Fáradtan ülök le a dobozok tetejére, miután nagy nehezen sikerült magamra rángatnom az új felszerelésemet. Nem messze az elöljárók épp a haditervet beszélik meg, Arminnal az oldalukon. Elidőzök a szőke fiú alakján, a mai nap nagyot nőtt a szememben. Visszahúzódó természete ellenére megvédett minket, és őszintén, még sosem hallottam ilyen hatásos beszédet. Tudta, hogy bármelyik pillanatban lelőhetik, és mégis megtette. Értünk.
Lesütöm a szemem. Mikor idejöttem mindenkit ördögnek bélyegeztem, és mégis, ezek az emberek eddig többet adtak nekem, mint bárki a kontinensen. Itt valakinek érzem magam. Megrázom a fejem, hogy elűzzem a gondolatokat, és csakis a küldetésemre fókuszáljak, most nem érzékenyülhetek el. Pixis parancsnok belement a tervbe, és ez egy kivételes alkalom, hogy elrabolhassam Erent.
Csak gondolnom kellett rá, és a fiú meg is jelenik mellettem.
– Felkészültél?
– Nem tudom, úgy érzem hatalmas hiba az egész tervet ránk alapozni. – Maradok a szerepemben, és továbbra is játszom a tanácstalant. – Ha elbukunk, rengetegen fognak meghalni miattunk. Egyébként is, azt sem tudom hogyan lehet átváltozni.
– Amikor eldördült az ágyú – emeli maga elé Eren a kezét –, akkor megharaptam a kezem. Magam sem értem még ezt az erőt, de ha akkor sikerült az óriásomat előhívni, most is sikerülni fog.
Grimaszra húzom a szám. Erre a harapásos módszerre mindig is egy utolsó lehetőségként tekintettem, ha már tényleg nem tudok máshogy átváltozni. Mekkora akaraterő kell ahhoz, hogy csak úgy átharapja valaki a bőrét? Egy apró vágás sokkal igényesebb és kifinomultabb.
– Hmm, szóval megharaptad magad? – gondolkodom el. – Elég undorító.
– Mást módszert nem tudok – sóhajt fel. – De ne aggódj, Nora! Visszavesszük az elvett területet, és az összes rohadékot kinyírjuk!
– Bizonyítsuk be a seregnek, hogy melyik oldalon állunk! – Felállok, és egy ravasz mosoly jelenik meg az arcomon.
Eren határozottan bólint, majd összecsapjuk a kezünket, és egy erős szorítással megpecsételjük ezt a kijelentést.Hiába a céltudatosság, már most bukásra van ítélve ez a küldetés. Ha tényleg ez volt Eren első átváltozása, nem hiszem, hogy képes lesz irányítani a titánját; kevesen tudják azonnal uralni az erejüket, eddig csak Bertholdt-nak sikerült ezt megcsinálnia. De ha mégsem a számításaim szerint alakulnak a dolgok, Erennek esélye sem lesz a War Hammerrel szemben. Hirtelen valamilyen különös érzés kerít a hatalmába, amely lassan szétterjed a mellkasomban. Önkénytelenül is a közeledő Armin és Mikasa párosra nézek. Mi lesz velük, ha elviszem Erent? Armin hatalmasat fog csalódni bennem, és azok után, hogy megvédett...
– Sajnálom – ránt vissza a valóságba a szőke fiú magas hangja. – Úgy fest, a legvégén mégis rátok hárul a felelősség.
Nyelek egyet, de a fullasztó érzés továbbra is gyötör.
– Már megmondtam, nem? Ismét ráleltél a helyes útra. Bízom benned, Armin – mondja Eren.
– Nora, minden rendben? Olyan meggyötörtnek tűnsz – kérdezi aggódva Armin.
– Viccelsz? – túrok bele a hajamba. – Annyi dolog történt, és még mindig nem ért véget ez a nap. Tudod, kicsit sokkoló dolog, ha egyik napról a másikra kiderül, hogy egy titán vagy.
– Igaz, buta kérdés volt – nevet fel kínosan. – De akkor is rosszul érzem magam, hogy ekkora terhet róttam rátok.
– Armin – kezdi Eren, de közbeszólók.
– Ne sajnáld. Megmentettél minket – nézek jelentőségteljesen rá. – A helyzetünkhöz képest a lehető legjobban alakultak a dolgok. A titánjaink a sereg kezében van.A falon nagy nyüzsgés támad, és egy pillanatra mindannyiunk figyelme az éppen felmászó katonákra terelődik. Többen az óriás csalogató csoportjukhoz sietnek, az ágyúkat pedig készenlétben a terv szerinti sarokba helyezik. Hamarosan elkezdődik a hadművelet.
– Én is veletek megyek – szólal meg Mikasa.
– Téged az óriás csalogatókhoz osztottak be! Nem vagy az anyám, hogy mindig felügyelj engem! – dörren rá a lányra Eren.
– Nem hagyhatlak magadra!
– Térj már észhez! Nem tagadhatod meg a parancsot! – vitatkozik tovább a fiú, mi meg Arminnal egyre kínosabban érezzük magunkat.
YOU ARE READING
War Hammer - Aot ff
FanfictionLeonora Riesenberg a harcosok csapatának a tagja, aki a War Hammer Titán erejét birtokolja. Egy veszélyes küldetésre küldik a többiekkel együtt, hogy megtalálják a Koordinátor Titán erőt. Csak be kell törniük a falat és megszerezni a szigeti ördögök...