darabokban - in pieces

38. rész

Tanítás után nem sokkal Lina a szobámban kötött ki, és mint később kiderült, Márkot is áthívta hozzám. Mikor ajtót nyitottam a srácnak a kedvenc citromsárga kapucnis felsőmben és a fekete cicanadrágomban, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy egyszerűen az arcába vágom az ajtót, de aztán mégis beengedtem.

- Na mi újság, méhecskelány? – vetette le magát Márk az ágyamra kicsit túlságosan is lelkesen ahhoz képest, hogy nyolc órán és egy fociszakkörön volt túl. Én nemrég értem vissza a sulirádiótól, ahol egy újabb podcast levezénylésében és pár cikk szerkesztésében segítettem, Linának azonban szabad volt a délutánja eddig.

- Méhecske? – ráncoltam a szemöldököm, mire Lina elnevette magát.

- A ruhád – mutatott vihogva a fekete-sárga kombóra, ami megihlette Márkot. Észre sem vettem, hogy „méhecskés" lenne a ruhám, de kisebb bajom is nagyobb volt attól, hogy mit veszek magamra. Holnap három röpdogát írunk, amiből kettőre teljesen elfelejtettem készülni, egyet pedig ma tudtunk meg. Kicsit kiakasztottuk az angoltanárt ma, úgyhogy holnap szódogát fog íratni velünk körülbelül nyolcvan új szóból, amit ma adott fel.

- Mi járatban vagy erre, Márk? – tértem a lényegre, mert nem volt vesztegetni való időnk. Linával tanulni ültünk össze, és kivételesen nem akartam, hogy csak beszélgetés legyen belőle.

- Tanulni jöttem. Azt se tudom, hol tartunk az angol anyaggal, aztán miután egy üzenetemre se válaszoltál, ráírtam Linára, és ő mondta hogy tanulni akartok úgyhogy gondoltam csatlakozok – vont vállat, és kirángatott a zsebéből egy gyűrött papírdarabot, amire kiírta azt a rengeteg szót, amit meg kell holnapra tanulni. – Te vagy az okos angolból, ne nézz ilyen csúnyán – legyezgette magát a lappal. Lina az ágyam mellett ült a széken, ami az íróasztal mellé volt most tolva, én pedig tanácstalanul álltam kettejük között.

- Jó, akkor kezdjük az angollal, aztán meg átnézzük a törit meg a nyelvtant – biccentettem Lina könyvei felé, amiket áthozott hozzám.

- Minek? Stréberek – motyogott az orra alatt Márk a papírját nézegetve.

- Hogy te mekkora hülye vagy – nevetett fel Lina viccelődve. – Holnap írunk mindkettőből, azért nézzük át – oktatta ki a fiút, aki olyan döbbenten nézett ránk, mintha azt mondtuk volna, hogy holnap itt a világvége.

Így történt, hogy az egész délutánt és kora estét Linával és Márkkal töltöttem a szobámban, és tényleg tanultunk. Nem semmi, sosem gondoltam volna, hogy eljutunk erre a szintre, de együtt sokkal hamarabb megvoltunk vele, mint egyedül tettem volna, úgyhogy végül tökre örültem, hogy átjöttek.

- Na jólvan, én megyek, még fel kell hívnom apát – állt fel Lina a földről, ahol végül kikötött az egyik kispárnámon ülve, mert nem tetszett neki az asztalnál való tanulás. Én Márk mellett ültem az ágyamban, a hátunkat a falnak vetettük, és még egyszer – remélhetőleg utoljára – kérdeztem ki tőle a szavakat, mikor Lina befejezte a töri anyag átolvasását. – Holnap találkozunk majd, jó tanulást – köszönt el tőlünk, és már a szobában sem volt. Márk mintha egy gombot nyomtak volna meg rajta, rögtön abbahagyta a tanulást, és kérdezősködni kezdett.

- Mit akart az ofő tőled? Senki nem dőlt be a hülye dumájának, hogy a papírokat segítesz vinni neki – magyarázott, és folytatta is, mielőtt válaszolhattam volna. – És Norbival miről dumáltatok? Folyton magyarázta, hogy beszélnie kell veled, teljesen ki volt akadva aztán egyszer csak felállt és elment valahová, aztán veled jött vissza.

