darabokban - in pieces

7. rész

Egy mély levegővétel után, mintha mi sem történt volna, a srác faarccal beszélni kezdett.

- Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki? – kezdett bele Hamlet híres monológjába, amit még én is felismertem az első sorról, pedig nem voltam nagy irodalomrajongó. Sosem gondoltam, hogy ebben az osztályban bárki is tehetséges bármiben, de Eme olyan profi volt, amilyet én még életemben nem láttam. Már ez az első kérdés olyan hangsúllyal tört elő belőle, hogy nem bírtam nem odafigyelni a szavai értelmére, és elgondolkozni azon, hogy mi is lehet a helyes válasz erre a kérdésre. Eme pedig csak mondta és mondta, mintha egy teljesen más ember állt volna előttünk. – De csöndesen! A szép Ophelia jő. Szép hölgy, imádba legyenek foglalva minden bűneim – fejezte be a monológot, és egy pillanat alatt visszaérkezett a saját személyiségéhez, mintha csak felkapott volna egy ruhát magára és aztán levette volna. Olyan egyszerűen bújt Hamlet bőrébe, hogy teljesen lenyűgözött vele mindenkit.

- Köszönjük szépen – törte meg a meghökkent csendet a tanár, mire Eme meghajolt, és leugrott a szőnyegről. – Ki lesz a következő?

- Majd én megyek – biccentett Kinga, ledobta a fényesre törölgetett kék lakkcipőjét, és ő is beállt a színpad közepére, majd énekelni kezdett egy külföldi slágert. Nagyon szép hangja volt, ha jól hallottam, minden hangot eltalált, de nem ragadott meg különösebben az előadásában semmi. Betanult egy szöveget, egy dalt, és előadta nekünk azt.

A fiúk gyorsan le akarták tudni az előadást, úgyhogy rögtön Kinga után a csapat következett, akik megtanultak egy részletet valami színdarabból, amit nem ismertem. Gergő, Norbi, Máté és Peti alakították a szerepeket, de szerintem egyszer sem próbálták össze, eléggé szét voltak csúszva, és nem is mindig tudták kapásból elmondani a szöveget. Talán ha Eme nem kezdi egy ilyen elképesztő előadással ezt az egészet, nem tűnt volna olyan rossznak a srácok produkciója, de így azért közel sem tűnt tökéletesnek.

A három lány, akik legelöl ültek, egy tánccal készültek, azt hiszem valami Billie Eilish számra táncoltak, és ahhoz képest, amire számítottam, nagyon jók voltak. Látszott rajtuk, hogy jól ismerik egymást, mert szinkronban mozogtak és össze volt hangolva minden mozdulatuk. Mondjuk ők nem a szőnyegen táncoltak, hanem a földön tőlünk balra, úgyhogy mindenki feléjük fordult addig. Különös látvány volt valakit nem a sulis egyenruhában látni, de ők hárman összeöltöztek, nem csak a sminkjük illett egymáshoz, mindhárman szürke vagy fekete magas derekú melegítőnadrágban voltak és egy-egy sima, fehér hasplóban táncoltak.

- Megyek most én – biccentettem, mert a lányok után senkinek nem volt kedve menni. Kicsit ideges voltam, de annyira nem voltam zavarban, mint bármikor korábban a barátaim előtt. Sokat énekeltem, mert ez volt az egyetlen dolog, ami ki tudott kapcsolni és megnyugtatott a legnagyobb káoszban is. Szerintem nem volt kiemelkedően jó hangom, legalábbis én sosem találtam semmi különlegeset benne, viszont a hangokat általában jól eltaláltam. Az előző gimis énektanárom szerint nagyon jó hallásom van, de sosem volt kedvem komolyabban foglalkozni a zenéléssel.

Gyorsan odasétáltam a szőnyeghez, és leültem a szélére a többiekkel szemben, mert nem volt kedvem kiállni mindenki elé. Vettem pár mély levegőt, hogy megnyugodjak, tudtam, hogy csak az első pár másodperc lesz húzósabb. Olyankor még ideges vagyok, de ahogy elkezdek énekelni, a külvilág megszűnik létezni, és csak én maradok a dallal, amit épp éneklek.

- Lelket vennék, de nincs már eladó, használható, hozzám való. Lelket vennék, mert minden más csak kellék, eldobható, és nélküle többé nem lehetek jó – kezdtem bele az első versszakba mindenféle kíséret nélkül. Egy AWS számot választottam, annak is az akusztikus változatát énekeltem, mert amíg még Pesten tanultam, a barátaim egyszer elrángattak a Madách-ba egy akusztikus AWS koncertre. Abban a percben amikor meghallottam ezt a dalt, szerelmes lettem belé, pedig soha korábban nem hallgattam még egy számot sem tőlük. Elvarázsolt, úgy éreztem, hogy szinte hozzám beszél és annyira szerettem énekelni, hogy álmomból felkeltve is ment volna.