The silence wolf *Vkook*

*25.rész*

Omega létemhez képest, szerintem nem vagyok nagyon ijedős, és félénk. Persze van úgy, hogy én is rettegek, de nem olyan sokszor, mint például Taehyung. Viszont, most teljesen úgy érzem magam, mint egy elveszett farkas kölyök, aki nem tudja merre van, így csak remegve vár esetleges megmentőjére, vagy halál okozójára. Féltem. Nagyon. De legfőképp a két másik fiú miatt aggódtam. Hisz ők a mindeneim. Még ha Taehyung-ot nem is olyan rég ismertem meg, akkor is sokat jelent nekem. Nem szeretném, ha bármelyiküknek is bajuk esne. Tudom, hogy Jungkook megvéd mindket, de azért gondoljuk csak bele. Jackson-ék vagy vannak öten, míg Kook egyedül, így a mi alfánknak esélye, valljuk be nem egészen jó. Tudom, tisztába vagyok vele, hogy Jk erős, és bátor, de neki sincs végtelen kitartása. Mi lesz velünk, ha szétszedik? Mi nem tudjuk megvédeni magunkat! Hogyan is tudnák? Jimin, akármennyire gyönyörű, és jószívű, sajnos félénk, és gyenge. Szegényem 1 km-t se tud futni megállás nélkül. Na meg a saját árnyékától is megijed. Taehyung-ról meg ne is beszéljünk. Hisz egy lázban égő omega semmit nem tud tenni. Nem elég, hogy fájdalmai vannak, és az esze sincs a helyén, még retteg is, ezzel még erősebb illatot árasztva magából, ami valjuk be, rohadtul ront a helyzeten. Én meg?! Talán, ismétlem TALÁN, egy pár ütést, és harapást betudnék vinni, de ennyi. Nem mennének velem se sokra. Gyenge vagyok, tudom jól, teljesen tisztában vagyok vele, de az omega lét ezzel jár.

- Hyung.. Mit csináljunk? - kérdezte reszketve Jimin, miközben jobban Taehyung-hoz bújt, és próbált lenyugodni.

- Nem tudom.. - sóhajtottam idegesen.
- Pedig Namjoon-t is hívtam, de semmi válasz nem jött még.. Félek, hogy nekik is bajuk esett. - harapdáltam ajkaimat folyamatosan. Na igen, nem elég ez a helyzet, még a többieknek is nyoma veszett. Most még egy dologért lehet aggódni.

- Félek.. É-és.. Megint kezd fájni a hasam. - csuklott el Tae hangja, és jobban a takaróba, és Jimin-hez bújt. Remek.. Ez kellett még nekem.

- Maradjatok itt! Ha minden igaz, van a táskámba láz elleni gyógyszer. Ha azt beveszed, csökkeni fog a fájdalom, na meg az illatod is. Oh, hogy ez miért nem jutott előbb eszembe! - csaptam homlokon magam. Istenem Jin, ennyire te sem lehetsz hülye.

- Enged el Jin hyung! Majd máskor rágódj ezen, de most van nagyobb bajunk is. - motyogta a törpe, mire igazat adva neki bólintottam, majd se perc alatt ki is surrantam a nappaliba lévő táskámhoz.

Szerencsémre volt még pár darab nálam, így a kis gyógyszerrel, és egy pohár vízzel mentem vissza a reszkető fiúkhoz.

- Tessék. Ettől jobb lesz. - adtam át mosolyogva a dolgokat Taehyung-nak, aki remegő kezekkel, de elvette, majd be is vette azt.

- 5-10 perc még hat. Szóval addig még ki kell bírnod. - simítottam szomorúan lábára. Nem szerettem nézni, ha bármelyik barátom is szenved. Olyankor mindig azt éreztem, hogy teher vagyok. Hogy nem tudok segíteni rajtunk, és ha én ott vagyok, azzal csak rontok a helyzeten. Ám, most remélem nem így lesz.

- Ne aggódj hyung, és köszönöm! - mosolygott rám őszintén, ami megmelengedte szívemet.

- Szívesen. - kuncogtam halkan, ám ekkor hangos morgásokra, és nyüszítésekre lettünk figyelmesek.

Jungkook szemszöge:
Ideges voltam, nagyon is, hisz egy; éppen most kaptam vissza életem szerelmét, akivel nagy dolgokra készültünk volna, erre persze, hogy közbe kellett lépni!? Kettő; még is hogyan kerültek ezek ide? Hogy jutottak át a határon? Egyrészt, apám olyan embereket fogott be, akik folyton járőröznek, és ha bármi van támadnak. Másrészt, ha ezen át is jutottak, hogy mertek még így is ide jönni?! Jól tudják, aki ide belép, élve nem jut ki.

Sok kérdésem van, amire remélem minél hamarabb választ kapok, mert ha nem, egyesével tépem ki mindegyiknek a szívét. Bár így is, úgy is az lesz a vége.