Miért pont te? - George Russell fanfiction

Tizennégy

Szerda este - 21:35

Kiderül, hogy Lando egész kellemes társaság. Nagyon vicces és kicsit talán szórakozott is, éppen ezért meglepődöm, amikor George-dzsal minden nevetséges megjegyzés nélkül beszélgetnek az előttük álló versenyről. Úgy tűnik, ezt az egyet tényleg komolyan veszik.

Vacsora közben Alex is visszatér, hogy ismertesse a csütörtöki menetrendet. Úgy tűnik, már délelőtt kezdetét veszi az egésznapos program. Tíz órára a pályán kell lennünk pályabejárásra, az interjúkat pedig csak délután kettőkor kezdik. Közben George-nak lesz a csapattal is és a mérnökökkel is egyeztetése. Már attól elfáradok, hogy végighallgatom George menetrendjét. Nagyon stresszesnek tűnik, pedig itt még a versenyről szó sem esett.

Néhány kérdést átbeszélnek Alex-szel. Megállapítom, hogy ezeket biztos már korábban is egyeztették, mert George szinte úgy válaszol rájuk, mintha valamelyik irodalmi verset kellene felmondania.

Mire ránézek az órámra, már fél tíz van. Egy tucat üzenetet kaptam Annától és Zalán is keresett. Milyen meglepő. Hirtelen iszonyatosan fáradtnak érzem magam, és már Lando poénjai is kezdenek egyre laposabbak lenni.

-Jól van, skacok! – tápászkodik fel a kanapéról. – Ideje lefeküdni, zárul mára Lando mókatára – csak úgy rázkódik a nevetéstől. És bár ez közel sem volt olyan vicces, annyira fáradt vagyok, hogy vele együtt nevetek.

-Azt hiszem, nekem is ideje mennem – pattanok fel.

-George, fél óra és ágyban kell lenned – néz rá Alex.

Egy pillanatra furcsának találom, hogy Alex mondja meg neki, mikor feküdjön le. Mintha az anyja lenne. De aztán rájövök, hogy amíg a világban rója a köröket, addig tényleg Alex felel érte. Ellenőrzi a vitamin- és a vízbevitelét, együtt edzenek, odafigyel az étkezésére és arra, hogy megfelelő mennyiségű alváshoz jusson a szervezete. George-nak szigorú napirendet kell követnie, csendül fel Toto hangja a fejemben. Ebbe nem férnek bele idegen lányok, átdorbézolt esték vagy hajnalig tartó beszélgetések. Itt mindenki a munkáját végzi és egyetlen cél vezérli őket, hogy George a legjobb legyen az összes versenyző közül.

Az ajtó csapódása ránt vissza a valóságba. Mire felnézek, Alex már el is tűnik a folyosón.

-Örülök Emma, hogy megismerhettelek. Sokkal jobb fej vagy, mint George bármelyik haverja - vigyorog rám Lando, majd George-ra pillant. - Remélem, jövőre is összefutunk.

-Az az igazság... - kezdeném, de George belém fojtja a szót.

-Emma a pályán is velem lesz, így felesleges búcsúzkodnod.

Lando arcáról eltűnik a kisgyerek vigyor.

-Aha - a fejét kicsit megdönti és a mellettem álló fiúra szegezi a tekintetét. - Geo, beszélhetnék veled egy percet?

Azzal vállon karolja egyfejjel magasabb haverját és a tetőterasz felé vonszolja.

Kint háttal állnak meg nekem, így nem látom az arcukat és a gesztusaikat sem, de egyértelmű, hogy rólam van szó. Kínos.

George megállás nélkül magyaráz, és valahányszor Lando megszólal, a fejét ingatja. Mikor végre elindulnak felém, Lando arca bosszús és George sem tűnik túl vidámnak.

-Most már tényleg mennem kell - jelenti ki Lando. - Akkor gondolom, holnap látjuk egymást.

Azzal bevágja maga mögött a szoba ajtaját.

-Mi a baj? - a hangom megremeg, a gyomrom idegesen görcsbe rándul.

-Semmi.

Lassan bólintok. Ez egy nagyon kurta semmi volt.