darabokban - in pieces

70. rész

A közös karácsonyi ünnepség után mindenki jókedvűen köszönt el egymástól és a saját autóinkba ülve hagytuk el a kollégium és az iskola épületét. Jól sikerült az előadásunk, a szülők és a közönség is felüdülésként fogadta a színdarabunkat a sok táncos előadás után. Az ofő külön megdicsért minket, amiért néhány kisebb bakin kívül tökéletesen ment a műsor.

A karácsony pillanatok alatt elérkezett hozzánk. Szinte minden napomat otthon töltöttem a szobámba zárkózva - youtube videókat vagy épp sorozatokat darálva. Jól esett pihenni és kikapcsolni a sok idegeskedés után.

Azonban nem ez volt az egyetlen oka az önkéntes szobafogságomnak. Meglepően sokszor láttam a környékünkön sötét ruhás, kapucnis alakokat sétálni, akik kifejezetten ismerősnek tűntek, méghozzá Dani bandájából.

Nem tudtam, mire készülhetnek, de próbáltam nem foglalkozni a dologgal. Így is elég stresszes volt az életem, a felesleges idegeskedés nem fog túl sokat segíteni a helyzetemen.

Márk, Lina, Gergő és én rendszeresen közös videóhívásokban beszéltük meg, mennyire unalmasak a napjaink, de valahogy mindenki örömmel fogadta ezt a lassabb, eseménytelen időszakot.

Mikor túl lassan pörögtek a mutatók az órán, általában beléptem pár körbe a játékokban, amiket Lináékkal játszottunk online. Amikor ehhez sem volt kedvem, általában azon szórakoztam ahogy a két srác megtanult sakkozni és órákat voltak képesek egymás ellen játszani.

A szilveszter közeledtével kezdtem egyre feszültebb lenni. A suli kezdete is egyre közelebb ért hozzánk és a bennem folyton meglapuló feszültség is egyre határozottabban foglalkoztatott. A régi szép idők örömére újra rémálmaim voltak, amikből verejtékben úszva riadtam fel az éjszaka közepén hevesen dübörgő szívvel.

Egyre álmosabb voltam napközben, és semmi produktív tevékenységbe nem tudtam bekapcsolódni. Még mézeskalácsot sem sütöttem, pedig minden évben próbálkoztam valami hasonlóval, hogy anya emlékét felélénkítsem és egy kicsit visszahozzam őt az életünkbe.

Korábban minden karácsonyunk úgy telt, hogy anya és én együtt mézeskalácsot sütöttünk amíg apa megvette a fát, belefaragta a talpba és félig-meddig feldíszítette azt. Ezt követte a közös díszítés, amíg a sütőben készültek a süteményeink, majd mikor a fával is készen voltunk, a mézeskalácsokat dekoráltuk ki. Anya gyönyörű mintákat tudott készíteni rájuk, mindig is csodáltam a kézügyességét.

A mostani karácsonyunk közel sem így nézett ki. Műfenyő, néhány sebtében felakasztott dísz és az angyalka, ami minden évben a nappali ablakában lógott. Pár utolsó pillanatban beszerzett ajándék, pár kínos perc együtt apával, ami után azonnal a saját szobánkba mentünk mindketten.

Szilveszter napján délelőtt 11-kor hagytam el először a szobámat. Úgy ahogy voltam, pizsamában mentem a konyhába, hogy magamba döntsek egy kávét, majd vissza is induljak hogy be tudjak kapcsolódni a következő gang beasts körbe Gergő ellen.

Apa a konyhapultnál ült, előtte egy fényképalbum hevert az asztalon. Éppen lapozott, mikor beléptem a konyhába, majd felemelt egy poharat a pultról, és nagyot kortyolt belőle. Már most iszik? Szuper, akkor ma se beszélek vele többet – nyugtáztam magamban a helyzetet és faarccal a kávéfőzőnkhöz léptem.

- Jó reggelt – köszöntött rekedtes hangon, majd megköszörülte a torkát.

- Jobbat – motyogtam válaszként, miközben elindítottam a gépet és kiválasztottam az egyik hófehér, dombornyomott mintás bögrémet a kávéhoz.

- Mi a helyzet? – érdeklődött apa és felpillantott rám. A pultnak támaszkodva mértem őt végig. Megborotválkozott, a szokásos borostája nélkül alig ismertem rá. Farmert és egy bordó pulcsit viselt, ami kifejezetten jól állt neki. A haja alaposan megfésülve ült a feje tetején, barna szemei pedig tompán csillogtak, miközben farkasszemet nézett velem.