darabokban - in pieces

9. rész

A hétvége elrepült a tanulással és leckeírással. Időközben sikerült elolvasnom a színdarabot is, amit emailben átküldött nekünk a tanár, viszont semmivel nem kerültem közelebb a válaszhoz a kérdésre.

Még hétfő délután is ezen gondolkoztam, mikor az első hivatalos napomat töltöttem a suliújságnál, ahol az élő podcastot fogom egy másik lánnyal irányítani. Közben a többiek videókat vágtak és az újságot szerkesztették.

Undorító módon adott a látszatra a suli, volt youtube csatornánk ahová a videókat töltötték fel és soundcloud oldalunk, ahol podcastok mentek kéthetente egyszer. Ja, és persze az újságot is el lehetett online érni a honlapon, így nagyon durván megszűrtek minden egyes anyagot, ami bekerülhetett.

Gyorsan felraktam a fejhallgatót a fejemre úgy, hogy az egyik fülemet szabadon hagyja, míg a velem dolgozó lány, Mimi összefoglalóját hallgattam. Két monitor állt előttünk, egyik az én oldalamon, a másik az övén, középen egy állványon a fő kamera, ami mindkét beszélgetőt mutatta, és két külön kamerát kellett még figyelni, ami az egyes emberek arcára tud ráközelíteni. Ezek mellett ezer totál random cucc volt előttünk az asztalon, ami nekem még semmit nem mondott, de állítólag könnyen meg lehet tanulni kezelni őket.

- Itt a keverőpult, ezt én fogom leginkább használni, ez az erősítő – ütött egyet a nagy fekete cuccra, aminek legalább a neve ismerősen hangzott –, ezek a mikrofonokhoz tartoznak, nézd csak, itt és itt, így oldottuk meg, nem elég magas a terem ahhoz, hogy fentről lógassuk be őket, úgyhogy belátszanak a képbe, de a videók úgysem olyan fontosak – intett a két állvány felé, ami a két szék előtt tartotta a mikrofonokat. Mindkettőt tetszőlegesen lehetett mozgatni, bár a végük az asztalhoz volt erősítve. Ha jól hallottam, valami boom arm nevet emlegetett az egyik srác a székben ülve Mimi rögtönzött kiselőadásához csatlakozva. Én azért nem mertem nagyon elkalandozni gondolatban, úgyhogy csak arra figyeltem, ami fontos volt a podcasthoz. – Az én gépemről megy a podcast élőben, amit itt a monitoron is tudunk nézni, hogy lássuk, minden jól megy-e élőben. Annak a gépnek a billentyűzete meg az egér csak előtted fért el, úgyhogy azt jó lenne, ha te kezelnéd ha szólok – biccentett.

- Rendben, és ez itt micsoda? – bámultam az előttem lévő, téglalap alakú eszközre. Nem mondanám, hogy béna voltam ezekkel a tech cuccokkal kapcsolatban, talán többet is tudtam mint egy átlagember mert párszor beugrottam a barátaim számítógépes boltjába korábban besegíteni, de ez még nekem is sok volt.

- Ez a videóswitcher, ez lesz még a feladatod. Amíg a podcastot élőben közvetítjük, videót is veszünk fel az egész beszélgetésről, amiből majd később összevágjuk a legjobb részeket és kisvideóként feltöltjük kedvcsinálóként a honlapra, hogy az is megtudja pár mondatban, miről volt szó, akinek nincs kedve vagy ideje egy órán át hallgatni a podcast-et. Ezzel a switcherrel a kameraállások között kell váltanod, mindjárt megmutatom melyik gomb melyik, csak bekapcsolom a gépet. Előtted van a monitor, azon megy majd a videó képe, és látod, hogy mit csinálsz meg tudjuk a hangot ellenőrizni rajta, azért van nálad is fejhallgató – tisztázta a helyzetet, és gyorsan bemutatta a gombok használatát a switcheren, aztán kezdtünk is.

Mintha egy pillanat alatt elrepült volna az az óra, amit bent töltöttünk, minden percben oda kellett figyelnem a kamerák váltakozására a videóhoz, amit élesben vettünk fel az összefoglalóhoz. Közben a hang keverését ellenőriztük, és mindig volt mit csinálni, így egy gondolatnak sem maradt hely a fejemben. Ez kifejezetten jól esett az állandó kattogás után.

- Én végeztem mára – sóhajtottam fel fáradtan, miután végeztünk és elpakoltunk magunk után Mimivel. Gergő végig a mellettem lévő asztalnál dolgozott az újságon, épp képeket szerkesztett össze mikor én felálltam az asztaltól. – Te sokáig maradsz még?