The silence wolf *Vkook*

*30.rész*

Sóhajtva harapdáltam ajkaimat, miközben méregettem, elemeztem a dolgokat, de mindenhogy az jött ki, hogy elkell mennem. Igen, benne van a pakliban, hogy többé nem láthatom Jungkook-ot, igen simán meghalhatok, és igen biztosan rossz sorsom lenne ott, de nem lehetek még nagyobb teher számukra. Én csak egy random, ide tévedt gyenge omega vagyok, akinek amúgy már rég alulról kellene szagolnia az ibolyát. De nem, mivel jött a szőke, vagyis fekete haju hercegem, aki minden gyengeségemmel, és bűnömmel befogadott. Óvott, védett ~még a széltől is~, egy családot adott nekem, plusz mérhetetlennyi szeretetet. Ellopta a szívemet, a testemet, a lelkemet, mindenemet. Tehát ezzel a tettemmel fogom neki meghálálni! Most az egyszer, erőt veszek magamon, és nem betoji módon megvédem Jungkook-ot, és a barátaimat. Megérdemlik, hisz sok mindent tettek értem, amit én még meg sem háláltam, de most itt az idő! Viszont, erről senkinek sem szabad tudnia. Hisz, nem szeretném ha lebeszélnének róla, na meg tudom hogy Kook egyből a harcot választaná, ám én azt semmiképp nem akarom! Jó lesz ez így, békésen.. Ők nem fognak szenvedni, boldogan élhetnek majd, és Jungkook is talál mást, aki sokkal jobb mint én. Rossz belegondolni, de ha ez az egyetlen esély, hogy ő vagyis ők békében éljenek, hát legyen! Megteszem értük!

- Nem találtam semmit.. - morogta Kook, mire ijedten hajtottam össze e levelet, majd nadrágomba gyűrve azt, fordultam felé.

- Én se! - vágtam rá, talán túl gyorsan is, hisz alfám eléggé furán mért végig.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva, miközben közelebb lépdelt, majd átölelve vékony derekamat nézett szemeimbe.

- P-persze! - bólogattam halványan.
- Miért kérdezed? - pislogtam nagyokat, ám idegességemet nem igáz tudtam leplezni. Féltem, nem is kicsit, hisz ha megtalálja a levelet, nekem biztosan végem.

- Mert fura vagy.. Félsz ettől az egész betöréstől, igaz? - kérdezte szomorúan, majd lágyan arcomra simított. Önkéntelenül, bújtam bele nagy kezébe, majd egy halkatag sóhaj hagyta el számat.

Hiányozni fog ez az érintés..

- Igen, nagyon! Hisz nem tudom ki tehette ezt. - mutattam körbe félre húzott ajkakkal, holott teljesen tisztában voltam vele, hogy ki is forgatta fel a fél házat.

- Ne aggódj, kicsim! Kifogom deríteni, hogy ki volt, és ha meg van, akkor biztosan a halálba fogom kergetni. - puszilt bíztatóan ajkaimra, mire mosolyogva bújtam hozzá.

- Rendben szerelmem.. De kérlek, nagyon vigyázz magadra! - motyogtam mellkasába, beszippantva mentás aromáját.

Istenem, még mindig imádom, s imádni is fogom..

- Vigyázok. - bólintotta, s szorosan átölelve élveztünk egymás társaságát.

Így belegondolva a helyzetbe, lehet ez az utolsó ilyen ölelésünk, lehet ez az utolsó kettesben töltött időnk. Fáj, iszonyatosan, de most nem foglalkozhatok ezzel. Jungkook-ról van szó, és a falkáról, nem nyomhatnak el az érzéseim.

- Mi lenne, ha felmennénk pihenni? Már kezdek álmos lenni. - kérdeztem szemeimet dörzsölve, mire alfám válaszra se méltatva kapott fel, majd a szobánkba is vitt. Nem kell mondanom, nem picit lepődtem meg cselekedetén, de tetszett. Nagyon is, hisz ahogy nagy, erős kezeivel védelmezően fog, valami csodás érzés.

Komolyan, szavakkal nem tudom elmondani mennyire is szeretem Jungkook-ot. Tudom, hogy sok olyan dolgot tett, ami nem éppen a kedves szóhoz fűzhető, de azokon kívül, egy érzelmes, odadó, figyelmes, kedves, bátor, és jószívű alfa. Mégha nem is ezeket mutatja, akkor is, tudom jól hogy ő ilyen. Igen, makacs és néha beképzelt, de van gyerekes oldala is, amit nagyon édesnek találok. Szóval ő nekem a tökéletes, a szent, az egyetlen szerelmem. Teljesen őszintén bevallom, mást nem is tudnék annyira szeretni, mint őt.