darabokban - in pieces

51. rész

Gyorsan beültem Lina és Norbi közé, amitől Márk Lina másik oldalán csak még feszültebb lett. Én azonban úgy döntöttem, hogy ma egyáltalán nem fog érdekelni a srác. Jól fogom érezni magam, játszani és nevetni fogok és semmi nem fog rosszul elsülni.

Egy darabig tökéletesen működött a tervem.

Activity-ztünk, először az eredeti kártyákkal, aztán néhány lapra mi magunk is felírtunk szavakat, és azokat próbáltuk meg lerajzolni, elmutogatni vagy körülírni a többieknek. Mivel pont párosan voltunk, kétfős csapatokban játszottunk, és rengeteget nevettünk. Főleg mikor Peti próbálta elmutogatni a tesitanárt, Kinga tanárnőt, aki inkább nézett ki veterán katonának, mint egy kedves és aranyos gimis tanárnak.

Azonban ahogy másfél órája ültünk odakint a hűvös levegőn és kezdett elfogyni a süti, amit Alíz hozott, egyre kevesebb lelkesedéssel játszottunk.

- Sokkal jobb lenne, ha kint lehetnénk az erdőben. Nem olyan messze innen van egy tűzrakóhely, akkor nem is fáznánk ennyire meg sokkal hangulatosabb lenne ez az egész – bosszankodott Alíz. – Kértem engedélyt a koliban, hogy hadd menjünk ki délután, de nem engedték.

- Mennyire van közel ez a hely? – érdeklődött Norbi.

- Tíz perc séta – vont vállat Alíz, miközben elkezdte összepakolni a játékot. Időközben besötétedett, úgyhogy kezdtünk visszavonulót fújni.

- Ha... - kezdett a mondatba kicsit hangosan Norbi, amitől mindenki felé kapta a fejét. – Szóval ha van kedvetek, kimehetünk oda este – suttogta, nehogy valaki meghallja a közelben, hogy miről beszélünk. Meglepően sokan lófráltak odakint a hideg ellenére is, néhány ember pedig a tőlünk nem messze álló asztal körül ült egy ideje.

- Hogy mennénk már ki? Be van zárva az összes kapu meg engedélyt se kaptunk – magyarázta Petra.

- A kapuk be vannak zárva, igen – húzta egy halvány mosolyra a száját Norbi, amitől kicsit hevesebben kezdett verni a szívem. Tudtam, hogy valami rosszban sántikál, azonban ahelyett, hogy ellenkeztem volna, még jobban összpontosítottam minden szavára. – Tudok egy utat, ahol ki lehet menni a koli épületéből. Ha érdekel, este tízkor gyertek fel a fiúk szintjére, ott a folyosó végén balra az utolsó ajtó előtt várjatok. Ha valaki ellenőrizne, jobbra a második ajtó egy szertár, aminek sosincs zárva az ajtaja – vont vállat és nevetve elsétált, miközben mi mind őt bámultuk.

Kétségem sem volt afelől, hogy ott fogok állni a folyosó végén este, és simán megszökök Norbival, de a többiekre nézve nem voltam biztos abban, hogy mindenki erre a következtetésre jutott. Lina valamiért bosszúsan motyogott és a homlokát dörzsölte, Márk pedig a szemöldökét összeráncolva nézett minket.

- Én tuti kimegyek. Van egy kis borom, azt is viszem, csak az iskola területén tilos inni, azon kívül... Hát erről semmit nem mondott senki – vont vállat egy huncut vigyorral Máté.

- Én is megyek – feleltem lazán, miközben odaadtam a kártyáimat Alíznak.

- Én benne vagyok, nekem is van egy kis piám – nevetett fel a lány pakolászás közben fel-felpillantva ránk. Hát komolyan mondom, minden táskaellenőrzős sztori csak kitaláció ebben a suliban? Nekem is csak épphogy belepillantottak a cuccaimba, mikor visszajöttem a szünetről, mégsem fordult meg a fejemben, hogy becsempésszek egy liter pálinkát. Vagy épp egy fegyvert... Nem, erre nem is akarok most gondolni.

- Oké, én tudok hozni még kólát – biccentett Petra, aki eredetileg az innivalóért volt felelős Alíz sütijei mellé.

- Én nem hiszem, hogy ez a legjobb ötlet lenne, srácok – mondta óvatosan Márk, és nagyot nyelt, amikor mind felé fordultunk. – Kiszökni a suliból? Azért az nem egy kis dolog.