- De kíváncsi vagy ma – csodálkoztam, miközben ezerrel kerültem a mellettem ülő fiú pillantását. – Nem akart semmi különöset az ofő, csak izé, mondta, hogy... – próbáltam gyorsan előállni valami magyarázattal, mert hirtelen eszembe jutott, hogy mit is mondott, és kezdtem teljesen szétesni. Ennyi hülyeséget egy nap alatt, ez új rekord még nálam is. – Nem, nem mondott semmit – adtam fel a próbálkozást. Egyszerűen nem volt energiám kitalálni valami hihető sztorit.

- Jólvan, nem kel elmondani, ha nem szeretnéd – emelte védekezően maga elé a kezét. – Csak gondoltam rákérdezek, ha szeretnél beszélni valamelyikről.

- Nem tudom... Nem akarok beszélni róla, mert igazából én sem tudom, hogy mit gondoljak. Néha úgy érzem, hogy nincs időm rendesen feldolgozni, ami történik velem, és csak sokkal később tudok felfogni mindent, mint ahogy az megtörténik. Annyira rohanni kell folyton mindenhova meg annyi dolgom van, hogy nem marad időm arra, hogy minden eljusson a tudatomig – vontam vállat. – Biztos hülyén hangzik, de néha teljesen összezavarodok miatta.

- Nem hangzik hülyén, velem is szokott néha ilyen lenni, mondjuk elég ritkán... Inkább olyankor, mikor nem akarok valamit elhinni meg még csak rá sem gondolnék legszívesebben – mélázott el a srác a plafonomat fürkészve. Felhúzta a lábait a mellkasához, és átkarolta azt a két kezével, miközben beszélt. Mindig olyan lassan, nyugodtan tudott beszélni, hogy teljesen lenyugtatott vele engem is, pedig épp kezdtek volna elszabadulni a gondolataim. Megint eszembe jutott ez a Lili, Norbi szavai visszhangoztak a fejemben, és kezdtem teljesen szétesni.

- Amiatt akadtam annyira ki órán, amit Norbi mesélt. Hogy Dani valami csajjal vacsorázott tavaly karácsonykor, aki állítólag a csaja volt. Akkor már hónapok óta együtt voltunk, de simán kinézem belőle, hogy már akkor is volt valami más barátnője közben... Én akkor sem vettem volna észre, ha valaki a szemembe mondja, mert annyira szerettem őt, de innen nézve... Azután amit Karinával csinált... – hallgattam el. Nem értettem, miért mondtam el neki ezt az egészet, de valakivel muszáj volt beszélnem róla, Márk pedig érdeklődve hallgatott végig, akárhányszor megszólaltam, úgyhogy tökéletes alanynak tűnt erre.

Az sem mellékes, hogy egy csomó dolgot ismert a múltammal kapcsolatban, és nem kellett elölről kezdenem a magyarázatot akárhányszor szóba került Dani, ami nagy könnyebbség volt.

- Nem semmi ez a pasas – próbálta szépen kifejezni magát, de látszott rajta, hogy csak miattam fogja vissza magát, egyébként olyan dühös lett hirtelen, hogy még én is megéreztem rajta. – Én azért örülök, hogy kiderült ez a húzása és nem vagytok már együtt. Sokkal jobb lesz így neked, hidd csak el. Egyszer majd találsz egy srácot, aki úgy bánik veled, ahogy megérdemled, és akkor sokkal boldogabb leszel amiatt, hogy most szakítottál ezzel a baromarccal – próbált megnyugtatni, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mert még mindig borzasztóan fájt, hogy el kellett válnom Danitól. Hatalmas hülyeségnek tűnt, hogy éjszakánként álomba sírom magam egy fiú után, aki állandóan bántott, sosem tisztelt engem, és akiről most úgy tűnt, egy pillanatra sem érdekeltem igazán míg együtt voltunk, mégsem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel.

- Úgy legyen – biccentettem, többre nem futotta tőlem. Értékeltem Márk kedvességét, és örültem, hogy benne van még remény a szebb jövővel kapcsolatban. Eközben az én egyetlen célom az volt, hogy éljem túl a következő hónapokat, aztán összepakolom az összes cuccom, és meglépek valahová, ahol senkit sem ismerek, hogy új, tiszta lappal kezdhessem az életem.