darabokban - in pieces

15. rész

Másnap reggel úgy néztem ki, mint akin keresztülment egy teherautó, ezután megtámadta és megölte egy medve, majd végül a temetés után zombiként támadt fel – így biztosan nem mehettem a többiek közelébe. Ahogy megláttam a tükörképem, rögtön írtam egy üzenetet Linának, aki perceken belül megjelent az ajtómban, és azonnal felszisszent, ahogy meglátott.

- Tudsz egy kicsit segíteni? Nem nagyon értek a sminkeléshez, de most jól jönne egy-két réteg – utaltam a szó szerint fekete karikáimra, a vörös, bedagadt szemeimre és úgy általában a sápadt arcomra.

Este amint lezuhanyoztam és az ágyba feküdtem, újra sírni kezdtem, és mintha az elmúlt évek minden elfojtott könnye akkor akarna kijönni belőlem, negyed ötig sírtam változó intenzitással. Azt a másfél órát amit alvással töltöttem pedig különböző rémálmok zavarták meg, úgyhogy nem csodáltam, hogy ilyen ronda vagyok reggel, de azért én is megijedtem saját magamtól.

- Aludtál egyáltalán valamit? – lépett beljebb Lina és behúzta maga után az ajtót. Azonnal észrevette az ágyamra borított sminkcuccokat, és felmérte a választékot.

- Talán két órát – feleltem, ahogy figyeltem, mit válogat ki a cuccaim közül. – De akkor meg rémálmaim voltak – vallottam be, és őt is alaposabban megnéztem. – Te hogy aludtál? – pillantottam a táskás szemeire, és kócos, összefogott hajára, ami olyan rövid volt, hogy éppen sikerült összegumiznia. Sosem hordta így a haját, és bár kifejezetten csinos volt így, ez nem lehetett túl jó jel.

- Rosszul, szinte végig forgolódtam hajnali egyig – simított ki egy, a lófarokból kiszabadult tincset az arcából. – Ülj le ide, gyorsan megcsinálom a sminked, aztán lemehetünk reggelizni.

- Az jó lenne, éhen halok – kordult meg a gyomrom. Tegnap délelőtt óta semmit nem ettem, és észre sem vettem ezt, annyi minden történt már azóta. Miközben Lina csendben dolgozott az arcomon mindenféle általam csak ritkán használt alapozóhoz és korrektorhoz nyúlva, beugrott, hogy ezeket a cuccokat Regi, egy régi barátnőm vette nekem. Szerinte jobban néztem ki, ha ki voltam sminkelve, de engem sose tudott annyira érdekelni ez, hogy tényleg megtanuljak bármit is. Mindig hagytam, hogy ő fessen ki, pont mint most Lina.

Perceken belül úgy néztem ki, mintha legalább hat órát aludtam volna, bár a szemem pirosságával semmit nem tudtunk kezdeni, Lina elképesztő munkát végzett. A karikák és a szemem alatti feketeség alig látszott, a pirosító pedig egy kis színt adott az arcomnak, amire igencsak nagy szükségem volt. Gyorsan bekentem a számat egy ajakápolóval, mert tegnap teljesen kiszáradt a szélben és hidegben való ücsörgés közben. Miután felkaptam a cuccaim, indultunk is reggelizni.

Az első óra előtt mindenki csendesen ült és várta a tanárt, amitől csak még nyomottabb lett a hangulat. Nehéz volt szembenézni Panna üres székével, de még nehezebb volt nem újraélni az emlékeket, amik folyton eszembe jutottak, akárhányszor a tábla felé pillantottam.

A rémálmaim megelevenedtek a fejemben, és szinte hallottam és láttam, ahogy Panna meghúzza a ravaszt, és összeesik előttünk a földön, holtan. Összerezzentem, mikor megszólalt a csengő, és az ofő benyitott a még mindig nehezen nyíló, és be egyáltalán nem csukódó ajtón.

- Jó reggelt – köszönt motyogva. – Délután jönnek lecserélni az ajtót, addig sajnos ezzel kell dolgoznunk.

- Reggelt – futott be kicsit késve és a smink nélküli állapotomtól kicsit sem jobban kinéző Norbi az ajtón. A szeme és haja közti kontrasztra ráélesített a sápadt bőre, és sokkal lassabban sétált a helyére. mint egyébként szokott.

Márk mellettem szerintem épp aludt. Amióta bejöttem a padon feküdt és csak a háta mozgott fel és le, ahogy lélegzett. Egy üres termosz állt előtte, szóval valószínűleg már fél liter kávén is túl volt, de ez sem hatott semmit. Legalább az a tény segített egy picit, hogy mindenki nagyon szarul nézett ki, beleértve az ofőt is. Mielőtt elkezdődött volna a jelentés, leültette Alízt és a tanári asztalra ült velünk szemben. Bámulni kezdett minket, és néma csendben ült egy darabig, mintha várt volna valamire.