War Hammer - Aot ff

28.fejezet: A bukott harcos

A férfi üvöltése egészen a belsőmig hatol, a hangjától a vérem is megfagy. Idegesen nyomom a sarkam a lovam oldalába, hogy minél gyorsabban kiérjek a faluból és megtaláljam a rég nem látott vezetőnket. Az éles sárga villanások még a sűrű, fehér gázon keresztül is elvakítanak. Házak robbannak szét, a föld is belereng a hirtelen megjelent hatalmas testsúlyoktól. A kancám rémülten felnyerít, mikor előttünk átváltozik egy szerencsétlen ember. Felágaskodik, mire kétségbeesetten kapok a nyaka után, de mivel nincs alattam nyereg, ezért lecsúszok a barna hátasról. Egy nyögés kiszalad a számon, mikor a hátam a földön puffan. Grimaszra húzom a szám, és fájdalmas tekintettel figyelem, ahogy a lovam egyedül hagy a titánok között.

Összeszorítom a fogam, mikor hátrapillantok a segítőkész asszonyra, aki mellesleg Connie anyukája volt. A szívem is belesajdul, mikor a fiúra gondolok, és a bűntudat mardos, hogy nem tudtam rajta segíteni. De nem tehettem semmit, a falu vesztét nem én okoztam. Ökölbe szorul a kezem, és a gáz sűrűjébe nézek, ami lassan feloszlani látszik. Mit keres itt Zeke? Neki a kontinensen kéne háborúznia, semmi keresnivalója ezen a szigeten. A fájdalmat és a bűntudatot gyorsan felváltja a harag, amely erőt ad, és fájó végtagjaim ellenére felpattanok, és behúzódom egy épen maradt ház oldalához.

A falusiak változatos titánformákat vettek fel, de a groteszk, eltorzult arcok mögött meglátom az embereket is. Ezen már rég túltettem magam, mióta az eszemet tudom, Marley azóta változtat át bennünket szörnyetegekké, és az évek alatt már el is felejtettem, hogy hajdan mind emberek voltak. De most valahogy mégis más a helyzet, hogy a saját szememmel láttam egy egész falu pusztulását, ráadásul ez az egyik kadéttársam otthona volt. Szegény Connie, bele se merek gondolni, mennyire össze fog törni a hír hallatán. Várjunk, ők nem is tudják az igazságot. A fiú soha nem fogja megtudni, mi történt valójában a családjával.

Megrázom a fejem, hogy a szituációra koncentráljak. Mellettem egy három méteres példány cammog el, aminek túlméretezett fejét csoda, hogy elbírja tömzsi teste. Hatalmas szemei kidüllednek, de szerencsémre rám sem hederít. Kilövöm a horgot, és felhúzom magam a tetőre. Fentebb a levegő már sokkal tisztább, így többet is látok a pusztításból. Elszorul a torkom a látványtól, de nincs időm tovább rágódni ezen, mert ahogy körbepillantok, tekintetem azonnal megakad a ház túloldalán álló óriás fején. Lesokkolok, és rémült arcom visszatükröződik a hatalmas barna szempárból. A titán nem mozdul, vonásait akár szelídnek is nevezhetném. Kivonom a pengéimet, és tekintetemet folyamatosan a szörnyetegen tartva leugrom a tetőről. A huzal segítségével megkerülöm a mozdulatlan óriást, közben észreveszem gömbölyű hasát, amelyet hatalmas kezei körbeölelnek. Nyelek egyet, de egy pillanatig sem habozok. Jobb kampómat az óriás nyakába lövöm, kardjaim egymással párhuzamosan hasítják a levegőt, majd amint odaérek, végigszántom a szerencsétlen nyakszirtjét.

Egy másik házon landolok, és letörlöm az izzadságot a homlokomról. A szörnyeteg arccal előrebukik, és gőzölgő testét porlepel takarja be. Kisétálok a tető szélére, vigyázva, nehogy beleessek a hatalmas lyukba, amelyet egy titán átváltozása okozott. Az összes szörnyeteg egy irányba vonul, pontosan arra, amerről jöttem. A fejemet rázom, mikor rájövök, hogy a felderítők is arrafelé lehetnek, ha tényleg üldözőbe vettek. Meg kell állítsam a titánhordát, nem engedhetem, hogy bajuk essen. Ujjaim megfeszülnek a irányítókar markolatán, és lábaimat is harcra készen berogyasztom. Viszont mielőtt ugranék, a józan eszem meggátol a mozdulatban.

Nem mehetek. Nem akarom, hogy bántódásuk essen, de most magamra is gondolnom kell. Túlságosan is legyengültem, hogy egy hosszabb harcot kibírjak egyedül, főleg úgy, hogy most átváltozni sem tudnék. Másrészt, ha megölöm Zeke titánjait, akkor ismételten csak magam alatt vágnám a fát. Okkal változtatta át az egész falut, és most egyedül csak a marleyek könyörületében bízhatok, és ha megint keresztülhúzom a terveiket, akkor végképp lőttek nekem. Nem mehetek máshova, és jelenleg mindent meg kell tennem, hogy ne vegyék el a War Hammert. Igaz, nem sok esélyt látok erre, de ez az egy választásom maradt. Ha valahogy ki tudom magyarázni a tetteimet, akkor a maradék nyolc évemet talán lehúzhatom a háborúkban.