Miért pont te? - George Russell fanfiction

Negyven

Szombat délután – 18:10

Miközben arra várunk, hogy vége legyen a nap utolsó kötelező programjának, vagyis a Williams csapatmegbeszélésének, Annával beszélgetek és az Instagramot pörgetem. Hihetetlen mennyi Forma-1-es tartalommal áraszt el hirtelen az alkalmazás. Tényleg ijesztő, hogy milyen szinten megfigyelnek minket, és ennek megfelelően mennyire intelligensek az egyes algoritmusok. Több olyan oldalt is feldob az ajánlott tartalmak között, melyek a George-dzsal kapcsolatos hírekről adnak tudósítást, az ő életével foglalkoznak, konkrétan ráépülnek. Rengeteg a rajongói oldal jön szembe, és még ennél is több olyan kép, amin együtt szerepelünk a williamses fiúval.

-Joguk van egyáltalán ehhez? – tolom Alex orra alá a telefonom.

-Benne volt a szerződésben, amit aláírtál -von vállat a férfi. – De ha nem akarod látni őket, akkor egyszerűen zárd be az alkalmazást – jelenti ki, majd ujjával felfelé pöcköli a kijelzőt, hogy eltűnjön az Instagram.

-Azért, mert nem veszek róla tudomást, még ott van – meredek a fekete képernyőre.

-Nagy igazság – pillant fel Alex a saját telefonjából.

Ebben a pillanatban egy kisebb seregnyi ember tódul le a lépcsőn és indul meg a motorhome kijárata felé. Vége a megbeszélésnek és bizonyos szempontból ezzel a napnak is. Utoljára George, Nicholas, Cathlyn és Claire jönnek le a lépcsőn.

-Holnap a versenyen kiderül – löki vállon Nicholas George-ot enyhén, miközben nagyban nevetnek valamin.

-Ahhoz korábban kell felkelned – ugratja a brit pilóta a csapattársát.

-Ahogy látom, korábban is fogok – néz felém Nicholas.

A két fiú felénk közeledik, mire úgy teszek, mintha nem hallottam volna őket, és random pörgetni kezdem... George Wikipédia oldalát. Jézusom, azt hittem, bezártam ezt az oldalt! Mielőtt még George megláthatná, gyorsan bezárom a böngészőt és inkább a zsebembe süllyesztem a telefont.

-Emma – közvetlenül az asztalunk mellett állnak meg. – Szerintem még nem is mutattalak be a csapattársamnak. Ő itt Nicholas – néz a mellette álló fiúra. – Őt látom a versenyeken, valahányszor belenézek a visszapillantóba.

-Úúú, ez fájt! – neveti el magát a fiú. – Örülök, Emma – biccent egyet Nicholas.

-Úgy szintén – mosolygok rá kedvesen.

-Ezek szerint holnap te leszel az, aki a verseny után megvigasztalja majd a mi britünket – néz rám Nicholas.

George felnevet mellette. – Álmodozz csak! Majd meséld el, hogy fest hátulról az autónk, még sosem láttam abból a nézetből.

-Meglátjuk, ki nevet a végén, Russell – ad nyomatékot George vezetéknevének Nick. – Viszont most megyek, Sandra nemrég érkezett meg Budapestre, ideje egy kis időt vele is töltenem – kacsint ránk Nicholas.

A két fiú lepacsizik egymással, majd Nick elköszön tőlem és Alextől is, ezután pedig sietősen távozik PR-osával a nyomában.

-Szóval a nagy George Russell mindig nyer – sandítok rá, mire ő csak vállat von és mosolyra húzza a száját. – Tipikus – nevetem el magam.

-Indulhatunk? – néz a fiúra Alex.

-Még a cuccomat össze kell szednem, utána mehetünk.

Alex bólint és indulásra készen áll.

-Jössz vagy megvársz itt minket?

-Megyek veletek – pattanok fel a székből.

Már majdnem az ajtónál tartunk, amikor meghallom Claire hangját.