darabokban - in pieces

12. rész

A körülbelül harminc éves nő gyorsan megigazította a kontyba fogott barna haját, és felpattant a székről. Egy egyszerű fekete farmer volt rajta egy csinosabb, barna felsővel, ami teljesen elütött a sok kék egyenruhától körülötte.

- Rendben, akkor játszani fogunk. Álljatok fel, és gyertek ide a padok mellé itt van elég hely hozzá. El fogok mondani egy mondatot, és a válaszaitok szerint álljatok a terem két oldalára. Az ablakhoz azok, akik az első lehetőséget választják, az ajtóhoz azok, akik a másodikat. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz válasz, ilyen és olyan módszer van a dolgokkal való megküzdésre, a túlélésre, úgyhogy nyugodtan legyetek őszinték. Kezdem is: hogy szoktátok feldolgozni a nehéz helyzeteket, ha valami váratlan történik veletek? Első lehetőség: megbeszélem valakivel, kiírom magamból, satöbbi. Második lehetőség: megtartom magamnak a problémát és egyedül megoldom a helyzetet – mondta, és gondolkoznom sem kellett, egyből az ajtó mellé sétáltam az osztály meglepő többségével együtt. Egyedül Jani, Alíz, Petra és Peti állt az ablakhoz, a többiek mind az ajtónál toporogtak.

- Rendben, jön a következő kérdés. Hogy reagáltok pánikhelyzetben, katasztrófahelyzetben? Egyes: megőrzöm a nyugalmamat, logikusan gondolkodom és csak azután cselekszem, hogy átvettem minden tényezőt vagy: az ösztöneimre hallgatok és azonnal cselekszem?

Ez húzósabb volt, mert attól függött, hogy mennyire vagyok benne a helyzetben és mennyire komoly az. Most, hogy egy fegyvert fogtak Norbira, nem cselekedhettem felelőtlenül, mindent alaposan meg kellett gondolnunk, viszont ha egy sima verekedéssel megoldható dologról van szó, rögtön megyek az ösztöneim után és sosem állok le gondolkozni.

- Milyen helyzetről van szó, életek múlnak azon amit csinálunk vagy nem tudom fennragadt egy macska a fán és le kell hozni? – kérdezte Máté.

- Gondoljatok a legdurvább helyzetre, amiben eddig részetek volt, és az alapján döntsétek el – tisztázta a nő, mire lassan elgyalogoltam az ablak mellé ezernyi durva helyzetet végigpörgetve a fejemben. Nem mondhatnám hogy nyugodt és békés emlékek cikáztak fejemben, de a maihoz hasonló szituációkban szerencsére mindig meg tudtam őrizni a hidegvéremet.

Alig néhányan jöttek velem, amit nem bírtam megállni szó nélkül.

- Szerintem mindannyian tudunk logikusan gondolkodni ha valami nagyon komoly helyzetbe keveredünk. Senki nem csinált semmi hülyeséget, amíg Panna kezében egy fegyver volt, és mindenki logikusan gondolkodott – vizslattam az ajtóban ácsorgó tömeget. Jó, talán Máté és Norbi egy kicsit oda tartoznak, de Norbi esetében nem volt ma probléma, hogy hallgatott az ösztöneire, és úgy próbálta a mondanivalójával leállítani Pannát.

- Szerintem is jók voltunk, én mondjuk egy kicsit bepánikoltam és beszóltam neki de végülis nem lőtt le – nevette el magát idegesen Máté. – Norbi, te meg nagyon jó voltál ezzel a szövegeddel, szerintem ha a zsaruk nem törik be az ajtót simán leállíthattad volna – nézett őszinte elismeréssel a srácra Máté szerintem életében először.

- Ja, örülök, hogy kussoltatok végig – nézett rám Norbi, pedig mindenki máshoz is beszélt, nem csak hozzám.

- Hát igen, az önkifejezéssel még akadnak kisebb gondok, de ez már egy hatalmas lépés volt előre – mosolygott ránk halványan a pszichológus. Gondolom ő aztán már sok szar helyzetet látott, így nem állt neki vigyorogva hegyibeszédet tartani, amitől egy kicsit jobban megnyíltunk neki, mint bárki másnak korábban. – Ha gondoljátok leülhetünk a következő részéhez a játéknak – intett a körberakott székek felé, mi pedig követtük őt, és lehuppantunk rájuk.

- Mit gondoltok, mi vezethet el egy 17 éves lányt arra a pontra, hogy kerítsen valahonnan egy fegyvert és le akarjon lőni valakit?

- Nem is biztos, hogy komolyan gondolta, lehet hogy ez is csak olyan figyelemfelhívás volt, mint amikor vagdossák magukat az emberek – gondolkozott el Kinga hangosan.