Miért pont te? - George Russell fanfiction

Huszonegy

Csütörtök délután - 14:55

Nem tudom, hogyan sikerült összeszednem magam, de valahogy volt elég erőm ahhoz, hogy felálljak és meginduljak a VIP terem felé. Zúg a fejem és azt kívánom, bár hazamehetnénk most. De tudom, hogy a napnak még korán sincs vége. Legalább százszor meghallgattam a sajtónap menetrendjét, ami kíméletlenül hosszú és emberpróbáló.

Ahogy a sajtószoba folyosójáról átlépek a következő folyosóra, Albon jön velem szemben széles mosollyal.

-Emma, igaz? - nem tudom, eredetileg hova tartott, de úgy tűnik, meggondolta magát és előttem áll meg végül.

Némán bólintok.

-Valami baj van? - eltűnik a mosoly az arcáról és aggódó tekintettel figyel.

Nagy levegőt veszek és kiadok mindent magamból, amit eddig visszatartottam.

-Ez mindig ilyen pokoli nehéz? Ha valakivel két szót vált az ember, azonnal tudni akarják, miért és miről beszélgettünk. Mindenhol megbújik egy újságíró vagy kamera. Fent az emberek mások életében turkálnak, ahelyett, hogy a sportot élveznék. Itt olyan, mintha egy kicsit mindenki megjátszaná magát. George hívott ide, de erről persze senki nem tudhat. Külön érkeztünk, mintha vadidegenek lennénk, most meg az az újságírónő arról kérdezgeti a fiúkat, hogy ki a fene az a lány, aki a paddockban kézről kézre jár. De vigyázz, Alex, lehet, hogy éppen most is figyelnek minket, és te leszel a következő áldozat - monológom végére kimerülök, viszont viccesnek tartom, hogy panaszkodni folyékonyan tudok angolul, de értelmes beszélgetést folytatni még mindig nehezemre esik.

Látom, hogy szórakoztatónak tartja a jelenetet, de amint megérzi szúrós tekintetemet, eltűnik a mosoly az arcáról.

-Gyere, meghívlak valamire! Úgy látom, rád fér valami ütős.

A bokszok mögött ládából rögtönzött székeken ülünk az árnyékban. Én egy Red Bull Wings fantázianevű koktélt iszom, amiben több a Red Bull, mint az alkohol, Alex pedig vizet szürcsöl.

-Ha nem szeretnél róla beszélni, akkor nem kell, de azért megkérdezem. Fent azt mondtad, nem szereted ezt a sportot, nem ismered a versenyzőket, se a szabályokat, most mégis itt vagy. Miért? - tárja szét a karját.

-Őszintén? - kínomban nevetésben török ki. - Fogalmam sincs. Talán mert túl naiv vagyok.

-Ha ez megnyugtat, bárki más is így reagálna erre a felhajtásra, ahogy te. Aki egy kicsit is a normális élethez van szokva, kiakad attól, ami itt zajlik. Néha még mi is.

-Nem irigyellek titeket. Kívülről tényleg csodálatosnak tűnik ez az egész, de most hogy látom, mi megy a színfalak mögött... - beharapom a számat.

-Bevallom, nem értek egyet George döntésével. Nem kellett volna belerángatnia ebbe, nagyon önző dolog volt, hogy ide hozott és kirakatbábut csinált belőled.

-Azért nem kellett sokáig győzködnie - késztetést érzek arra, hogy George védelmére keljek.

-Egyáltalán nem kellett volna győzködnie - néz rám Alex.

Tudom, hogy csak jót akar, de nem esnek jól a szavai. Elnézek mellette, hogy ne kelljen a szemkontaktust tartanom. Ekkor pillantom meg a dühös williamses versenyzőt, aki hatalmas léptekkel éppen felénk tart.

-Már mindenhol kerestelek.

-Sajnálom, nem maradhattam ott - fejemmel a főépület irányába bökök.

-Geo - int felé Albon. - Beszélhetnénk egy kicsit?

George rám néz, majd barátjára. Egy percig hezitál, végül bólint. Alex feltápászkodik, George pedig követi őt, de mielőtt ott hagynának, még visszafordul hozzám. - Ne mozdulj innen, mindjárt visszajövök!