darabokban - in pieces

49. rész

- Hallgatunk – mosolygott kedvesen Gábor és minden figyelmét ránk összepontosította.

- Az én hajóm egy szalon nyitása felé utazik, én már alig várom, hogy végre odaérjünk. Mondjuk mostanában már egyre jobban élvezem az utazást is. Egyedül utazok, de összeismerkedtem valakivel, akit nem fogok elfelejteni egy jó darabig – mesélte gyorsan összefoglalva mindent.

- Ó, ez nagyon érdekes. Mit is említettél, ki vagy te a hajódon? – kérdezte Gábor.

- Hát nem tudom, saját magam? – mondta kérdő hangsúllyal Norbi.

- Volt valaki, aki nem saját maga ezen az utazáson? – érdeklődött az ofő. Meglepő módon többen feltették a kezüket, élükön Emével.

- Én a kapitánya vagyok a hajónak – vont vállat, és meg is mutatta, hogy lerajzolt egy cuki kis hajót, amin ott állt a pálcikaember Eme kalózos kalapban és szemfedővel.

- Hé, ez akkor egy kalózhajó? – vette alaposabban szemügyre a rajzot Peti. – Zászlód nincs, azt direkt nem csináltál? Lehetne valami címered vagy jele a hajódnak, amiről mindenki felismer – ajánlotta.

- Úgy néz ki, ja. Mondjuk nem így terveztem de ha muszáj, elbánok a kalóz élettel is – vont vállat nevetve Eme. – Legalább mindig lenne kit legyőzni és sosem unatkoznék.

- Izgalmasan hangzik – bólogatott Máté, és hozzátette a saját szerepét is. – Én csak egy potyautas vagyok, aki a csomagok között bujkál, amíg oda nem ér a végállomáshoz.

- De fura – ráncolta a szemöldökét Lina, akiről kiderült, hogy a saját hajóján dolgozik miközben utazik.

- És ha elérsz a célhoz, akkor mi lesz veled? – érdeklődött az ofő.

- Jelenleg úgy érzem, hogy sosem fog megállni a hajóm, úgyhogy emiatt még nem kell aggódnom – felelte a rózsaszín hajú lány a kisujján lévő apró gyűrűvel babrálva. A székén félig hátrafordult, hogy a többiek is értsék, mit válaszol.

- Valaki meg szeretné még osztani a válaszait? – kérdezte Gábor megtörve a csendet, ami Lina válasza után beállt. Mivel senki nem jelentkezett, megbeszéltünk pár apróságot és ki is csengettek.

A nap gyorsan elrepült, hamar a suliújság termében találtam magam. Odabent Zoli és a másik főszerkesztő, Kriszti már alig bírtak magukkal, annyira izgatottak voltak. Gergő pár perccel utánam futott be mert gyorsan megebédelt a szakkör előtt. Mivel ő volt az utolsó, azonnal kezdtük is a megbeszélést.

- Mint azt néhányan már tudjátok, egy új jellegű cikket fogunk a következő számtól lehozni az újságban, pontosabban egy-egy interjút minden számban. Az interjúk lényege az lenne, hogy olyan diákok, akik eredményesen szerepelnek versenyeken vagy jeleskednek egy adott tantárgyból, bemutassák ezeket a tárgyakat, foglalkozásokat. Az első srác például egy úszó lesz, aki számos országos versenyen ért el dobogós helyezést korábban. Reméljük, hogy az interjúk által rá tudjuk venni a diákokat, hogy megismerjenek több szakkört, sportolási lehetőséget és tudományterületet is – tájékoztatott miket röviden Kriszti, majd Zoli vette át a szót.

- Az interjúk miatt több munkánk lesz, emellett rengeteg tervünk van a jövőre nézve is. Ezért néhány változás történt. Felvettünk a cikkek lektorálására két új tagot, Rebekát és Evelint, akik ebben az évben kezdték a szakkört – ismertette az engem is érintő dolgokat először a srác, akin most egy fekete, vastag keretes szemüveg is volt. – Emellett a cikkek írásához is kiválasztottunk egy új embert, aki besegít majd ezentúl: Mimit.

A lány, akivel a podcastokon dolgoztam mosolyogva köszönte meg a gratulációkat, amiket páran odamotyogtak neki, és gyorsan letisztáztuk, hogy pontosan mivel is járnak az új feladataink, és munkához is láttunk. Ezen a héten nem kellett podcastot csinálnunk, így egyből Gergő mellé ültem az asztalhoz, aki képeket válogatott a netről és pár lementett mappából az adott számhoz.