki nélküled ennyi ideig. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?

- Én is szeretlek. - mondtam. Niall már kédzült megcsókolni, mikor hangos zajt hallottunk az emeletről és Harry ordítását.

- Én inkább megnézem mit csinálnak fent a gyerekek. - mondtam nevetve. És én még azt állítottam, hogy Louis a legkomolyabb. Hát jól mellé lőttem. Mostmár látom, hogy a fiúk közül talán Liam viselkedik a legkomolyabban.
- Én is megyek veled megnézni mit művelt az a két idióta.

Felmentünk az emeletre. A zaj az egyik vendégszobából szűrődött ki.
Alig hittem a szememnek, mikor bementünk.

- Te jó ég! Mi az Istent műveltetek itt? - akadtam ki. Úgy nézett ki a szoba, mintha valami atombomba robbant volna fel.

Harry szemszöge

Mikor ott hagytuk Nialléket, felmentünk az emeletre, ahol egy random szobába bementünk.
Gondolom ez egy vendégszoba. Lou még mindig a répával teli tálját fogta.
Szerintem Hailee egy egész répás kertnyi répát szelt fel. Nem értem, hogy bírja Louis megenni nyersen. Hamarabb lennék szőke, minthogy így egyem a répát. Gondoltam megszivatom.

- Adsz belőle? - kértem Louist.
- Szerezz magdnak!
- Oké. - mondtam, és kitéptem a kezéből a répával  félig teli tálat és ráöntöttem a fejére.
- H...- kezdtett volna ordítani, de én röhögve befogtam a száját.
- Lou maradj már csendben. Azt akarod, hogy feljöjjenek? - kérdeztem. Lou csak nemlegesen rázta a fejét. Igen, lehet, hogy bunkóság volt, hogy Lou répáit kiöntöttem, de szerintem vicces volt. Bár Louis pont az ellenkezőjét bizonyítja a szikrát szóró szemeivel.
Inkább felszedtem neki. Szerencsére voltam olyan ügyes, hogy úgy csináljam az egészet, hogy a répadarbok nagyrésze az ágyra került. Szóval nincs itt gond egy szál sem.

- Ugráljunk az ágyon! - találta ki Lou. Gyerekes? Igen. Normálisak vagyunk? Egy kicsit sem.
Azt hiszem, hogy mi soha nem fogunk már felnőni igazán. Jobb is így. Nem akarok bepenészedni és állandóan idegeskedni. Tudok felnőtt módjára viselkedni, ha SZÜKSÉGES. De, ha nem kell, akkor minek legyek az? Sokkal jobban érzem magam, ha valami vicceset csinálok. Az már más kérdés, hogy mások számára is vicces-e.

- Minek is kérdezed? Persze, hogy benne vagyok. - jelentettem ki.
Már a franciaágyon is álltunk.
El is kezdtünk ugrálni, mint a hülyegyerekek.

- Ó..ó - kezdte Louis, de mire elhagyta ez a száját az ágy be is szakadt alatta, kicsit később már alattam is, de annyira elveszítettem az egyensúlyomat, hogy az éjjeliszekrényen álló lámpát a kezemmel levertem, nem mellesleg, ahogy padlót ért több részre törött.

- Hogy vagy ilyen béna? - kérdezte Louis a röhögéstől a padlón feküdve. Én meg nagy szerencsétlenségemre felbuktam a még mindig a földön röhögő haveromban egyenesen egy virág felé, amit kapaszkodónak használtam. Nem kellett volna. Ugyanis az is feldőlt és a virágföld egyenesen az arcomba csapódott.

- EZT NEM HISZEM EL. BASZKI! HOGY VAGYOK ILYEN SZERENCSÉTLEN? - ordítottam. Meg is bántam.

- Miért ordítottál? Biztos feljönnek, te barom! És minket pedig Hailee meg fog ölni.
- Úgysem fog. Egy lány nem fog engem megijeszteni. Főleg ő. Általában szelíd, mint a ló.

Mire megfordultam egy dühöngő Hailee-vel nézhettünk farkasszemet.

- Te jó ég! Mi az Istent műveltetek itt? - akadt ki.
- Harry volt! - mutogatott rám Lou. Könnyű rám fogni. Bár nagyrészt tényleg én voltam.
-  Na, ne. Ti most mit csináltatok az ággyal? - kérdezte.
- Ugráltunk rajta. - vallottam be fejemet lehajtva, de nem bírtam ki, hogy közbe ne mosolyogjak.
-  Styles! Ne mosolyogj! Látom ám! Mellesleg az ágy tudtommal arra való, hogy aludjunk. Szerezz be egy trambulint vagy tudom is én. - nézett rám mérgesen.
- Az ágy nemcsak arra való. - húzogatta a szemöldökét perverzen Ni Haiz felé fordulva. Ne már! Ezt én szoktam.
De legalább Hailee jól tarkón vágta.
- Áucs! - kapott mosolyogva a tarkójához.
- Na, kitalátam valami büntit. - mondta Haiz egy kis gondolkodás után.
- Most ez komoly? Mi vagyok én? 6 éves? - kérdeztem.
- Igen! - válaszolták kórusban. Tök jó! Még a cinkostársam is ellenem van.
- Harry viselkedj! Anyuci még jobban megbüntet. Még a végén a sarokba is állít. - mondta Lou komolyságot tettetve.
Itt már mindenki felnevetett.

- Na, visszatérve a büntire. Takarítani fogtok. - nézett ránk mosolyogva Hailee. Valami nem stimmelt a mosolyában, de Lou úgy látszik nem is vette észre.
- Harry, gyere! Kezdjük is el. Nem akarok egész éjjel itt maradni.

Hailee és Niall sutyorogtak. Sajnos nem tudom, hogy mit. Sejtettem, hogy lesz még valami.
Niall hozzátette:

- Az egész házat.