Miért pont te? - George Russell fanfiction

Harminckilenc

Szombat délután – 16:30

-Miről beszélgettek? - lép közelebb George. Talán a kelleténél túlságosan is közel.

A szívem ezerrel dobog, egyetlen hang sem jön ki a torkomon, és a szememmel kétségbeesetten kérlelem Nicolast, hogy találjon ki valamit gyorsan. Ennek a beszélgetésnek nem itt és nem most kell megtörténnie.

-Nos - köszörüli meg a torkát végül - úgy tűnik, hogy versenytársat kaptál.

George összevonja a szemöldökét. - Mégis miben? - felváltva néz rám és Nickre.

-A hétvége során szereztem egy új rajongót - néz rám Nicolas. - Tudod, én is versenyző vagyok. Nem csak a Forma 1-re buknak a lányok - cukkolja George-ot. Jézusom, mi lesz ebből? - Éppen azt mondtam Emmának, hogy nyugodtan elmondhatja neked, biztosan meg fogod érteni, hogy nem te vagy az egyetlen, akinek szurkol - neveti el magát Nick.

-Szóval megpróbálod ellopni tőlem? - húzza fel a szemöldökét a williamses fiú, majd még egy apró lépést tesz felém. Ez most komoly?

-Bocsi, nem tudtam, hogy a tiéd - emeli fel a két kezét Nicolas, de továbbra sem olvad le a vigyor az arcáról. Még élvezi is a helyzetet. Megáll az eszem!

-Mert nem vagyok - nézek rá komolyan, hogy érezze, feszegeti a határokat.

George arca egyre komorabb.

-Nos, úgy tűnik, mégsem fogja megérteni - sandít rám Nick, majd megvonja a vállát. – Nem baj, én nem vagyok haragtartó. És osztozni is tudok – húzza fel a szemöldökét, miközben George szemébe néz.

Egyik lábamról a másikra állok, egyre idegesebb vagyok. Ez az egész beszélgetés nevetséges. Ahelyett, hogy kimentene, most még George-ot is jól felbosszantja.

-Célozgatsz valamire? – a williamses fiú rezzenéstelen arccal válaszol Nicolasnak.

-Szerintem ezt a beszélgetést most függesszük fel – kényszerítem George-ot, hogy a szemembe nézzen.

-Nekem semmi bajom veled, haver – vigyorog tovább Nicolas. – Bírom Emmát, de tudom, mikor kell egyet hátralépni. Úgyhogy, ha gondolod, én már itt sem vagyok. Nem akarok feszkót.

-Nincs itt semmiféle feszkó – néz rá George. – Emma minden bizonnyal elég nagylány, és el tudja dönteni, kikkel szeretne barátkozni. Vagy kinek szeretne szurkolni... – jelentőségteljes pillantásokat vet felém.

-George – oldalra fordulok és Cathlynt látom meg felénk közeledni. Az vonásai most nagyon szigorúnak tűnnek. – Öt perced van átöltözni. Mit művelsz itt? A nagyszínpadon várnak titeket Nicholasszal!

-A fenébe! Jó, jó, megyek – még egy utolsó pillantást vet Nickre, majd elindul a pihenő konténere felé. Pár lépés múlva megáll, és kérdőn néz rám. – Te nem jössz?

Zavartan állok, mert tudom, hogy csak udvariasságból tette fel a kérdést. Valójában nincs választási lehetőségem. Még gyorsan Nickre nézek és egy köszönöm szót formálok az ajkaimmal. Bár kicsit bosszús vagyok, amiért sikerült George-ot felidegesítenie, de egyben hálát is érzek, amiért kihúzott ebből a helyzetből.

Csak egy kedves félmosolyt kapok válaszul, és már hátat is fordít nekem, hogy visszasiessen Lewishoz gratulálni. Nagyot sóhajtok, mielőtt a williamses barátom és füstölgő munkatársa nyomába erednék.

A nagyszínpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy a két fiút láthassák. Főleg tinédzser lányok alkotják az első sort, de a legkisebbektől a legidősebbekig széles a skála. A háttérben egy darabig zene szól, amit a tömeg egy idő után kezd túlharsogni. Egyértelműen késve érkezünk meg, amit az emberek nem vesznek jó néven. Mégis abban a pillanatban, ahogy a két versenyző a színpadra lép, mintha mindent megbocsátanának nekik. Hatalmas sikításnak lehetünk fültanúi. A lányok egymást túlharsogva kiabálják főként George nevét. Ettől kicsit megsajnálom Nicholast, aki egyértelműn a háttérbe szorul, ha George feltűnik valahol.