War Hammer - Aot ff

43.fejezet: A titán és a gyilkos

Levi könnyedén arrébb tolja a nehéz kőlapot, amely egy létrát rejtegetett. Lentebb még áporodottabb a levegő, önkénytelenül is az orrom elé emelem a kezem egy fintor kíséretében. A szálló, apró porszemcséken megcsillan a fáklyák fénye, és a földön több lábnyom is kirajzolódik, jelezve, hogy ez a hely mégsem olyan elhagyatott, mint amilyennek mutatja magát. Óvatosan leadják a hordókat, majd mikor mindenki leért, a homályban elveszett ajtó mögé lapulunk. A sötétben alig látunk valamit, a visszafojtott, ideges szuszogások betelítik a kis pincehelyiséget. A hadnagy biccent, majd olyan erővel rúgja be az ajtót, hogy az a túlsó falnak vágódik. Mikor meglátom a kékesen fénylő kristálybarlangot és a lefele vezető meredek lépcsőt, már tudom, hogy biztosan jó helyen járunk.

Armin és Connie útnak indítják a kerekekkel felszerelt hordókat, amelyek csattogva lebukdácsolnak a lépcsőn, mígnem el nem tűnnek a szemünk elől. Levi sebesen megindul, én meg szorosan követem, szinte a hátához tapadok. Az egész terem ragyog a kristályfalakról visszaverődő fénytől, kissé bántja is a szememet ez a természetellenes csillogás. Még soha nem láttam ehhez foghatót, az egész hely titánkeményedésből készült, és sokkal szebb, mint a szürke, monstrum falak. Megkönnyebbülök, mert olyan hatalmas a barlang beltere, hogy nem csak átváltozni, de még küzdeni is bőven lesz helyem. A kéken fénylő oszlopokat figyelem, és számolom a rájuk szerelt emelvényeken álló katonákat. Öt, nyolc, tíz, tizenhat... túl sokan vannak és a takarásban lévőket nem is látom. Mégsem szorul össze a mellkasom, a torkomat nem fojtogatja a szokásos gombóc, amit az ember egy fájdalmas nyeléssel sem tud eltüntetni.

Egy lángoló nyíl süvít el mellettünk, akár az eget átszelő hullócsillag vékony csíkja, amely nagy robajjal be is csapódik a földbe, ebben az esetben egy hordóba. Csak pár másodpercem marad a robbanásig, hogy átgondoljam a tervet a látottak fényében, aztán mindent ellep a fekete füst, amely a mennyezetig feltör. A puskapor-olaj szagának a keveréke bántja az orromat, de legalább rejtve maradunk Kenny embereinek szeme elől. Kiabálás szűrődik át a sötét porfüggönyön, a manőverfelszerelés jól ismert sziszegése figyelmeztet bennünket, hogy ellenségeink pozíciót változtatnak és elhagyták a faemelvényeket.

Mielőtt elérném a lépcsőt, leugrok a meredek szirtről, ekkor már az első lövések is megérkeznek, a lövedékek nagy lyukat vájnak a sűrű füstben, átszaggatva kezdetleges rejtekünket. Ideje visszavágni az előzőekért, és megmutatni ezeknek a faszkalapoknak az óriások igazi erejét. Sárga villám cikázik végig a testemen, apró szikrák pattannak ki a bőrömből, aztán a fény teljesen elnyel. Az átalakulás gyorsan végbemegy, a titánom keze épphogy megjelenik, már lendítem is a rózsaszín, inakkal átszőtt végtagot az egyik oszlop felé. A hatalmas csattanást férfiak üvöltése követi, majd testek hullanak alá és vesznek el a füstben. A gomolygó fekete lepel a derekamat súrolja, minden lépésemnél félve válik ketté előlem. Ilyen magasról mindent tisztán látok, a gyeplőt egyre szorosabban tartom a kezemben, érezve az igazi erőt, és kivételesen az emberölés gondolatától sem viszolygok annyira. Hamarosan én fogom uralni ezt a helyet, és megmutathatom Kenny-nek, hogy rossz emberekkel kezdett ki.

Kezdésnek azonnal megkeményítem a tarkómat, még tüskékkel is ellátom, hátha lesz valaki olyan elvetemült, hogy rám szállva próbál meg kivágni. Parancsok visszhangoznak, az oszlopok között drótok vékony vonala fénylik fel, amelyeket emberek követnek. Újabb robbanás rázza meg a barlangot, és a friss füsttől ellenségeink köhögni kezdenek. Kicsit akadályoz ez a fekete függöny, egy második rétegként fodrozódik a föld felett, alig látom tőle a talajt és ellenségeink is könnyen el tudnak bújni benne, de legalább a bajtársaimat is elrejti. A Személyellenes Manőverező Felszerelés pisztolyai tiszta célpont nélkül haszontalanok, míg az osztagom pengéi gyorsan és közelről képesek kiiktatni őket.