The silence wolf *Vkook*

*2.22*

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordultam vissza 6x, vagy többször. Olyan voltam mint egy idióta. Elmentem fél útig bátran, majd amint jött egy rossz gondolat vissza indultam. De aztán megint megembereltem magam, s újból elindultam. Ezt egy párszor eljátszottam, de végül nem hagytam a hülye gondolatoknak hogy visszatartsanak, így ide értem. Ahoz a házhoz, ahol igazából minden elkezdődött.
Emlékszem, mikor elsőnek ide hozott, itthon volt anyukája, és olyan kedvesen fogatott, mint még senki. Imádtam, olyan volt mintha nekem is az édesanyukám lett volna. A gondolatra egy pillanatra el is felejtettem mindent, és csak mosolyogtam. Mind addig, míg Mina nem bukkant fel fejemben. Az nap jött át ő is. Míj bolond voltam, mikor azt hittem kedves, és aranyos lesz. Mondjuk bárcsak az lett volna. Hiszen akkor ez mind nem történik meg.

- Hülye cafka.. - morogtam, majd közelebb léptem az ajtóhoz.

Újból remegni kezdtem, és gyomrom is görcsös volt. Szívem ezerrel zakatolt, bárhogy is próbáltam nyugtatni. Mondjuk ilyen helyzetbe szerintem mindneki ideges lenne, vagy nem? Mindegy, nem is ez a lényeg. Csak legyünk túl rajta, és alakuljon minden jól.
Ezzel a gondolattal be is kopogtam, de azonnal meg is bántam. Újra bepánikoltam.

- Nyitom! - hallottam meg csodálatos hangját, mire kezemen felállt a szőr. Bár lehet csak az idegességtől van ez.
- Igen? - nyitotta ki a falapot.

A szívem már a torkomban dobogott, mikor nyílt az ajtó. Elakartam futni, de nem ment. A lábam földbe volt gyökerezve. Gyomrom liftezett össze vissza, így csak azon imádkoztam, ne rókázzak rá. Egy pillanatra be is hunytam a szemem, hogy megnyugtassam magam ~ami nem igen sikerült~, s mire kinyitottam ő ott állt előttem.
Egy fekete póló, és egy bő szürke melegítő volt rajta. Hétköznapi, viszont neki még ez is nagyon jól állt.
A látványra egy nagyot nyeltem, majd lassan felnéztem szemeibe. Hirtelen nem is tudtam mi történik velem, hiszen íriszei teljesen elvarázsoltak. Nyugodt lettem, és üres. Semmit nem éreztem, csak rá tudtam koncentrálni, és azokra a szemekre.

- Taehyung? - szólított meg, amitől vissza is tértem, így gyorsan össze szedtem magam.

- Beszélhetnénk? - kérdeztem rá egyből, kezeimet tördelve.

Nem válaszolt. Ami aggasztott, nem is kicsit. Így már azon voltam, hogy hagyom az egészet, és inkább világgá megyek, viszont odébb állt, majd megszólalt.

- Gyere be. - biccentett befelé. Meglepődtem. Viszont nem húzhattam az időt ácsorgással, így beléptem a lakásba.

Szorosan mellette mentem el ~mivel amúgy is kicsi a hely, így nem tudtam távolságot tartani~ ezért egyből megcsapott jellegzetes illata, amitől ott helyben el tudtam volna olvadni. Imádom, és ezt többször is akarom érezni. S ettől egy kis erőt is kaptam, így megálltam, majd szembe fordultam Jungkook-kal, aki csak értetlenül nézett rám. Itt az idő.

- Jungkook, figyelj te ne..

- Taehyung? - hallottam meg mögöttem egy idegesítő hangot, mire mind a ketten arra kaptuk fejünket.

- Mina? - néztem rá ijedten. Nem hiszem el, ennek mindig ott kell lennie, mindenhol?

- Mit keresel itt? - kérdezte összehúzott szemekkel. Nem tudtam mit mondjak, ezért csak kétségbeesetten néztem hol Kook-ra, hol rá.

- É-én.. - motyogtam egyre jobban pánikolva.

- T-te? - utánzott cinikusan, amitől mégjobban rosszul kezdtem érezni magam.
- Csak nem Jungkook-hoz jöttél? Vagy esetleg hallottad a hírt, és gratulálni szeretnél? - kérdezte nagyképűen felmutatva kezét, amin ott pihent a gyűrű.

Szívem darabokra tört. Tehát tényleg igaz, és nem holmi mese. Pedig reménykedtem benne egy picit, hogy ez csak egy rossz vicc.

- Hozzám jött beszélgetni, ugye Taehyung? - kérdezte Jungkook.