Miért pont te? - George Russell fanfiction

Huszonkilenc

Péntek délután – 14:40

Farkasszemet nézek a ragyogó kék szempárral. Elmosolyodik, amitől a gödröcskéi előbukkannak. Csillog az írisze, enyhén felhúzza az orrát, mint minden egyes alkalommal, mikor nevet. Hatalmas szempillái megrebbennek, miközben lehunyja a szemét. Közelebb húzódik, a homloka az enyémnek feszül, az orrunk hegye összeér. Érzem azt a csodálatos illatot, ami minden egyes alkalommal árad belőle. Nem tudom, milyen parfüm lehet, de muszáj magamba szívnom. Kinyitja a szemét és mélyen az enyémbe fúrja a tekintetét. Alig érezhetően a keze az állam alá csúszik, majd végig az államon a fülemnél állapodik meg. A gyomrom megremeg és jóleső borzongás fut végig a testemen. Mindketten lehunyjuk a szemünket és a szánk végre összeér. Olyan finom, meleg és puha az ajka, hogy még többet akarok. Lassan szétnyílik a szám, a nyelvünk is találkozik. Nincs visszaút. Teljesen elveszek a csókban. Lassan az ölébe húz, miközben egy pillanatra sem válunk el egymástól. Kezével a fenekembe markol és még közelebb húz magához. Mindketten belenyögünk a csókba, ami időközben egyre dinamikusabbá, egyre sürgetőbbé válik. A külvilág teljesen eltűnt. Csak ő van és én. És az eső dörömbölése a konténer tetején.

Ebben a pillanatban óriási robajjal vágódik ki az ajtó mögöttem, mire szélsebesen ugrok ki George öléből. Pontosan olyan fejet vágunk, mint akiket rajta kaptak valami rossz dolgon. Én érzem, ahogy a fejem búbjáig elvörösödöm, míg George villámokat szór a szemével.

-Kopogásról nem hallottál még?

Lando áll az ajtóban és látszik a fején, hogy nem erre a látványra számított. Narancssárga McLaren logóval ellátott esőkabátot visel, aminek a kapucnija nemcsak két számmal nagyobb, mint a feje, de még ráadásul össze is húzta a gumi részét az arca körül. Egyetlen kunkori tincs kukucskál ki a kapucni alól, amitől még viccesebb a megjelenése. Mikor meglátom, hatalmas nevetésben török ki. A pillanat teljesen elszállt, de ez a látvány minden mást felülmúl.

-Most meg mit nevet? – néz értetlenül a barátjára.

-Haver, néztél már tükörbe? – George is hatalmas mosolyra húzza a száját.

-És neked mondták már, hogy zárd kulcsra az ajtót, mielőtt henteregni kezdesz valakivel a pályán?

-Mi nem is... – próbálok magyarázkodni, de tudom, hogy felesleges. – Tudod mit? Mindegy.

-Elárulod, miért törtél be ide ilyen teátrálisan?

-Ja, igen. Mivel lefújták a második szabadedzést, mindenki visszamegy a hotelbe. Alex-szel és Charles-lal Xbox csatát vívnánk. Csatlakozol?

-Legyen nálam, ott kényelmesen elférünk – felém fordul. – Emma, csatlakozol?

-Nem is tudom – húzom el a számat. – Nem vagyok valami jó ezekben a játékokban.

-Mi sem – vigyorodik el Lando. – Nem egészen úgy játszunk, mint mások.

-Ez is ilyen Forma 1-es dolog? – heccelem.

-Fogalmazhatunk úgy is.

-Jól van, benne vagyok!

-Szuper, akkor írok majd, ha visszaértünk – néz Landóra George.

-Úgy érted, miután befejeztétek ezt itt?

-Fogd be! – kiált fel a williamses fiú, de közben nem tudja elfojtani a nevetését. – Nincs neked valahol máshol dolgod?

Norris úgy tesz, mintha egy pillanatra elgondolkodna. - Nincs – vágja rá végül. – De mivel ilyen szépen kérsz rá, elmegyek. Úgy érzem, mintha megzavartam volna valamit – Lando nem tud leállni, ma is elemében van.