Miért pont te? - George Russell fanfiction

Huszonnyolc

Péntek délután – 13:15

Miután Lewistól és Nicolastól is búcsút veszek, elindulok a Williams motorhome-ja felé. Ahogy George kérte – vagy valami olyasmi – a Mercedes csapat pulóverét visszaadtam Nicolasnak, így ismét a hideg futkos rajtam. Nem kell időjósnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, itt bizony az eső mindent el fog mosni. Percek kérdése az egész.

George, Cathlyn és Alex már az épület előtt várnak rám.

-Végre! Mindjárt éhen halunk – simogatja meg a hasát George és kaján vigyort ereszt felém. – Hoztam neked valamit – másik kezében egy pulóvert lóbál.

-Nem tudtad megállni, ugye? – nézek fel rá.

Hevesen megrázza a fejét, mint egy kisgyerek.

-Ha befejeztétek a turbékolást, akkor mehetnénk végre enni? – Alex szinte könyörög a szemével.

George oldalba böki edzőjét, mire az panaszosan felnevet. – Nézd már, a tanítvány kezdi túlnőni a mesterét – látom, ahogy azt a pontot dörzsöli, ahol a támadás érte.

-Ne haragudj, hogy magadra hagytalak – szabadkozik mellettem Cathlyn. – Ez a mai nap egy rémálom.

-Tudok valamiben segíteni? – nézek rá aggódó tekintettel.

-Nem hiszem – ingatja a fejét. – De köszönöm – elereszt egy fáradt mosolyt.

Az ebéd alatt mindenki csendes, főleg azért, mert az éhségtől semmi másra nem tudunk koncentrálni, csak az evésre.

-Tudsz valamit a második időmérőről? – kérdez George Cath-et.

-Egyelőre nem fújták le, úgyhogy maradunk az eredeti tervnél. Kettőkor lesz egy rövid interjú-sorozat. Csak pár perc a SkySports-szal, utána pihenő és háromtól szabadedzés.

-Szerinted kérdezhetnek Emmáról?

-Számítanunk kell rá, úgyhogy ne feledd, ragaszkodj a közleményhez. Véletlenül se mondj nekik olyat, amit kiforgathatnak. De szerintem az autóra lesznek most inkább kíváncsiak. Kezdünk a versenyhez egyre közelebb érni, nem hiszem, hogy a magánéleted érdekelné őket ezen a ponton.

Magamban remélem, hogy Cath-nek igaza lesz, és tényleg nem jelentek akkora szenzációt, mint tegnap.

-Jól van. Ahogy megbeszéltük – bólint George egyetértően.

Mikor befejezzük az ebédet, közösen hagyjuk el a Williams motorhome-ját, hogy George pihenője felé vegyük az irányt. Útközben páran megállítanak minket, főleg George-tól kérnek aláírást, megkérdezik, hogy van és sok szerencsét kívánnak neki. Majdnem két órát üt az óra, mire visszaérünk a konténerhez.

-Én megyek George-dzsal az interjúra, ti addig maradjatok itt nyugodtan. Ahogy végeztünk, visszajövünk mi is – ismerteti a tervet Cathlyn, majd Geroge-dzsal az oldalán elhagyja a pihenőt.

Nagyot fújok és levetem magam a kanapéra. Úgy érzem magam, mint aki lefutotta a maratont. Az egész testem elfáradt. A lábam leszakadni készül, az elmém pedig csendre vágyik. Pár pillanatra lehunyom a szemem és egyből érzem, hogy képes lennék elszundítani akár most azonnal. Alexnek viszont egészen más tervei vannak. Nagyon úgy tűnik, hogy beszélgetni szeretne.

-Gondolkodtál azon, amit reggel mondtam?

Egy pillanatra elbizonytalanodom. Annyi minden történt ma, hogy fogalmam nincs, miről beszélgettem vele reggel. Aztán beugrik. – Igen. De nem gondolom, hogy lenne mit megbeszélnem George-dzsal. Nem vagyunk együtt. Még két nap és ennek az egésznek vége lesz.