darabokban - in pieces

69. rész

- Szia anya! – sikkantott fel a lány izgatottan, és oda is húzta magához Gergőt. Az anyukája köszöntötte őt és hárman pár halkabb mondatot váltottak egymással tőlünk távolabb húzódva.

- A te szüleid mikor érkeznek meg? – érdeklődött kedvesen Gergő anyukája, Karola.

- Apa pár perc múlva jön majd – feleltem, miközben az ajtó környékét fürkésztem a tekintetemmel. – Milyen volt az út?

- Ó, hamar elrepült. Jók voltak az útviszonyok, szerencsére nem volt köd és nem is havazott – válaszolt azonnal. – Igaz, szinte egész életemben megvolt a jogosítványom és gyakran rutinból megy minden, mégsem szeretek fagyban vezetni – rázta meg a fejét. – Te le akarod tenni a jogsit? – kérdezett vissza.

- Nem gondolkoztam még ezen – mondtam őszintén. Fogalmam sem volt, hogy milyen sofőr lennék.

- Nagyon megéri, sokkal egyszerűbb bármit elintézni autóval – bólogatott. A telefonom hangos csörgése szakította meg a pillanatnyi csendet közöttünk.

- Ezt felveszem, bocsánat – emeltem a fülemhez a telefont, mivel Márk neve villogott a kijelzőmön. Gergő anyukája mosolyogva lépett Lináékhoz, és azonnal trécselni kezdtek. – Szia Márk, mi a helyzet?

- Szia! Merre vagy? Megjött már apukád? Apa most ért be, ha ráérsz csatlakozhatnál egy kicsit hozzánk – mondta halkan. Azonnal összeszorult a gyomrom. Nyilván találkoztam már az apukájával, sőt, náluk is töltöttem egy éjszakát, de... Most, hogy valami alakult köztünk Márkkal, teljesen mást jelentett találkozni vele számomra. Már nem is tűnt olyan viccesnek Gergő kétségbeesett arca pár perccel ezelőttről.

- Öhm, apa még nincs itt, de nemsokára beér – vetettem egy futó pillantást az órámra. – Ha gondolod, odamehetek addig hozzátok – adtam meg magam pár másodperc elmélkedés után.

- Na, az szuper lenne! Itt vagyunk az ajtó mellett balra – kezdett navigálni, és szinte azonnal megpillantottam őket. Nem volt nehéz dolgom, mivel mindketten kimagasodtak a körülöttük lézengő emberek közül.

- Odamegyek Márkékhoz egy kicsit – integettem Linának, aki erre egy bólintással felelt. – Indulok – mondtam a telefont a fülemhez emelve, és Márk felé vettem az irányt. Apa még nem jelzett, így valószínűleg még nem ért be. Nem is tudtam, mi lenne a jobb: Márkék társaságában találkozni vele, vagy egyedül nézni szembe az apámmal.

- Sziasztok! – léptem Márk mellé, miközben végigpörgettem az emlékeimet a legutóbbi találkozásunkról. A legutóbb Laci, Márk apukája arra kért, hogy tegeződjünk, úgyhogy hivatalos megszólítások nélkül álltam meg Márk mellett. Hirtelen túl szorosnak éreztem a fekete kötött garbómat, amit ünnepélyesnek kikiáltva rángattam magamra reggel egy fekete nadrággal és a bakancsommal.

- Szia – mosolygott rám Laci, miközben Márk tétován pislogott ránk. – Jó újra látni – biccentett, miközben a telefonját ellenőrizte.

- Írt már Misi? – kérdezte Márk mielőtt bármit felelhettem volna.

- Igen, pont most – sóhajtott Laci, és összehúzott szemöldökkel méregette a telefonja kijelzőjét. – Nem tud eljönni, közbejött egy felkérés Mesinek és el kell mennie érte délután – túrt a lassanként őszülő hajába, miközben szomorúan nézett a kisebb fia arcára. Nem tudtam nem észrevenni, hogy sokkal kisimultabb volt az arca, mint mikor legutóbb találkoztunk.

- Szuper – motyogott csalódottan Márk, majd mindannyian az újonnan kinyíló ajtó felé kaptuk a fejünket. Egy házaspár lépett be kézen fogva, őket pedig apa követte a tőle megszokott szerelésében. Farmer, fehér póló és bőrdzseki volt az ünneplő szettje, és ahogy megláttam, majdnem elnevettem magam. Hát akkor innen ered, hogy mindenhová a lehető legminimálisabban öltözök ki...