Miért pont te? - George Russell fanfiction

Harminckettő

Péntek este – 21:20

A kádban fekszem, folyik rám a víz és ezerféle gondolat fut át az agyamon. Az egyik rosszabb, mint a másik.

Meg kell nyugodnod. Fogalmad sincs, hogy amit olvastál, mire utal. Nem tudhatod, hallom a belső énemet, ahogy próbál logikus érvekkel győzködni.

Az igazság az, hogy egyre több a kimondatlan dolog közöttünk George-dzsal. Egyre jobban nyomaszt a saját titkom; az információ, aminek a birtokába jutottam ma és az, hogy nem tudom, mi is van pontosan köztünk. Egyszer minden tökéletes, azt érzem, hogy hasonlóak az érzései irántam, mint nekem iránta. De utána történik valami és a pillanat odalesz, George pedig egy teljesen másik arcát mutatja. Elhatározom magamban, hogy akárhogy is alakul a vasárnap, színt vallok. Mindent elmondok neki az elejétől a végéig, de addig koncentrálnia kell. Nem vehetem el tőle az esélyt egy jó futamra. Nem lehetek önző.

Egy darabig még engedem magamra a forró vizet. Muszáj összeszednem magam, George nem vehet észre rajtam semmit. Mindkettőnk érdekében ez a legjobb most.

Mikor már kellőképpen kiázik a bőröm és sikerül minden negatív gondolatot száműznöm, kiszállok a kádból. Szárazra törlöm a bőröm, fogat mosok és belebújok a pólójába. Szeretem ezt az illatot magamon érezni. Annyira nem is bánom, hogy a pizsamámat már másodjára hagyom otthon.

Mikor kilépek a fürdőből, két férfihangot hallok beszélgetni. Az egyik George-é, a másik viszont az edzője, Alex. Amint észrevesznek a hálószoba küszöbén, elhallgatnak.

-Alex csak beugrott átbeszélni a holnapi napot - ahogy felém néz, látom, hogy valami megváltozik a tekintetében.

Alex int egyet, majd kicsit sem diszkréten végig mér. Teljesen elfelejtettem, hogy csak egy pólót viselek, ami épphogy eltakarja azokat a részeket, melyeket nem szeretnék akárkinek megmutatni. A fülemig vörösödöm a fiúk tekintetétől.

-Idebent megvárlak - mutatok a hátam mögé. - Jó éjt, Alex! - intek gyorsan a férfi felé és már el is tűnök az ajtóból.

Még fél órán keresztül beszélgetnek, én pedig közben válaszolok Annának. Kiírok magamból mindent, mert úgy érzem, ő az egyetlen, akivel teljesen őszinte lehetek. Egyetlen dolgot titkolok el csak előle. A hangfelvételt. Először is nem szeretném elszomorítani a mai nap után. Ez az ő napja és örülök neki, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcára azzal, hogy virtuálisan találkozhatott a legnagyobb példaképével. Másodszor pedig nem szeretném a vállára helyezni azt a súlyt, hogy tud erről az információról és el kell titkolnia Zalán elől. Előbb nekem kell kitalálnom, hogy mit kezdek a felvétellel.

-Még ébren vagy? – George jelenik meg ajtóban.

Csak egy pamut shortot visel. Lélegzetelállítóan néz ki, ahogy hanyagul az ajtókeretnek támaszkodva áll és engem figyel. Csak az éjjeli lámpa ég a szobában, de ez éppen elég fényt szolgáltat ahhoz, hogy az összes kockáját meg tudjam számolni. A szám enyhén szétnyílik, majd nagyot nyelek. Mint egy leopárd, aki éppen becserkészni készül áldozatát, indul meg felém. Már-már kínzó lassúsággal közelít. Mikor végre az ágyhoz ér, egyik lábával feltérdepel, lehajol és megcsókol. Egyik kezét lágyan az állam alá helyezi, míg a másikkal a hajamat igazítja hátra. Lassan szétnyílik a szánk és forró csókban olvad össze. Az agyamból minden gondolat elszáll, csak az érintését érzem magamon.

-Mondtam már, hogy imádom, amikor az én cuccaimat viseled? – homlokát a homlokomnak támasztja, miközben a fülemet cirógatja.

A pulzusom egyre szaporább lesz, a testem egyből reagál a szavaira, szinte érzem, hogy forr a vér az ereimben. Lassan megrázom a fejem, mert képtelen vagyok szavakkal válaszolni.