darabokban - in pieces

32. rész

Itt tölthetném az egész szünetemet Ivánnál és semmivel nem kéne törődnöm, mert ő képes úgy elbújtatni engem, hogy soha senki ne találhasson meg. De apa... Nem hagyhatom egyedül otthon, főleg nem úgy, hogy egy kifejezetten dühös és rosszkedvében lévő Dani járkál a házunk körül nap mint nap. Ha nem megyek haza és nézek szembe vele, simán kinézem belőle, hogy bármit megtesz, amivel hazacsalogathat.

- Nagyon kedves tőled ez az egész, Iván, és komolyan mondom, hogy elképesztően hálás vagyok az ajánlatodért meg azért is, hogy ilyen sokáig vigyáztál rám, de ha most nem nézek szembe Danival, sosem fogok – válaszoltam egy halvány, reszketeg mosollyal.

- Remélem tudod, hogy sokkal erősebb vagy, mint amilyennek látod magad. Sosem „vigyáztam rád", csak fenntartottam a lehetőségét annak, hogy azt az utat választhasd, amelyiket akarod, legyen az akár ez az élet, vagy egy normális, hétköznapi verzió. Annyi idő nincs a világon, hogy annyi szarságtól megvédjelek, amibe te belekeveredtél, de valaki mindig rajtad tartotta a szemét közülünk – biccentett, egy újabb titkot felfedve előttem.

- És észre sem vettem, remélem tudod, hogy még mindig profi munkát végzel, Iván – jegyeztem meg elismerően.

- A lehető legprofibbat. Sokat segített, hogy Misinek a szívéhez nőttél és úgy döntött, hogy összebarátkozik veled, de már akkor tudtam, hogy túl kedves a srác ahhoz, hogy sokáig kibírja köztünk – ráncolta a homlokát, és bár Misi volt a legutolsó, akiről hallani akartam, jól esett tudni, hogy tényleg megszeretett engem, és nem csak Iván egyik beépített embere volt, aki utánam kémkedett.

- Hát, nem esett nehezére lelépni és szó nélkül itthagyni engem – rántottam meg a vállamat, mert ezen a tegnapi találkozásunk után sem tudtam még túltenni magam. Megértettem minden egyes okot, amit felhozott és a magyarázata tökéletesen helytálló volt, de a logika és az észérvek nem csillapították a fájdalmat, ami a belsőmet marcangolta akárhányszor szóbakerült ez a téma.

- Megfontolt döntést hozott – zárta le ennyivel a témát Iván, ami elültette a gyanút a bennem, hogy Misi esetleg szólt Ivánnak a terveiről, és az ő segítségével sikerült lelépnie a srácnak. – De ha nem szeretnél itt maradni estére, akkor is tudok adni valamit, ami esetleg segíthet neked elbánni Danival. Annyit kérek, hogy nagyon vigyázz rá és ha lebuksz vele, soha de soha ne említsd meg a nevemet, és rendben is leszünk. Nem kell visszaadnod, ha nem érzed biztonságban magad – vont vállat, és előkapott az egyik szekrény egy titkos polcáról egy pisztolyt tokkal együtt.

Kísértetiesen hasonló volt ahhoz, mint amivel Panna hadonászott a suliban valamelyik nap, és bár őrült módon remegett a kezem közben, mégis átvettem Ivántól az ajándékot, és ahogy megéreztem a fém jéghideg érintését a bőrömön, azonnal tudtam, hogy képes lennék meghúzni a ravaszt, ha olyan helyzetbe keverednék, hogy az én életem, vagy esetleg apáé veszélybe keveredne.

- Köszönöm, Iván. Mindenképp tájékoztatlak, ha van valami fejlemény, de lassan szerintem megyek is, ahogy látom, vendégeket vársz – pillantottam az ajtó felé szerelt kis piros lámpára, ami be volt állítva, hogy tíz perccel egy találkozó előtt világítva jelezzen Ivánnak, és épp abban a percben villant fel, hogy a kezembe fogtam a fegyvert. Gyorsan betettem azt a táskámba és becipzároztam a zsebet, mielőtt bepánikolnék a tény miatt, hogy egy pisztoly van nálam.

- Itt van hozzá pár lőszer is – nyomott a zsebembe egy kis fekete dobozt Iván, és gyorsan összerámolta a kifejezetten finom ebéd maradványait. – Nyugodtan hívj bármikor, ha valami gáz van – nyomott egy puszit a fejemre Iván, és beütötte a kódot, ami kinyitotta a hátsó folyosóra vezető ajtót. A folyosó végén lévő hátsó bejáratot két különböző kulccsal és egy kóddal nyitotta ki, majd kikísért a hátul lévő sikátorba, aminek kifejezetten örültem, mert nem volt kedvem a „vendégeivel" összefutni.