Broken Hearts (Nailee ff.) *BEFEJEZETT*

* 27. FEJEZET *

Niall szemszöge

Mikor az a pasas még mindig a barátnőmön legeltette a szemét. Pofátlan egy doki. Észre sem veszi, hogy itt vagyok én is. Még jobban összekulcsoltam a kezünket, ezzel is jelezve a srácnak, hogy Ő már foglalt. Nem adom senkinek. Igen, féltékeny lettem. A srác körülbelül olyan idős lehet, mint én. Végre észrevett engem.
- Megtenné, hogy kimegy? - nézett rám unottan a doki. De átlátok rajta. Csak kettesben akar vele maradni.
- Nem.- mondtam határozottan.
- Ne ellenkezzen, mert kivitetem.- fenyegetett meg. Ránéztem Hails-re, aki halvány mosolyt küldött felém.
- Rendben. - sóhajtottam fel.
És ki léptem VOLNA az ajtón, ha nem jut eszembe, hogy azért figyeljem a dokit, mert nem bízom benne. Visszafordultam és lábujjhegyen osonva mentem a mosdó felé. A doki nem vett észre, csak Hailee. Mosolyogva ingatta felém a fejét. Én meg a mosdó ajtajánál rejtőztem el.
A doki felsóhajtva kezdte faggatni őt, elsőnek sablon kérdésekkel:

- Hogy vagy?- kérdezte Peter, az orvos.
- Jól, köszi. - mondta a szerelmem.
- Mióta vagy bent? - kérdezte.
- Tudnod kéne, csak odaadták a kórlapomat . - nézett furán a srácra. Talán bejön neki? Egyre jobban elönt a féltékenység. Nem mondthatom azt, hogy nem néz ki jól. Sőt jobban néz ki, mint én. De ne merjen hozzáérni. Kezdhetné már a munkáját. Még mindig sablon kérdéseket tesz fel, közben a barátnőm vállát simogatva. Most már fogcsikorogva nézem tovább a jelenetet.
Most már magánéleti kérdésekkel bombázza:

- Mióta vagy együtt a barátoddal?
- Körülbelül 1,5 hónapja. - mondta boldogan a barátnőm, a doktor pedig kezdte levenni a gipszet a karjáról és a járó gipszet is feltette rá. A srác már szinte fogdossa őt és Hailee is kezdi magát kényelmetlenül érezni, mert mocorogni kezdett.
- Megtennéd, hogy nem fogdosol? VAN barátom. Nagyon SZERETEM.
- Figyelj, a barátodnak nem kell erről tudnia.- mondta és nyomulni kezdett rá. Hailee sírni kezdett. Én meg vérben úszó szemekkel vertem be a srácnak.
- HAGYD BÉKÉN! NEM HALLOTTAD? SZÁLLJ LE A BARÁTNŐMRŐL, ROHADÉK!- és még egyet bevertem neki.
A srác visszaütött. Ott a kórházi szobába verekedtünk. Én nem ilyen vagyok. Nem ismerek magamra, de a féltékenység és a düh felülkerekedett rajtam.

- Niall, könyörgöm hagyd abba! Nem akarom, hogy valami bajod legyen.- már zokogott. Úgy utálom így látni.
Az ajtónál hirtelen sok fehér köpenyes doki jelent meg. Azt hiszem egy életre megutáltam őket.
- Hagyják abba!- nyúlt közénk Dr. Hamilton.
- Rám támadott!- csinált Peter, úgy mintha ő olyan ártatlan lenne. Igen, én sem voltam az. Ezt nem így kellett volna. Szerencsére a srác nem ütött nagyot, mert csak a szám repedt fel. Annak a féregnek nem volt akkora szerencséje, mert a szemöldöke felszakadt, orrából folyt a vér.

- Elmondhatom, mi történt?- kérdezte remegő hangon Hailee. Miért történik vele mindez? Én hozom rá a balszerencsét. De meg fogom védeni. Bármi áron. A baleset okára van egy ötletem, de nincs bizonyítékom.
- Mondja!- nézett szigorúan a lányra Hamilton bácsi.
- Az úgy volt, hogy Niallt kiküldte, de ő helyette elbújt, mert nem bízott a doktorban. Dr. Parker kérdezgetett. Eddig nem is lenne baj, ha nem a magánéletemről kezdett volna kérdezni. Eközben fogdosott próbaltam levenni magamról a kezét, de nem tudtam, így mondtam neki, hogy hagyja abba, de nem tette. Niall ezeket mind látta és védeni próbált, így kezdődött a verekedés. Nem is tudom mi lett volna, ha..- itt már elcsuklott a hangja- ha Niall nem marad itt, ha nincs ez a fajta megérzése.
- Értem. Dr. Parker, valami hozzáfűzni való?
- Hogy a lány egy szajha.- röhögött gúnyosan rám nézve, hogy provokáljon.
- Nem az, te gerinctelen állat! - mondtam.
- Dr. Parker, szedje a cuccát, mert el van bocsátva. Maga Mr. Horan pedig máskor ne verekedéssel oldja meg a problémát.
Ekkor ránézett Hails-re.
- Hozzáfűzném, hogy nyugtassa meg Ms. Steinfeldet.
Azzal az összes doki távozott. A rohadék mielőtt kiment volna, még kacsintott egyet a barátnőmre.

Odamentem Hailshez, aki még mindig zaklatott állapotban volt.

- Shh... Nyugodj meg, kérlek. Nem fogod őt látni többet. Itt vagyok.- próbáltam megnyugtatni a hátát simogatva.
- Annyira féltettelek. Nem akartam, hogy még te is ide kerülj. Főleg miattam.- mondta fejét lehajtva.
- Érted meg is érné. Nem tehetsz róla, hogy ilyen gyönyörű vagy. Nem akartalak megijeszteni téged.- néztem bele barna szemeibe.
- Nem is vagyok gyönyörű. Inkább átlagos. Alig várom, hogy elmenjünk innen!- jelent meg egy halvány mosoly az arcán.
- Csak még a papírokat meg kell várni. - nyomtam egy csókot a szájára.

Megérkezett Dr. Hamilton.
- Úgy látom, hogy sikerült lenyugtatnia. - jelent meg az arcán.... Várjunk? Jól látom? Egy mosoly.  Mióta itt vagyunk azóta ez volt az első rendes mosolya. Hát mégiscsak van szíve.

- Meg is hoztam a papírokat és egy mankót is. - nyomta a kezembe őket. Hailee gyorsan összepakolt és már indultunk is. Az elején a mankóval eléggé meggyűlt a baja, de egy kis idő után megszokta.
Az autóhoz érve segítettem neki beülni az autóba. Az út alatt elég csendes volt, de mikor elhaldtunk a háza mellett megszólalt:

- Miért nem ott raktál ki?- kérdezte meglepődve. Én nem válaszoltam rá, csak mosolyogtam. Majd megtudja.

- Miért hozzád jöttünk? - kérdezte, mikor megérkeztünk. Még mindig nem mondtam semmit. Segítettem kiszállni az autóból Hailsnek.
Az ajtónál engedtem, hogy ő nyisson.

- Meglepetés!- ordította a baráti társaságunk.