Miért pont te? - George Russell fanfiction

Harmincöt

Szombat délelőtt – 11:45

-Mi? Hogy? – néz rám a hatalmas szemeivel. – Nem tudom, de nekem most mennem kell.

Szeretne meglépni, de sokkal gyorsabban mozgok nála, így követem a férfit le a lépcsőn.

-Azt mondtad, Totónak igaza volt. Miben? – kérdezem türelmetlenül, miközben a nyomában loholok.

-Felejtsd el, csak elszólás volt – legyint egyet.

-Egyáltalán miért beszélgettek rólam Totóval? – vonom össze a szemöldököm.

Nicolas nagyot fúj, miközben megtorpan. Egy lépcsőfokkal lejjebb áll, mint én, ezért két fejjel tornyosulok most felé. Lassan megfordul és rám emeli a tekintetét.

-Nézd, én nem mondhatok semmit. De hidd el nekem, a Forma 1 nem az a hely, ahol sokáig el tudsz titkolni dolgokat. Aki keres, az talál. És ők általában keresnek – jelentőségteljes pillantást vet rám.

Szóval Toto tudja. Mindent tud. De vajon George...?

Mielőtt a gondolatmenet végére érhetnék, Nicolas megrázza a fejét.

-George nem tud semmiről. Mint mondtam – körbe néz, hogy nincs-e a közelünkben valaki, aki meghallhatna – Toto valamiért bízik benned. És innentől nyert ügyed van, ha nem szúrod el.

-Én ezt nem értem – rázom meg a fejem.

Nicolas vállat von. – Úgy tűnik, a paddockban több embernek is elcsavartad a fejét, mint amennyiről tudsz. Mármint nem úgy... – magyarázkodik, amitől mosolyognom kell.

-Mióta tudod?

-Számít? Tőlem senki nem fogja megtudni. Én tényleg kedvellek, jót beszélgettünk a múltkor, ezért is segítettem neked Lewis-szal. Viszont George is meg fogja tudni előbb vagy utóbb.

-Tudom – sóhajtok egyet. – Ezért szeretném én magam elmondani neki.

Meglepődést látok az arcán. – Most megleptél. Ezek szerint tényleg fontos neked.

A cipőm orrát bámulom, miközben lassan bólintok.

-Hé! – óvatosan megfogja a kezem. – Drukkolok neked – biztató mosolyt küld felém, amitől egy pillanatra jobban érzem magam.

Visszahúzza a kezét és némán állunk egy darabig a lépcsőn. A kínos csendet Cathlyn töri meg, aki a lépcső tetején áll és hangosan megköszörüli a torkát.

-Emma, tudsz jönni egy pillanatra?

-Persze! – visszanézek Nicolas irányába, de ő már a lépcső aljánál jár és elhagyni készül az épületet.

Cathlyn némán keresztülvezet az embertömegen. Egy kicsit feszengek, mert semmit nem tudok leolvasni az arcáról. Komolyan kezdek aggódni, hogy bajban vagyok. Vajon ő is tudja?

Mielőtt azonban bármit szólhatnék, hirtelen megtorpan. Legnagyobb meglepetésemre egy alacsonyabb, szőkésbarna hajú nő előtt állunk meg, aki hatalmas mosollyal fordul Cathlyn felé. Egyforma magasak, és bár Cathnek kifejezetten világos szőke haja van, hasonlítanak.

-Claire, ő itt Emma – mutat felém Cath.

-Végre, hogy megismerhetlek! – kinyújtja a kezét és határozottan kezet fogunk. – Claire Williams.

Mindenre számítottam, csak erre nem. A szemem hatalmasra nyílik és hirtelen furcsán izgatott leszek.

-Nagyon örülök – mosolygok rá. – Emma vagyok.