Fellövik a zöld jelzőfényt, de a csatának még koránt sincs vége. A titánok egyre közelebb érnek, és a bent harcoló katonák már kezdenek kifogyni a szuszból. Mikasa és Armin Erennek segítenek, aki úgy fest, ismét elájult a titánjában.
– Szedjétek ki azt a kölyköt abból az óriásból! – mondja a férfi, aki az előbb megmentett minket.
Ülőhelyzetbe tornázom magam, de közben le sem veszem a tekintetemet a katonáról. Még sosem láttam senkit sem így harcolni, elképesztően gyors, pár villanás, és már három titánt el is intézett. Eren rengeteget áradozott a Felderítő Egységről, és sokaktól hallottam, hogy oda csak a legelvetemültebbek csatlakoznak. Viszont ott vannak a profi óriásölők, az elitek elitjei.Egy emlék ugrik be. Mielőtt Bertholdt megjelent és betörte Trost kapuját, aznap ment a falon túlra a Felderítő Egység. Erennel együtt figyeltük őket, a fiú szeme végig lelkesen csillogott. Ki is emelt egy felnyírt hajú, alacsony férfit, Levi hadnagyot. A legerősebb katona, eddig ő ölte meg a legtöbb titánt a különleges osztagával együtt. Tekintetünk találkozik, arcáról semmit nem tudok leolvasni, mintha csak egy vastag falba ütköznék.
– Oi, te is mássz ki abból a hústoronyból! Beszédünk van veled.
Elbizonytalanodom. A pletykák igazak lehetnek róla, mert a saját szememmel láttam, milyen könnyedén végzett az óriásokkal. Vigyáznom kell vele, meg az egész Felderítő Egységgel. Ha hibázok, nem puskákkal fogom szembetalálni magammal, hanem profi titánölőkkel.Kelletlenül, de eleget teszek a férfi parancsának. A hideg levegő azonnal megcsap, amit mohón lélegzem be, a benti fülledt, nyálkás környezet után. Elszakítom az inakat, és egyre jobban érzem, hogy a fáradtság hatalmas súlyként telepszik a vállamra. Megtántorodom, de valaki megtart. Armin lassan felsegít, mire egy hálás pillantást vetek rá.
– Jól vagy, Nora?
– Igen, azt hiszem – motyogom fáradtan.
– El kell tűnnünk innen. Úgy fest, az óriásaitok mágnesként vonzzák a többit, és már mindenki kezd fáradni.
– Másszatok fel, gyorsan! – szól ránk türelmetlenül a hadnagy, majd a levegőbe emelkedik, és a közeledő titánok közé veti magát.
Arminnal szájtátva nézzük a férfi táncát a szörnyekkel, amelyek egymás után esnek össze.
– Működik a felszerelésed? – kérdezi Armin, visszarángatva az eredeti tervhez.
– Remélem – válaszolok, aztán együtt felmászunk a falon.Szerencsére a ruhám megmaradt, de a magaslati szél átfúj vékony alkatomon, és a libabőr azonnal megjelenik a karjaimon. Armin összevont szemöldökkel mered a távolba, mintha csak fizikailag lenne jelen, mélyen a gondolataiban jár.
– Ez az erő mindenki számára ismeretlen, de valamit akkor sem értek. – Megfeszülök, ez már most rosszul kezdődik. – Eren mindkét alkalommal, mikor kimászott a titánjából alig bírt állni, és el is ájult. Most is tűz forró volt, Mikasának kellett cipelnie. Ezzel szemben te valahogy... jobban bírod vagy nem tudom. Ráadásul a manőverező felszerelésed is megmaradt.
Egyszerre siklik le a tekintetünk a felszerelésemre, közben próbálok nyugalmat erőltetni magamra, és a tudatlanság álarca mögé elbújni. Na most kell előrukkolnom valami hazugsággal.
– Armin, ezzel mit akarsz mondani? – kérdezem, egy kis éllel a hangomban.
A fiú azonnal szabadkozni kezd.
– Semmit, semmit, ne haragudj, csak ez így eszembe jutott!
Felsóhajtok.
– Fogalmam sincs, mi történik velünk. Hidd el, én még nálad is jobban szeretnék választ kapni ezekre a kérdésekre. Talán a nemekhez van köze – rukkolok elő egy hazugsággal. – Az én titánom valamiért más, mint a többi. Én arra gyanakszom, mint nő, jobban bírom a strapát.
– Te vagy az első női titán. Az agyatlanok mind nemtelenek. De a Páncélos és a Kolosszális is máshogy néznek ki. Lehetséges, hogy ők is...
– Armin! – zökkentem ki gyorsan a fiút a gondolatmenetéből. – Nem most van az ideje, hogy ezen elgondolkodj. Rengetegen haltak meg ma, és Trost még koránt sem biztonságos. Nem tudom, hogy a véletlen műve-e, de valamiért én és Eren képesek vagyunk egy-egy óriássá átváltozni. Egyikünk sem kérte ezt. Most mindenki csak tippelni és ujjal mutogatni tud. Egyetlen esélyünk, ha elérjük a pincét. Ott talán választ kaphatunk.
YOU ARE READING
War Hammer - Aot ff
FanfictionLeonora Riesenberg a harcosok csapatának a tagja, aki a War Hammer Titán erejét birtokolja. Egy veszélyes küldetésre küldik a többiekkel együtt, hogy megtalálják a Koordinátor Titán erőt. Csak be kell törniük a falat és megszerezni a szigeti ördögök...