Miért pont te? - George Russell fanfiction

Harminchárom

Szombat reggel -   6:30

Fél hétkor George ébresztője ránt ki az álomvilágomból. A függöny két szélénél egy-egy csíkban kúszik be a kora reggeli napfény a szobába. A williamses fiú óvatosan bontakozik ki az ölelésünkből, hogy elnémítsa telefonját. A félhomályban pislogok párat, de csak George hátának sziluettjét tudom kivenni. A telefonját szorongatja és valamit sebesen pötyög rajta. Egy kis ideig csak fekszem és nézem, miközben szélesen mosolygok magamban. Bár minden reggel mellette ébredhetnék.

A mosolyom azonban hamar eltűnik, mikor a fiú idegesen dobja az éjjeliszekrényre a telefonját, majd végigtúr a haján. Még mindig háttal könyököl nekem, de azonnal megérzem, hogy a tegnap esti meghitt légkör feszültséggel telik meg. A szoba szinte robbanásra kész.

-Minden rendben? - lassan megérintem a hátát, mire összerándul egy kicsit. Érzem a tenyerem alatt, ahogy az izmai megkeményednek, majd egyetlen másodperc múlva ismét elernyednek.

Nagy levegőt vesz, mielőtt felém fordulna.

-Persze. Csak nem szeretek korán kelni - vonja meg a vállát. - Ne haragudj, ha megijesztettelek - közelebb húzódik hozzám, a fülem mögé simít egy hajtincset és óvatosan megcsókol.

Tudom, hogy hazudik. Valószínűleg csak most olvasta el az üzenetet, amit az este kapott.

-Szeretnék elmondani neked valamit - meglepetten kapom fel a fejem. - Sok mindenről kellene beszélnünk, de most a versenyre kell koncentrálnom. Viszont szeretném, ha holnap, a futam után velem maradnál. Pár nap alatt - nagy levegőt vesz - fontos lettél nekem. Tudom, mennyire hülyén hangzik ez - ideges, mert a tarkóját kezdi masszírozni.

-Egyáltalán nem hangzik hülyén - keresem a tekintetét a félhomályban. - Én is szeretnék tiszta lappal indítani.

Leereszkedik a válla, és az eddig visszatartott levegőt kifújja.

-Örülnék neki, ha jobban megismerhetnélek. A szünetben eljöhetnél Angliába - lelkesedik.

A szívem csordultig van. Hirtelen nyugalom lesz úrrá rajtam, mert tudom, hogy minden rendbe fog jönni. Mindent meg fogunk beszélni. Muszáj megcsókolnom. Érezni szeretném a közelségét. George viszonozza a csókot, a hátára dől és magával ránt engem is. Belenevetek a csókunkba, mire ő is elmosolyodik. Most azt érzem, bármire képes vagyok. Jöjjön bármi, megbirkózom vele. Megbirkózunk vele.

Mindketten zajra leszünk figyelmesek a nappali felől. Sebesen ülünk fel az ágyban, mikor Alexet látom megjelenni az ajtóban.

-Ti még mindig ágyban vagytok? Másfél óra múlva megbeszélésen kell ülnöd - Alex bevágtat a szobába és széthúzza a hatalmas függönyöket.

Váratlanul ér minket a vakító napsugár, ezért mindketten felnyögünk és védekezően az arcunk elé emeljük a kezünket.

-Jézus, miért nem égetsz egyenesen porrá minket? - kiáltja el magát George.

-Elég a nyafogásból! Keljetek fel! - morogja Alex.

-Mi baja van? - nézek George-ra.

-Gondolom, nem ette még meg a reggeli zabkását.

A következő fél óra óriási kapkodások közepette telik. George-dzsal felosztjuk a fürdőszobában töltött időt, miközben Alex a nappaliban ül és néha morog egyet. Nincs túl jó kedve, ami miatt egyikünk sem mer egy szót sem szólni. Fél óra elteltével feláll és a nappali közepéről kiabál felénk.

-Kész vagytok? Indulhatunk végre?

-Mehetünk – George lép ki először a szobából, én pedig szorosan követem.