darabokban - in pieces

26. rész

- Mi a szart csináltál? – nézett kíváncsian Misi, semmi ítélkezéssel a szemében, amiért mindig is annyira szerettem őt.

- Nem tudom, ki volt az a hülye, aki azt hitte, hogy szó nélkül el fogok menni a tény mellett, hogy hónapokon át hazudoztak nekem, miközben már együtt voltak – néztem Misi szemébe. – Megmutattam Karinának, hogy mire kell számítania, mikor legközelebb összefutunk.

- És olyan durván összeverekedtetek, hogy ennyire kikészültél tőle? – értetlenkedett. Karina sosem verekedett, maga volt a nyugalom és béke szigete, és túl erős sem volt.

- Nem, Dani leszedett róla, nehogy valami baja legyen – mondtam, mire a két testvér egyszerre szisszent fel, egyből felfogva a helyzetet. – A többit el tudjátok képzelni.

- És most hogyan tovább? Mi volt ma? – kérdezte inkább Misi.

- Ma... Én azt hittem, továbblépett már, még mindig együtt vannak Karival, de pont összefutottunk a nyugatiban, és odajött hozzánk – nyeltem egy nagyot. Ez még elég friss volt ahhoz, hogy sokkal nehezebben tudjak beszélni róla, miközben azt már kezdtem felfogni, hogy mit műveltek velem a legjobb barátaim.

- Ugye nem szóltál be neki? – nézett azonnal Márkra félve Misi.

- Egy szót se beszéltünk. Lehet, hogy közbe kellett volna lépnem meg megvédeni téged, de olyan félelmetes volt az a pasi, hogy még én is beszartam tőle – sütötte le a pillantását.

- Ne félj, még Norbi se mert beszólni neki, szerencséjére. Ott vertem volna agyon azt az idiótát, ha meg mer szólalni – morogtam dühösen, de közben megkönnyebbülten. Legalább a fiúk nem hívták fel magukra a figyelmet.

- Nem is ismert fel téged, ugye? – kérdezte gyorsan Misi.

- Nem, rá se nézett. Meg elég sok kerülőt tettünk, míg elértünk ide, tuti nem jött utánunk senki – biztosítottam Misit. – Körbesétáltattam szegény sráccal a várost, de nem akartam, hogy bárki utánunk jöjjön.

- Elég nagy barom voltam, hogy azt hittem, hogy Norbi teljesen megváltoztatott. Megtanulhattam volna már, hogy téged még a legocsmányabb dolgok sem tudnak bemocskolni – hajolt hozzám, hogy egy puszit nyomjon a fejem tetejére. – Köszönöm, hogy odafigyeltél erre a hülyére, még ha nem is tudtad, hogy ki nekem Márk. Bár már onnan tudnom kellett volna, hogy mellette kötöttél ki, hogy csak valami hülyeség miatt vagy a suliban – rázta meg a fejét mosolyogva.

- Nem biztos, hogy igazad van – bámultam az ablak felé, ami pont Misi feje felett helyezkedett el. Lassan besötétedett, és felkapcsolták odakint a világítást is. Akármennyire próbáltam nem erre gondolni, rengeteget változtam az évek alatt, nem feltétlenül a jó irányba.

- Na de mit csinált pontosan Dani? – terelte vissza a beszélgetést a kellemetlenebb részre Misi.

- Csak a szokásos beszólogatás meg fenyegetőzés – legyintettem, de egyik srácot sem nyugtattam meg.

- Mit mondott a végén?Nem értettem – kérdezett rá Márk egyből az egyetlen dologra, aminek még a gondolatától is remegni kezdtem.

- Muszáj leszel elmondani, baba, úgyis kiszedjük belőled valahogy – hajolt közelebb hozzám Misi is. Levegő után kaptam, de az sem segített. Semmi nem tudott segíteni nekem. Előbb vagy utóbb úgyis haza kell mennem, nem menekülhetek örökké.

- Azt mondta, hogy átjön ma este hozzánk, hogy elbeszélgessünk – mondtam. Nem hittem, hogy felfogják, milyen súlya van ennek az egésznek, de én tudtam, milyen is volt a „beszélgetés" Danival, és semmi kedvem nem volt hozzá.