darabokban - in pieces

27. rész

- Apa, mivel ijesztgeted már szegény Rebekát? – hallottam magam mögött Márk ideges hangját, amitől azonnal elvigyorodtam. Ez a srác pillanatok alatt képes volt felhúzni magát itthon, pedig a suliban összesen ha négyszer felemelte a hangját két hónap alatt.

- Csak beszélgettünk – fordultam hátra, hogy meglássam egymás mellett állni a két testvért. Meglepően hasonlítottak egymásra első ránézésre, de ha az ember egy pillanattal tovább figyelte őket, rögtön észre lehetett venni azt a rengeteg különbséget, amitől teljesen máshogy néztek ki. Misi egy borzasztó magas, nagyobb darab srác volt, mellette Márk majdnem alacsonynak tűnt, pedig ő volt az egyik legmagasabb srác az osztályban. Márk inkább az anyukájára hasonlíthatott, mert Misi és az apja szinte két tojás voltak.

- Igen, és arra jutottunk, hogy mára itt maradhat a hölgy, de remélem, ebből nem csináltok rendszert, fiúk – dorgálta meg őket a férfi, mire Misi felhorkantott.

- Apa, nem is lakom itthon – forgatta a szemét, de ettől mind elkomolyodtak pár percre. Mert Misi sokkal hamarabb elköltözött itthonról, mint az indokolt lett volna, és gondolom nem volt felhőtlen a hangulat akkoriban itthon.

Ezután viszonylag csöndben készülődtünk a barátnő érkezésére, beszálltam az asztal megterítésébe, míg a fiúk úgy csináltak körülöttem, mintha csinálnának valamit, amin majdnem elnevettem magam. Az apukájuk főzött korábban, most újramelegítette a kaját, és pont akkor tette a levest az asztalra, amikor csöngettek.

- Srácok, viselkedjetek, különben kiköttetem a netet meg a kábeltévét – fenyegetőzött az apjuk, ami meglepően nagy sikert aratott. A két srác csak bólogatott és egy szót sem szólt, míg az apjuk beengedte a nőt az ajtón.

Fogalmam sincs mire számítottam, kit tudok elképzelni emellett a férfi mellett, de eléggé megdöbbentem, mikor megláttam a nőt, aki belépett az ajtón. Egy csinos, 40 körüli, farmert és egy vörös dzsekit viselő nő lépett be a házba kicsit félve, mintha most járna itt először. Én a konyhapultnak támaszkodtam, próbáltam háttérbe húzódni, mert bár sok mindent átéltem már, ez akkor is rohadt kínos volt. A polcok rései között láttam, ahogy egy futó csókkal köszönti Lacit, aki lesegítette róla a dzsekijét, majd előkapott neki is egy pár papucsot.

- Fiúk, ő itt Linda – mutatta be a nőt az apukájuk, ahogy kiléptek a polcok takarásából, és rögtön beszélni kezdett. – Ő itt a két fiam, Misi és Márk, Misó az idősebb, róla meséltem tegnap, Márk pedig a kicsi, ő még gimnáziumba jár.

- Sziasztok – integetett nekik aranyosan mosolyogva a nő, de az én tetszésemet nem nyerte el elsőre. Mintás kötött pulcsi volt rajta egy kényelmesnek tűnő farmerrel és kiskutyás mintás zoknival, de nagyon rég megtanultam már, hogy nem szabad külső alapján megítélni senkit. – Linda vagyok, egy kiadónál dolgozok, szerkesztő vagyok, könyvekkel foglalkozom, és próbálom időközben a saját könyvemet is megírni, de elég nehezen megy – mutatkozott be gyorsan, és kezet fogott a fiúkkal. – És te? – lépett elém kinyújtott kézzel.

- Rebeka vagyok, Márk egyik osztálytársa – ráztam meg a kezét. Lassan mind elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, de volt egy pillanat, amíg a srácok csak álltak és bámultak, csak később jöttem rá, hogy arra vártak, hogy az apjuk megmondja, melyik helyre üljön a nő. A téglalap alakú asztal körül hat szék is állt, de mi csak öten voltunk, úgyhogy kényelmesen elfértünk. Mikor Laci kihúzta az egyik széket Lindának, és leültek, a srácok is elhelyezkedtek. Márk megfogta az alkaromat, és odahúzott a mellette lévő székhez, ami az asztalfőn helyezkedett el.

A két fiú egymás mellett ült az egyik oldalon, szemben velük Linda és Laci, én pedig Linda és Márk mellett az asztalfőn. Egy pillanat alatt elkezdtük kiszedni a vacsorát, és felszínes, kényelmetlen beszélgetésbe mélyedtünk az időjárásról, és a közelgő télről.