Holding hands on stage

33. rész

2 hónap telt el a baleset óta. Engem már hazaengedtek volna, de kérvényeztem, hogy maradhassak Yoongi miatt. Nem akartam egyedül hagyni. Ismerem mar annyira, hogy tudjam, ha egyedül maradt volna depresszióba esett volna.

Az ARMYknak megengedték, hogy meglátogassanak minket. Naponta 3-4 kis csapat rajongót engedtek be hozzánk, persze folyamatosan őrök álltak az ajtó közelében, hogyha baj lenne közbe tudjanak lépni. Szerencsére ilyen eset nem volt.

Nagyon megértőek voltak és ha kértünk tőlük valamit nagyon szívesen meg is csinálták, cserébe válaszolgattunk a kérdéseikre. Mindenki egy fél órát lehetett bent nálunk, természetesen, ha valamelyik családtagunk vagy a srácok jöttek látogatóba ők elsőbbséget élveztek.

Yoongi rehabilitációja lassan haladt. Válla már szépen összefort, már tudta mozgatni, de még messze volt a tökéletestől. Előre, s hátra nagyából 30-35 fokig tudta mozgatni, míg oldalra csak 15-20 fok ment neki. Gyógytornák után szokta mondani, hogy mennyire fájt neki, de sajnos másképpen nem fog meggyógyulni.

A bénulása nem haladt semerre, se jó se rossz irányba. Csak állt egyhelyben. Nem telik el úgy nap, hogy ne kapjon valami kezelést. Az egyetlen jó dolgot az jelenti, hogy izmai nem kezdtek el gyengülni. A gyógytornász szerint ez jó jel, mivel reagálnak a kezelésekre.

Yoongi az ölemben ülve aludt. Vállamat használta párnának, a srácok által behozott nyuszis plédemet terítettem testére, hogy ne fázzon. Megigazítottam rajta a karfelkötőjének pátjait, mivel eléggé ki voltak már lazulva.

Lassan tíz óra lesz, ilyenkor szokták beengedni az első csapatot. Általában 2-3 fő léphet be hozzánk egyszerre. Remélem nem lesznek hangosak, szeretném, hogy hyung kipihenje magát. Az éjjel nem aludt, állítása szerint nem volt álmos. Tudom, hogy ez nem igaz. A jegyzetfüzetébe írogatott valamit.

Az ajtó nyitódására figyeltem fel, két ARMY lépett be rajta. Egyik kezem felemeltem, s mutató ujjam ajkamhoz nyomtam, majd lemutattam páromra jelezve, hogy alszik. Halkan közelebb lépkedtek, s leültek az ágyamra.
-Sziasztok. – köszöntem halkan.
-Szia... Jungkook... - köszöntek ők is kissé megilletődve.
-Ne féljetek nem harapok. – kuncogtam halkan, ami picit nem tetszett mellkasomnak. Bordáim repedése már szinte teljesen összefort, már csak ritkán fáj.
-Hogy vagytok? – kérdezte az egyik lány.
-Gyógyulgatunk, én olyan 95%-os állapotban vagyok, a bordáim még nem az igaziak. Yoongi meg még nem olyan rég óta kezdte el a rehabilitációját. Jó úton halad csak idő kell a számára. – mosolyogtam rá halványan. – Hogy hívnak titeket?
-Sarah vagyok, ő pedig Harin.
-Jungkook... Felébreszted Sugát...? – kérdezte Harin félénken. Ránéztem páromra, már három órája alszik, ideje felébrednie. Délután még lesz lehetősége piheenni. A lábtornáját és a válltornáját is meg kell csinálni. Szerencsére ezeket megtanította nekem a gyógytornász így otthon is el tudjuk végezni majd.

Visszanéztem a lányokra, s bólintottam. Hyung arcára simítottam, s cirógatni kezdtem.
-Yoongi, ébresztő. -suttogtam fülébe. Nyöszörögve nyammogott párat, s aludt tovább.
-Naaa~ - pusziltam hajába. – Kérlek. A kedvemért? – suttogtam fülébe. Szemeibe lógó tincseit félresöpörtem, s figyeltem ahogy lassan felnyílnak szemhéjai.
-Jó reggelt. – pusziltam ajkaira.
-Jó reggelt... - suttogta rekedt hangján.
-Ahhw ez nagyon édes volt... - tapsoltak a lányok. Suga rájuk pillantott, majd feljebb húzta magán a plédet. Ohh életem. Tudom, hogy vissza akarsz aludni.
-De ne aludj vissza. - kuncogtam. – Valamelyikötők hozna egy pohár Americanot a büféből? – kérdeztem a két rajongótól.
-Persze, hozok. – mosolygott Sarah.

Páromat megpróbáltam ébren tartani, nagyon nyűgös. Ha nem kellene tornáztatni a végtagjait és nem lennének itt a rangók hagynám aludni. Az előbb megkérdeztem tőle, hogy éhes-e, de annyira kómás még, hogy azt válaszolt „Ne menj el párna...". Kuncogva nyúltam a takaró alá, s combjaira fogva húztam feljebb. Látszólag nem tetszett neki, mert elfordította fejét.
-Minden reggel ilyen? – kérdezte Harin.
-Nem, csak most ennyire nyűgös. Máskor kipiheni magát és könnyebben felkel. – feleltem, miközben rendes ülőhelyzetbe tornásztam Yoongit.
-Hagyj békén. – csapott kezeimre.