Miért pont te? - George Russell fanfiction

Három

Kedd délelőtt - 9:00

Az utcán egyre több ember lézeng, de még mindig nyugis a belváros. Próbálom kitalálni, hova vihetném, de semmi konkrét nem jut az eszembe. Így hát varom, hogy letegye a telefont és adjon valami támpontot, hogy mit szeretne csinálni.

Pár perc múlva le is teszi, én pedig rásandítok. Kicsit idegesnek tűnik és egy darabig nem szól hozzám, aztán vesz egy mély levegőt és mosolyt erőltet az arcára.

-Mit szeretnél csinálni? - fordulok felé. Igyekszem nem foglalkozni a feszültségével, pedig most már rám is átragadt.

-Mutasd meg a kedvenc helyed - széles mosolyra húzza a száját, és egy kicsit megkönnyebbülök.

Több kedvenc helyem is van a városban. Mindkettő klisének számít, de ezekre a helyekre látogatok el szívesen, ha nyugalomra vágyom. Az egyik a Margit-sziget, ami minden évszakban hangulatos. A másik kedvenc helyem pedig fent a Gellért-hegy tetején van. Oda főleg esténként szeretek felmenni, onnan belátni az egész várost és valami káprázatos az ember lába előtt elterülő Budapest, ahogy fényárban úszik.

-Menjünk a Margit-szigetre - mosolygok rá.

Miközben a kettes villamos felé sétálunk, millió kérdés jut az eszembe, amit fel szeretnék neki tenni. Nem tudom, hol kezdjem, ezért fejest ugrok a közepébe.

-Azt mondtad, nincs időd ismerkedni. Miért?

Látom rajta, hogy váratlanul éri a kérdésem és egy ideig csak a földet nézi.

-Csak egy hetet töltök itt. Olyan ez, mint egy körutazás - megfontoltan beszél. - Minden héten másik országban töltök el egy kis időt.

-Nem magányos ez? - szinte fel sem fogom, úgy hagyják el a szavak a számat.

Elereszt egy mosolyt és lassan rám emeli a tekintetét. Nem látom a szemeit a napszemüvegtől és ez frusztrál.

-De, néha nagyon magányos tud lenni - sóhajt egyet. - De aztán találkozom valaki olyannal, mint te és már is sokkal elviselhetőbb az egész.

Szóval minden országban van egy "Emmája", gondolom csalódottan, pedig egészen pontosan fél napja ha ismerem. Igyekszem nem elhúzni a számat, de észreveszi az arcomon a csalódottságot.

-Ne aggódj, a többieket nem sikerült egyből levennem a lábukról - utal vissza a tegnapi találkozásunkra. Elmosolyodom.

-Túl fiatal vagy ahhoz, hogy csak úgy egyedül utazgass a világban - azt hiszem, most megfogtam.

-Ki mondta, hogy egyedül utazom?

-Azt mondtad, magányos vagy.

-Az ember úgy is lehet magányos, ha közben millióan veszik körül - teljesen igaza van. Ezt éreztem egész életemben.

-És mi a te történeted? - sandít rám.

-Az én történetem? - nem igazán tudom, mire kíváncsi. - Irodalmat tanulok az egyetemen és mellette egy divat magazinnál vagyok gyakornok - egy pillanatra felkapja a fejét.

-Újságíró vagy? - egy kicsit talán magasabbra csúszik a hangja, miközben ezt kérdezi.

-Fogjuk rá. Kizárólag a divatról írok, meg néha sminkekről – érzem, mennyire bugyután hangozhat ez kívülről.

Vesz egy nagy levegőt, mintha megkönnyebbült volna.

-A nővérem imádna veled lógni - neveti el magát. - Több időt tölt a tükör előtt, mint az egész családom összesen.