Miért pont te? - George Russell fanfiction

Epilógus

-Izgulsz már?!

Anna hangja hasít bele a szoba csendjébe, én pedig próbálom leplezni, mennyire ideges vagyok. A telefonomat a tükörnek támasztom, miközben a sminkes táskámban keresem a megfelelő rúzst a sminkemhez.

-Ne beszéljünk róla, kérlek – nyöszörgöm. – Ma még semmit nem ettem. A gyomromban egy öklömnyi görcs van. Nem tudom, hogy élem túl a ma estét.

-Érted megy? Milyen ostoba vagyok! Még szép, hogy érted megy – Anna százszázalékon pörög.

-Sofőrt küld értem – suttogom, miközben a szempillaspirállal bajlódom a tükörben.

-Sofőrt? – hallom a szőke lány meglepett hangját, majd fél szemmel látom, ahogy felhúzza a szemöldökét.

-Tudod, hogy szeretnénk óvatosak lenni. Még senki nem tud rólunk... téged és Albont leszámítva – mosolyodom el.

-Úgy örülök nektek – néz rám komolyan a kamerán keresztül. – Komolyan. Megérdemled a boldogságot.

-Köszönöm – a szavai hihetetlenül jól esnek nekem.

-Annyira szeretnék most ott lenni veled és megölelgetni – hatalmas boci szemeket mereszt rám, mire elmosolyodom.

-Nemsokára haza utazom, és találkozunk – kacsintok rá. – És ne felejtsd el, januárban te jössz hozzám Londonba!

-Tudom! Már alig várom! Végre Angelikát itt hagyhatom egy kis időre. Kikészít az a nő – forgatja meg a szemét.

-Azt hittem, mióta eljöttem, kedvesebb lett – nevetek fel.

-Angelika és a kedvesség? Ha-ha-ha, ez viccnek is rossz volt.

Az őszi félévet az egyetemen passziváltattam, hogy Londonban lehessek. Jelentkeztem egy sportmarketinges kurzusra, így pár hónapot a hideg angol városban tölthetek, közel ahhoz a fiúhoz, akivel az utóbbi időben elválaszthatatlanok lettünk, hála a téli szünetnek. Egyszerűen imádom Angliát, szeretem a nyelvet, és bár az angol időjárás néha kiborít, el tudnám képzelni, hogy hosszú távon is itt éljek. De egyelőre napról napra tervezek. A Magyar Nagydíj után megtanultam, hogy lépésről lépésre haladjak.

-Szerinted kedvelni fognak? – nézek kétségbeesetten Annára, aki közben a vacsoráját nyammogja.

-Viccelsz? – elkerekednek a szemei. – Imádni fognak, ebben biztos vagyok! Nyáron többtucat idegen embert vettél le a lábáról egyetlen hét alatt. Kedves, okos és szép vagy. És néha még vicces is – rántja meg a vállát, de látom, hogy mosolyog. – Ne idegeskedj! A fiuk teljesen odáig van érted, boldoggá teszed, és már csak emiatt is kénytelenek szeretni.

-Ah, nem tudom, mi lenne velem nélküled – könnyek szöknek a szemembe.

-Hé, fejezd be! Elfolyik a sminked és úgy fogsz kinézni, mint az a csaj A körből. Szép kis első benyomás lenne – hangosan felnevet, mert tudom, hogy elképzelte a jelenetet, ahogyan én is, ezért vele együtt nevetek.

-Csodálatos! Minden vágyam, hogy ilyen mély benyomást tegyek rájuk.

-Szuper leszel! – nyugtat meg Anna. – Viszont nekem lassan mennem kell, van egy cikk, amit még be kell fejeznem – húzza el a száját.

-Kitartást neked! – csücsörítek neki.

-Köszi – forgatja meg a szemét. – Szurkolok neked! Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. De ahogy hazaértek, írj! Minden tudni akarok!

-Ígérem – biztosítom Annát arról, hogy az este minden apró mozdulatát elmesélem neki. Csak éljem túl.

-Helyes – bólint egyet. – Bármi van, írj vagy hívj! De tudom, hogy ellenállhatatlan leszel. Sok puszi, kéz és lábtörést – kacsint rám.