6. rész

1.1K 54 0
                                    

- Én benne vagyok – vihogott fel Máté, akik tuti valami disznóságot eszelt ki.

- És akinek nincs semmi tehetsége? – érdeklődött Lina bosszúsan, látszott rajta, hogy semmi kedve nem volt ebben az egészben résztvenni.

- Hát muszáj leszel kitalálni valamit addigra – vont vállat Panna, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.

- Ne aggódj, majd segítek – mosolyogtam rá, és rögtön ugrálni kezdtek az ötletek a fejemben. – Majd megtanulunk hastáncolni valami idióta videóból addig, vagy limbózunk. Vagy nem is, várj, te furulyázol, én meg táncolok rá – nevettem fel halkan, mire Gergő és Márk is minket kezdett bámulni, bár szerintem előtte is hallgatóztak, mert amíg Gergő egy idióta vigyorral nézett, Márk felhúzott szemöldökkel bámult rám.

- Nem tudok furulyázni, pedig adnám – lelkesedett be Lina, miközben a lányok lebeszélték a részleteket az ofőhelyettessel. Állítólag minden másik órán katonás szigor volt a többiek elmondása és az eddigi tapasztalataim alapján. Ez a csávó azonban képtelen volt rendet tartani néhány problémás, tőle alig fiatalabb ember között. Így az osztályfőnöki órákon állandóan sokkal kötetlenebb és lazább volt a hangulat, mint lennie kellett volna más tanárok szerint.

- Állítólag nagyon könnyű megtanulni, egy barátnőm is két hét alatt megtanulta, hogy kell – olvadt le a mosoly az arcomról, mikor eszembe jutott, hogy mit is csinált az a bizonyos barátnőm az exemmel a hátam mögött talán hónapokon keresztül amikor nem voltam velük.

- Én megtanítalak szívesen furulyázni – dobta be az elengedhetetlen poént Norbi, de Márk dühtől izzó tekintetét figyelembe véve nem folytatta a mondatot.

- Kösz, kihagyom – hagyta rá Lina a viccelődést.

- Akkor szerdán délután kettőkor találkozunk a tornateremben, addigra készüljetek fel. Tervezhettek, akár az egész programra is találhattok ki ötleteket, mindent sok szeretettel várok tőletek! – kiabált a tanár.

Az óra végén senki nem mozdult, mindenki beszélgetett valakivel vagy az ötleteiről, vagy úgy általában bármilyen témáról, ami nagyon fura volt a pénteki némasághoz képest. Én felálltam, és Márk mögött elsétálva a mosdó felé vettem az irányt. Hamar kész is lettem, talán túl hamar, mert a terembe benyitva olyasmit hallottam, amit nem hiszem, hogy nekem szántak. Az ajtót fogva hallgattam, miről beszélnek, de nem léptem bentebb, nehogy meglássanak.

- Miért nem tudsz legalább egyszer kussolni és megülni a seggeden, Norbi? – kérdezte Márk idegesen a sráctól.

- Miért, valami bajod van a dologgal? Olyan jó csaj, hogy te akarsz az első lenni, aki elviszi egy körre? Vagy mi van, megőrültél teljesen míg otthon voltál? Csak nem... - kezdett egy mondatba, aminek nem hallottam a végét, csak egy tompa puffanást, mintha Márk megütötte volna.

- Ha jót akarsz magadnak, tartod a pofádat, vagy én se leszek ilyen kedves a továbbiakban és el talál járni a szám – mondta halkan, túlságosan nyugodt hangon Márk.

- Persze, persze – morgott Norbi. – Meglátod majd, egyszer eljön a nap, amikor visszakapsz mindent kamatostól – vágta hozzá.

- Az lesz az utolsó napod ezen a földön, úgyhogy jól gondold át az időzítést – felelt Márk, azt hiszem ő volt az egyetlen, aki tényleg szembe tudott szállni a sráccal, és nem hátrált meg előle, legyen akármilyen veszélyes is. Mi lehet az oka ennek? Norbit láthatólag senki nem tudta megfékezni rajta kívül, engem pedig borzasztóan érdekelt, hogy mivel tartja sakkban a srácot, én is szívesen bevetettem volna a tudást nehezebb napjaimra.

darabokban - in piecesOù les histoires vivent. Découvrez maintenant