darabokban - in pieces

30. rész

Másnap reggel mindketten eléggé elaludtunk. Én tíz óra után ébredtem fel, Márk akkor még olyan mélyen aludt, hogy arra sem ébredt fel, hogy nekisétáltam az egyik nyitott szekrényajtójának, és majdnem magamra rántottam az egész szekrénysort. Nehogy elfelejtsek szólni, hogy nem ártana a falhoz rögzíteni a bútorait, ha végre valahára kimászik az ágyból.

Átsétáltam a vendégszobába, és magamra kaptam egy adag tiszta ruhát. A fekete nadrágom, egy bővebb szabású, zárt nyakú sötétszürke póló és a kedvenc fekete pár zoknim mellett döntöttem, hátha ez majd felvidít, de ettől sem lett jobb kedvem, pedig általában be szokott válni a dolog. Gyorsan kifésültem a hosszú, kócos hajamat, és kiengedve hagytam, majd egy gyors fürdőszobai látogatás után lesétáltam a nappaliba, mert nem tudtam mit kezdeni magammal.

- Jó reggelt – köszönt rám a konyhából Márk apukája, a frászt hozva rám.

- Jó reggelt – válaszoltam, és a konyha felé vettem az irányt, legalább valaki ébren van a házban.

- Márk?

- Szerintem még alszik – ráncoltam a szemöldököm, még csak tíz óra múlt, és nem néztem ki egy déltől korábbi ébredést a srácból.

- Gondolhattam volna, sosem volt képes időben kimászni az ágyból reggelente – morgolódott a férfi, miközben a kávéfőző gépet piszkálta. – Kérsz egy kávét?

- Igen, köszönöm – biccentettem, miközben leültem az asztal mellé az egyik székre, ahol tegnap Márk vacsorázott. Ma szükségem lesz a kávéra, az tuti. Még mindig rázott a hideg az álmomban előttem lebegő képektől, és borzasztó fáradt is voltam egyszerre.

- A nyuszis vagy a cicás bögrét kéred? – kérdezte, amire rögtön felkaptam a fejem. – A srácoké volt kiskorukban, gondoltam neked tetszeni fog – vont vállat, mintha nem tűnt volna fel neki, hogy én nem vagyok az a kifejezetten csajos lány. De hát tényleg nagyon cuki volt a cicás, úgyhogy végül amellett döntöttem.

Lassan elkészült a kávé, amit elkortyolgattam, miközben azon gondolkoztam, miről beszélgethetnék Lacival.

- Te nem szoktál kévézni? Vagy már ittál? – kényszerítettem rá magam, hogy tegezzem őt le, ha már egyszer megegyeztünk. Elég nehéz volt tartani magam hozzá, mert folyton elfelejtettem, de legalább most sikerült.

- Nem, Márk issza a kávét, mint a vizet – rázta meg a fejét. – Meg az anyjuk szerette nagyon, addig-addig magyarázott a kávéról Márknak, hogy az volt a második szava, legalábbis Helga váltig állította, szerintem köze nem volt annak a gagyogásnak hozzá – nevette el magát szomorú csillogással a szemében.

- Mikor... Mikor halt meg? – kérdeztem nagyot nyelve a kávéból.

- Valamivel több, mint négy éve – válaszolt meglepően nyugodtan Laci, miközben a hűtőn lévő közös képüket bámulta. Meglepetten döbbentem rá, hogy Laci sehonnan nem tette el a képeket, amikről Márk tegnap beszélt, sőt, a polcon is mintha szebben lettek volna azok elrendezve, mint ahogy először láttam őket. Fel sem tűnt vacsora és pakolás közben, de most hirtelen beugrott, ahogy a hűtőre néztem, hogy végig itt voltak a fotók.

- Sajnálom – sütöttem le a szemem, mert láttam rajta, mennyire szerette a feleségét. Nem is értem, hogy volt képes mégis beleszeretni egy másik nőbe mindezek után, de nem biztos, hogy akartam érteni, hogy működik ez az egész.

- Én is, de vallom, hogy azért kellett meghalnia, mert valamelyikünknek szüksége volt arra, hogy elszakadjon tőle – dőlt neki a mögötte lévő pult szélének. – Ha nem megy el közülünk, sosem jövök rá, hogy mennyi mindent rosszul csinálok az életemben.