The silence wolf *Vkook*

*2.10*

Taehyung szemszöge:

A levegőt kapodva, s könnyeimet törölgetve másztam át a tömegen. Kicsit nehéz volt, hiszen sokkal többen lettek, mikor utoljára voltam itt, azonban semmi nem tántorított vissza. Ki akartam innen jutni, majd a fájdalommal haza futni. Nem akartam tovább itt maradni, hiszen félő hogy mégjobban össze fogok törni.
Pedig minden olyan jól ment. Kicsit sikerült elterelnem a figyelmem, de Jungkook-nak mindig közbe kellett lépnie. Miért? Miért kell mindent elrontania? Miért tépi fel folyamatosan a sebeimet?
Mondjuk nem is értem mit vártam. Bele mentem abba, hogy maradjunk barátok. Ami azzal jár, hogy bármikor láthatom. Így esélyt sem adva magamnak, hogy elfelejtsem. Szóval igazából ez mind a kettőnk hibája.
Viszont, ha nemet mondok neki, és soha többé nem láthatom, akkor is ugyan úgy szenvednék. Mindenhogy rossz vége van.

- Ah, miért nem lehet minden olyan, mint régen? - kérdeztem magamtól szipogva, majd fogtam is volna a kilincsre ~hogy végre elhúzhassak innen~ azonban valaki vissza húzott.

- Taehyung! Hova mész? - kérdezte Doyoon kíváncsian, azonban mikor meglátta arcom, hirtelen aggódó lett.
- Jézusom, mi történt? - kérdezte arcomra fogva a fiú.

Egy pillanatra lefagytam. Hiszen a sötétség miatt fel sem fogtam igazán ki van velem szembe, ám pár perc gondolkozási idő után egyből leesett, hogy újdonsült barátom az.
Amint ez tudatosult bennem, újból könnyek gyűltek a szemembe, s úgy bújtam kezébe akárcsak egy kiscica.

- Haza akarok menni! - zokogtam fel mint egy kisgyerek, amitől nem csak Yoon, de én is meglepődtem. Viszont nem tehetek róla. Most érzem igazán azt, hogy kijön rajtam minden. Boldogságtól kezdve a szomorúságig, minden.

- Jól van.. Shh.. Nyugodj meg. Haza viszlek. - suttogta nyugtatóan, miközben szorosan magamhoz ölelt, mire én készségesen bújtam mellkasába.
- De előtte keressük meg a barátaidat, jó? - kérdezte halvány mosollyal. Bólintással jeleztem, hogy rendben van, majd kezeinket össze kulcsolva indultunk megkeresni Jiminéket.

Fél óra keresgetés után sikerült össze szednünk mindenkit, vagyis majdnem mindenkit. Yoongi, és Hobi eltűntek valamerre. Biztosan túlságosan jól érzik magukat, ezért mondtam a fiúknak, hogy ne zaklassák őket a hívásaikkal. Legalább az egyik párosunk érezze jól magát, ha már én a többiek szórakozását elrontottam. Csak azért, mert megint padlón vagyok. Annyira rosszul érzem magam ilyenkor. Elrontok minden szórakozásukat, csak azért mert én szerencsétlen vagyok.

- Gyalog vagytok? - kérdezte Doyoon Namjoon hyungéktól, akik engem ölelgetve bólogattak.

Idő közben béta barátom bemutatkozott mindenkinek. Jinék elsőnek rosszul fogadták, hiszen azt hitték ő bántott, viszont mikor elmagyarázta, hogy már sírva talált rám, azonnal megenyhültek. Nyilván tőlem kérdezgették utána, hogy mi a baj azonban nem szólaltam meg. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy majd otthon elmondok mindent. Ezt tiszteletben is tartották, így most tartunk ott kint vagyunk a buli helyszín előtt, s tartunk haza felé.

- Akkor gyertek haza doblak titeket. Kocsival vagyok. - biccentett a jármű felé, mire ijedten néztem rá.

- De Yoon.. Ittál, nem? Akkor úgy nem vezethetsz. Mi van ha megállítanak a rendőrök? - kérdeztem tőle boci szemekkel, mire halványan elmosolyodott.

- Hidd el picur, az este folyamán már kétszer józanodtam ki. Szóval nem kell aggódnod. - kacsintott rám kuncogva. A becenévtől halvány pír szökött arcomra, amit ő hála égnek nem láthatott hiszen sötét volt.
- Na jól van, üljetek be. - nyitotta ki nekünk az ajtókat, így nem haboztunk sokáig, be ültünk lassan a kocsiba.

Én hátra ültem Jiminnel, és Jin hyunggal, míg Nam elől foglalt helyet Doyoon mellett.
Az egész út úgy telt, hogy Jin hyung próbált nyugtatni öleléseivel, és szavaival, míg Jimin folyamatosan sajnálkozott az miatt, hogy "egyedül" hagyott. Bár elvileg mindenhol keresett, csak nem talált, de nem haragszom rá. Hiszen én futottam el kínomban. Tehát ő nem tehet semmiről sem.