Miért pont te? - George Russell fanfiction

Tizenegy

Szerda délután - 15:30

Alex már az ajtóban áll, mikor befordulok a hátsó kis utcába. Ideges vagyok, de igyekszem kikapcsolni az agyamat. Ettől függetlenül a szívem majd kiugrik a helyéről, ahogy közeledem a hátsóbejárathoz.

Alex előre enged, így haladunk a lift felé. Sokáig nem szól egy szót sem, és kivételesen ettől jobban érzem magam. Mikor becsukódik az liftajtó, felém fordul.

-Biztos, hogy átgondoltad ezt?

A kérdése meglep. Azt vártam, hogy goromba lesz velem, de most olyan, mintha aggódna.

-Igen, biztos - nézek rá határozottan.

-Ez nem az a fényűző világ, mint azt kívülről ti lányok gondoljátok - helyben vagyunk.

-Miért hiszi mindenki azt, hogy engem ez érdekel? - az idegességem haragba csap át. - Két nappal ezelőttig azt sem tudtam, ki az a George Russell. Lehet, hogy a legtöbb lány sikítozva rohanna utána, de én nem. Beszélgettem vele. Pontosan ugyanolyan ember, mint bárki más, ugyanazokkal a problémákkal.

Alex szemöldöke felszalad egy pillanatra.

-Én csak szeretném, ha tisztában lennél azzal, hogy mit vállalsz. Ne ragaszkodj túlzottan hozzá, mert vasárnap, ha vége a versenynek, elrepül innen és valószínűleg nem látod többet.

Ez fáj. Bármennyire tudom, hogy igaza van, fáj hallani ezt valaki más szájából is.

Bólintok, mert nem szeretnék tovább erről beszélgetni. Neki fogalma sincs arról, hogy valójában George-ot kellene féltenie tőlem.

A lift közben felér a legfelső emeletre és kinyílik az ajtaja. Alex mellém lép a folyosón, és mielőtt elérhetnénk George lakosztályát, megállít.

-Csak hogy tudd, nem ellened vagyok. Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj.

Mereven bámulok rá, de mire válaszolhatnék, ő már a lakosztály ajtaja előtt áll.

Amikor belépünk az ajtón, az étkező asztalnál egy férfit pillantok meg. Éppen németül telefonál valakivel, majd megpillant minket és kapkodva kinyomja a hívást. Az arca nem árul el semmilyen érzelmet, ettől függetlenül úgy tűnik, hosszú éjszakája volt. Sötét karikák éktelenkednek a szeme alatt, amit a fekete keretes szemüvege csak még jobban kihangsúlyoz.

-Toto - Alex a férfi felé biccent. - George merre van? - a beszélgetés angolul folyik, amitől kicsit összezavarodok.

-Nemsokára végez - fejével a nappaliból nyíló szoba felé bök.

Tekintetét most rám szegezi, feláll az asztaltól és felém indul. Legalább egy fejjel magasabb nálam és a negyvenes évei végén járhat. Homlokán mély ráncok ülnek, ennek ellenére még mindig nagyon jóképű. Biztos, hogy fiatalkorában oda meg vissza voltak érte a lányok.

-Toto Wolff - nyújt kezet, mikor elém ér.

-Emma - viszonzom a kézfogást és szélesen elmosolyodom. Toto is rám mosolyog, amit jó jelnek veszek, bár fogalmam sincs, hogy ki ő.

-George menedzsmentjét képviselem.

-Ó - csak ennyit tudok kinyögni.

Talán Alexnek igaza volt és tényleg fogalmam sincs, hogy mibe keveredtem.

-Ha jól hallottam, akkor a hét hátralevő részében te is a csapatunk tagja leszel - kellemes a hangja és egyáltalán nem érzek benne ítélkezést vagy rosszallást. A héten először.

-Nem mondom, hogy boldog vagyok az ötlettől - enyhe német akcentusa van, de tagoltan beszél, ezért kristálytisztán értem minden szavát. - De George kezeskedett arról, hogy semmi probléma nem lesz veled és felelősséget vállal érted. Mint az ő vendége bejárást kapsz a pályára és a bokszba. Élvezheted a VIP vendégek kiváltságait - végig tartja a szemkontaktust. A vonásai továbbra is lágyak, amit megnyugtatónak találok.

-Ígérem, nem okozok problémát - határozottnak szeretnék tűnni, de a hangom megremeg a mondat végén.

-Én pedig hiszek neked - kimérten bólint. - Viszont tudnod kell, hogy George-nak szigorú napirendet kell követnie. Időben ott kell lennie a naptárában feltüntetett helyeken. Holnap a média nappal kezdetét veszi a versenyhétvége. Muszáj összeszedettnek lennie, egy percre sem vonhatja el semmi a figyelmét a kötelességeiről.

-Értem - bár valójában fogalmam sincs, hogy mit jelent ez rám nézve.

-Ha jól sejtem, akkor nálad vannak a papírok - tekintete a kezemben levő mappára esik.

-Igen - gyorsan átnyújtom neki.

Maradj nyugodt, Emma. Nem lesz semmi baj, ők nem ismernek téged, mantrázom, miközben Toto átfutja a dokumentum összes oldalát, mind a három példány esetében.

-Azt hittem, Emmának hívnak - a szemüvege felett rám pillant, én pedig érzem, hogy egyre szaporább lesz a pulzusom.

-Az Emma csak egy becenév, amit kiskoromban ragasztottak rám - alig találom a szavakat, és ezt valószínűleg George menedzsere is észrevette.

-Szóval mikor is születtél?

-1998. május 10-én - válaszolom gépiesen. Örülök, hogy Annával minden személyes adatot átfutottunk indulás előtt.

Látom, hogy nem győztem meg teljesen, de nem kérdez többet. Miközben a szerződést tanulmányozza, George sétál ki a feltételezett hálószobából. Ahogy meglát, széles mosolyra húzza a száját.

-Szóval Alex nem tudott elijeszteni.

Egy pillanatra elfelejtem, hogy éppen most pecsételem meg a jövőmet.

-Nem - vigyorgok rá. A jókedve ragályos.

-Azt hiszem, a szerződések rendben vannak. George, kérlek, írd alá őket és én már itt sem vagyok - szólal meg Toto. - A csapat rám vár, hogy átbeszéljük a holnapot. Lewis nem könnyíti meg az életünket - kicsit felnevet, mire George is elmosolyodik.

-Ha szükség lenne beugróra, akkor tudod, hol keress - kacsint rá menedzserére.

-Tudom, hogy mennyire várod már a pillanatot.

A feszült hangulatnak már nyoma sincs. Ezek biztos belsős poénok, mert egy szót sem értek belőle, de azért figyelek.

George aláírja a szerződés ráeső részeit, Toto pedig a tanúnak szóló részt tölti ki.

-Szuper, akkor ezzel meg is volnánk - a szerződés egy példányát a kezembe adja. - Remélem, nem fogom megbánni ezt.

-Köszönöm a bizalmat - hosszú szünet után megtaláltam a hangomat.

-Ne nekem köszönd, hanem George-nak. De örülök, hogy találkoztunk. Gondolom, a hétvégén még látni foglak.

Miután Toto elhagyja a szobát, Alex felénk néz.

-Most elmegyek edzeni, de később még benézek, hogy átbeszéljük a holnapot. Addig is ne csináljatok semmi őrültséget - itt főleg a mellettem álló fiúra gondol, de még látom, ahogy rám sandít, mielőtt eltűnik a folyosón.

George egy percig némán nézi az ajtót, majd felém fordul. – Ne is hallgass rá! Na, mihez lenne kedved?