Miért pont te? - George Russell fanfiction

Tizennyolc

Csütörtök délelőtt - 10:30

Cathlyn nagyon jófej. Miközben sétálunk a VIP részleg felé, megtudom, hogy már régóta a Williamsnek dolgozik. Mióta George itt van, azóta pedig ő felel azért, hogy minden formális eseményen rendben megjelenjen a versenyhétvégéken. Továbbá az ő feladata az is, hogy zökkenőmentes és gördülékeny legyen minden a pilótájuk számára. Azt mondja, hogy rengeteg a tennivaló és mindig készen kell állni arra, hogy ha változás történik a tervben. Nagyon szimpatikusnak találom és imádom, hogy folyton mosolyog. Rám ragasztja a jókedvét, és emiatt most nagyon hálás vagyok. Carmen említése óta semmi másra nem tudok gondolni.

Ahogy a VIP-hez vezető lépcsőkön mászunk fel, többen is ránk köszönnek, amitől egy fokkal családiasabbnak tűnik ez az egész. Fent a VIP Lounge szinte üres, ami nem meglepő, ma szinte semmi izgalmas nem történik. Ellenben ahogy lenézek a hatalmas üvegtáblákon keresztül a bokszutcára, mintha egy teljesen más világ tárulna a szemem elé. Mindenhol emberek nyüzsögnek, telefonálnak, néha kiabálnak és ide-oda futkosnak. Kamerák és fotósok követik az eseményeket, persze kordon mögül. Első ránézésre teljes a káosz, pedig valójában mindenki tudja a dolgát.

-Ez csak egyre rosszabb lesz - legyint Cathlyn. - Ma még csak újságírók, holnap már megvadult rajongók árasztják el a pályát.

-Hogy bírjátok ezt? - őszinte csodálattal figyelem a lent dolgozó embereket.

-Egy idő után hozzászoksz. Az első egy év borzalmas volt - neveti el magát. - Távol a családtól, barátoktól, rengeteg idegennel összezárva. Nagyon depressziós voltam. Alig aludtam, mindig fáradt és nyúzott voltam. Itt akartam hagyni az egészet.

Szünetet tart és egy távoli pontra mered.

-Rémesen hangzik - bököm ki.

-Az is volt. De aztán év végére helyére állt a rend az új és idegen kis világomban. Csodálatos embereket ismertem meg. Együtt sírtam és nevettem az új családommal. Közös sikereket értünk el, megtanultam segítséget kérni és hatékonyan beosztani az időmet. Rengeteget fejlődtem egyetlen szezon alatt és ma már el sem tudnám képzelni, hogy valami mást csináljak.

Őszinte lelkesedéssel beszél a munkájáról, ami miatt egy pillanatra nagyon irigylem. Majdnem megfeledkezem a tényről, hogy valójában most én is dolgozom itt. Ebben a pillanatban már rezeg is a telefonom. Zalán az.

Elnézést kérek Cathlyn-től és félrevonulok.

-Szia Zalán - szólok bele a telefonba.

-Hol vagy és miért nem válaszolsz az üzeneteimre?

-A pályán vagyok, a VIP szekcióban.

-Örülök neki, hogy jól szórakozol, de még jobban örülnék, ha a munkádra koncentrálnál.

-Éppen azt teszem. Miattad vagyok itt - összeszorított fogaimon keresztül szűröm a szavakat. - Ha tudni akarod, épp egy williamses dolgozóval beszélgettem, mikor felhívtál. Ha azt érzik, bízhatnak bennem, több dolgot elárulnak nekem. Muszáj puhítanom őket.

-Este beszámolót kérek - és már le is tette a telefont.

-Neked is szia - fintorodom el, ahogy a telefonom elsötétülő képernyőjére meredek.

-Minden rendben? - lép mellém Cathlyn.

-Persze - válaszolom magyarul, mire értetlenül néz rám. - Bocsánat! Néha még nem megy a nyelvváltás.

-Semmi baj, előfordul. Viszont most, ha nem bánod, csatlakozom a többiekhez a pályán. Át kell beszélnünk néhány dolgot még az interjúk előtt. Ezt tedd el, ha bármi lenne, hívj! - egy névjegyet nyom a kezembe. - Nyugodtan egyél-igyál, amit jól esik. Kábé egy óra és visszajövök.