The silence wolf *Vkook*

*18.rész*

Jungkook szemszöge:
A pofon helye égett arcomon, a szívem hesebben vert, vérem fülembe zúgott, és csak sokkolva néztem magam elé. Nem akartam elhinni, az előbb történteket. Egyszerűen nem tudtam, nem is akartam felfogni, hogy megütött. Na meg.. Megszólalt. A csendesnek hitt kis farkas, most megtörte a jeget, és hozzám szólt. Igaz, nem éppen a legkevesebben, de ez most nagyon nem is érdekelt. Bármennyire is gyönyörű volt, mély, de még is lágy tónusa, nem tudtam most erre figyelni. Leginkább, most az foglalkoztatott, hogy milyen tiszteletlen volt velem. Oké.. Lehet, hogy megérdemeltem ezt a pofont, lehet hogy nem, de iszonyatosan felcseszett. Hogy meri megütni az alfáját? Hogy képes erre? Hisz én mentettem meg a kis szaros seggét! Nélkülem rég halott lenne, erre így hálálja meg? Komolyan most legszívesebben, kirángatnám a szobából, és az utcára dobnám, de szívem ~hála az égnek~ jelzet, hogy ezt biza nem lehet. Szeretem Taehyung-ot.. Első látásra, már tudtam, hogy ő az igazi, viszont most nagyon dühös vagyok rá.

Dühösen keltem fel a fotelből, majd amilyen gyorsan csak tudtam felkapva feket dzsekimet, és cipőmet, túrtam hajamba, majd azzal a lendülett el is hagytam a házat. Akármikor ideges vagyok, a közeli bárba megyek, ahol jó alaposan leiszom magam, majd egy random éhes kis kurvát kifogok, és jó keményen megfektetem. Most se terveztem mást csinálni. Egyből a jól megszokott helyre indultam, ahol igazából már törzsvendégnek számítok, ~mivel hogy apám nagyon sokszor baszta már fel az agyamat~, na meg a srácokkal is beszoktunk toppani néha.

- Szia Jungkook! Csak nem apád? - kérdezte, tipikus nyávogós hangon a pultos csaj, akinek még mindig nem tudom a nevét, viszont akárhányszor itt vagyok, mindig kiöntöm neki lelkemet.

- Nem.. - sóhajtottam, és le ültem a bár előtti székbe.

- Hát akkor? Ki bántotta a szépséges lelked? - kérdezte tetetett szomorúsággal, miközben rá könyökölt az asztalra, ezzel orromba nyomva, édes, és undorító málnás illatát.

Rühellem a málnát.

- A kiszemeltem.. Vagyis a szerelmem.. - motyogtam idegesen, és ökölbe szorított kezekkel.

- Micsoda? - sipított fel, mire kirázott a hideg. Nem éppen a jó értelemben.
- Neked komolyan van valakid? És komolyan megbántott? Milyen egy nagy ribanc lehetett. - morogta nem létező orra alatt.

A ribanc szó hallattán, megfeszült testem, és gyilkos szemekkel méregettem az előttem lévő bétát. Oké, hogy haragszok rá, de azért nem egy ribanc.

- Ne merd mégegyszer így hívni! - mordultam rá, mire ijedten rezzent össze, és hevesen bólogatni kezdett.
- Menj.. Inkább hoz nekem valamit.. Olyat ami kiüt.. - utasítottam a lányt, amit persze egyből teljesített is.

Na akkor igyuk le magunkat!

Taehyung szemszöge:
Zokogva döltem rá az ágyra, és húztam össze magamat, egy kis gombócba. Fájt.. Nem is, égetett! Minden egyes szava, amit hozzám vágott. Főleg az a bizsonyos utolsó mondat. Jól tudta, hogy ez a gyenge pontom, de még is felhozta, csak hogy jobban magam alá kerüljek. Pedig, annyira elhittem, hogy itt minden másabb lesz, hisz olyan szépen indult. Megtaláltak, befogadtak, barátokat szereztem, nem is, inkább egy családot. Lett egy szerelmem ~mert igen azóta elfogadtam a tényt, hogy én tényleg ÚGY szeretem Kookiet~, aki lehet viszonozza is az érzéseimet, bár ezek után. Már nem tudom mit higyjek. Túlságosan az ujja köré csavart, aminek most ebben a pillanatban nem örülök, hisz csak csalódni fogok. Bocsánat, már csalódtam, hisz neki fontosabb a saját hírneve, mint Én. Bár, nem is értem mit vártam?! Alfa.. Nagyképű, makacs. Kihasznál mindenkit, úgyan úgy mint engem.  Pedig én csak normálisan szeretnék élni. Szeretnék egy szerelmet, egy alfát, aki megvéd, és velem van, aki tiszta szívből szeret. Szeretnék egy családot, gyereket, ha lehet így mondani. Anya szeretnék lenni! Csak ennyit kívántam, de ezek szerint a sors nem ezt szánta nekem. Igaza volt az apámnak, na meg az egész falkámnak. Elvagyok cseszve.