36.fejezet: Vihar előtti csend

239 25 3
                                    

Az erdő csendjét mély lépések zavarják meg. A fákról madarak szállnak fel, de még a lovak is nyugtalanul toporzékolnak, mikor Eren elhalad mellettük. A titán felpillant a meredek letörésre, ahol Hanji-val állunk, és várja a következő utasítást. Eddig úgy fest, a fiú teljes kontroll alatt tartja az óriását, bár személy szerint kezdek kicsit bizonytalan lenni ebben, mert ez már a második átalakulása, és a titán mérete is kisebb, mint az előző.
– Eren! Látod azt a barlangot? – kiabálja Hanji. – Próbáljuk meg újra a keményítést! Használd az erődet, hogy betömd azt a lyukat!
A zöld szempárban bizonytalanság bújik meg, és még az eldeformálódott arcra is kiül, hogy fogalma sincs róla hogyan kéne hozzáfognia. Elmagyaráztam neki az én technikámat, de nekem jóval könnyebb, hiszen a War Hammer az kifejezetten a titánkeményedésre specializálódott. Eren felmordul, és lassan odaballag a bejárat elé, majd tanácstalanul megáll. A lent lévő lovasok tisztes távolságban maradnak a szörnytől, mi meg fentről figyeljük az eseményeket. Levi keresztbe fonja a karját.
– Felesleges erre pazarolni az időnket, a kölyöknek lövése sincsen róla hogyan kéne megkeményítenie a bőrét.
– Ez nem feltétlen Eren hibája – mondom, miközben a forgolódó titánt figyelem. – A kilenc titán közül nem mindegyik képes erre. A kontinensen használtak egy úgynevezett páncélszérumot, és miután azt is beinjekciózták maguknak a harcosok, csak azután tudták megkeményíteni a bőrüket.
– Sajnálatos módon nem áll rendelkezésünkre semmilyen szérum, úgyhogy a kölyök vagy megtanulja magától vagy rád hárul a Mária Fal betömése – jegyzi meg unottan Levi.

Moblit serényen jegyzetei az eseményeket, és mikor együtt tanulmányoztuk az első kísérlet eredményeit, rá kellett döbbennem, hogy a férfi meglepően szépen rajzol. Azon is csodálkozom, hogy ennyi idő után még nem borult ki Hanji őrült ötleteitől.
– Nem értem – szólal meg mögülem elmélyült hangon Armin. – Ha te eleve képes vagy megkeményíteni a bőrödet, akkor miért kéne ezt Erennek is megtanulnia? Te betudod tömni mindkét lyukat, és ha Reinerék meg is támadnának minket, Eren még mindig meg tudna védeni téged.
– Igen, ez igaz, de, mint mondtam, jelenleg ők vannak erőfölényben. A keményítés nem csak a fal eltorlaszolásához kell, hanem küzdelemhez is. Jelenleg Reiner ellen vajmi kevés esélye lenne, mert nem tudná áttörni a páncélját puszta erővel – fordulok a fiú felé, aki szinte csak fizikailag van jelen, annyira a gondolataiba van merülve.
– A múltkor sikerült felülkerekednie rajta – mondja, mire felszalad a szemöldököm. – Ha Bertholdt nincs ott, akkor simán legyőzte volna a Páncélos Óriást.
– Úgy látszik a kiképzésen tanult pusztakezes technikák mégis a hasznára váltak. De akkor is hátrányba kerülne, mert ott van még a többi harcos is. – Figyelmem visszairányítom a lent tébláboló titánra, és csak a fejemet rázom. – Hanji-san, a hadnagynak igaza van, felesleges erre időt pazarolnunk. Ha Eren titánjában nincs meg ez a képesség, akkor sehogy sem fogja megkeményíteni a bőrét, akármennyire is szeretnénk.
A szakaszvezető bosszankodva figyeli a fiút, hátha valamilyen csoda folytán hirtelen mégis változás történne a titánnal. De már látom az arcán, hogy hamarosan jól leordítja a fejét.
– Eren! Az ég szerelmére, az emberiség jövője a ti kezetekben forog, csinálj már valamit!
Az óriás sajnálkozva pillant fel, a hatalmas zöld szemekben pedig csalódás ül, valószínűleg őt bántja a leginkább, hogy nem tudja végrehajtani a parancsot. Megragadja a korábban íráshoz használt fatörzset, és a földön betűket kezd el formázni. Közelebb megyünk a peremhez, hogy jobban lássuk az üzenetet, közben Moblit ceruzája serényen serceg mellettem.

– Legalább már nem csak Erenen múlik az egész, de még a te segítségeddel is csak egy szalmaszálba kapaszkodunk – fordul hozzám Levi, közben a gyenge szellő meglibbenti a szemébe lógó fekete tincseket. – Túl sok az ellenség, és mi még arra sem jöttünk rá, hogy a kölyök ereje hogyan működik.
Az erős napsütésben a férfi íriszei kékesebb árnyalatban tündökölnek, de szokás szerint a közömbösségen kívül nem mutatnak mást. A kelleténél tovább bámulom a hadnagyot, de Hanji hangja gyorsan visszaráz a valóságba.
– Hát ez meg mit jelent?
Amint lenézek a titánra, kikerekedik a szemem. Eren mindkét kezét a fülére tapasztja, és úgy összegörnyedt, mintha valami rémes hang elől próbálna menekülni. Előtte a földön ez áll: Nem tudom, hogyan keményítsem meg magam. A betűk egyre csúnyábbak, és alatta még összemosódottabb szavak állnak, amitől a döbbenetem nagyobb lesz: Amit az apám tett velem...
Hirtelen az óriás teljesen összeesik, a feje a földön csattan, és sötét haja meglibben a nyakából feltörő gőztől. Többen is a fiú nevét kiáltják, persze Mikasa hangja mindenkiét elnyomja.
– Most sokkal rövidebb ideig bírta – jegyzi meg Levi egy kis szemrehányással a hangjában.
– Tapasztalatlan. Többet kell használnia az óriását, hogy kiismerhesse az erejét és a limitjeit. Az első átváltozásnál teljesen ő irányított, de most úgy nézem, hogy a régi emlékek kezdenek elhatalmasodni felette. Gondolom ezért írta le ezt a furcsa mondatot.
Összeráncolom a homlokom. Lehet, nem is a saját emlékeit, hanem az elődjéét látta, de akkor ez azt jelenti, hogy Eren az apjától szerezte meg az erejét? Megrázom a fejem a sok kérdéstől, mert jelenleg senki nem tudna választ adni rájuk. A fiúra pillantok, akit ketten támogatnak, kókadt arcából ítélve alig lehet az eszméleténél. Tőle lenne a legtöbb esélyem, hogy bármit is megtudjak. Hátha, ha felhozom ezeket a témákat eszébe jut valami.

War Hammer - Aot ffWhere stories live. Discover now