War Hammer - Aot ff

23.fejezet: Döntés

A titán szövete még be sem burkol, de a kezem már ütéshez lendül. Az óriásom éppen megjelenő karja leutánozza a mozdulatot, és az öklöm egyenesen Annie arcába csapódik. Ellenfelem több métert is repül, magával sodorva kettő hétméteres példányt. Nyomukban hosszú földtúrás keletkezik, és barna porfelhő lepi el őket.

Nagy csattanással érek földet, és azonnal emelem is a hátsó lábam, hogy a következő szörnyeteg még véletlenül se tudjon elfutni mellettem. A rúgás pontosan a gyenge pontjánál éri az óriást, a lábam könnyedén átszeli a nyakát, és a feje elválik a testétől. Most mindent meg kell tegyek, hogy megvédjem a Felderítő Egységet; nem akarok még több hullát látni, kisírt szemű férfiakat vagy épp a sokktól mozdulni sem bíró katonákat. Másrészt tartozom az elesett osztagomnak ennyivel, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló és egy tisztességes helyen térhessenek nyugovóra. Levi is ma már számtalanszor megmentett, ideje lesz viszonoznom ezt.

A felkavart portól alig látok valamit, de most az óriásokat a menekülő embertömeg jobban vonzza, ezért kettő engem teljesen ignorálva elfut mellettem. Egyiknek sikerül még időben elkaszálnom a lábát, és amint talajt fog a nyakára taposok. Masszív gőz száll fel a talpam alól, és a szörnyeteg végleg elernyed. A másik után kicsit futnom kell, de hamar beérem. Mellkasa előtt furcsán keresztbe font karokkal, jobbra-balra billegve üldözi a már jóval nagyobb előnyre szert tett felderítőket. Megragadom a felkarját, és ahogy visszarántom, küldöm is felé az egyenes ütést. Öklöm átszalad az arcán, így a feje még rondábban fest, mint előtte. Bal kezemmel olyan erővel szorítom, hogy ujjaim közül vérrel kevert gőz szivárog. Szabad kezemmel megragadom szétroncsolt koponyáját, és nagy erővel letépem azt. A biztonság kedvéért még beletaposok a nyakából megmaradt részbe.

Kicsit megnyugszom, hogy a szekerek egyre kisebbek lesznek és sikerült végre valami jót cselekednem. De hiába esett le egy kis darab kő a szívemről, belülről valami ismét szorítani kezd, mikor felcsendülnek Armin szavai. Hátranézek, Annie még a két óriással van elfoglalva. Hiába is tűnt úgy, hogy mi két külön oldalon állunk, mégis ő a harcos társam, együtt küldtek ide minket. Itt a tökéletes alkalom, hogy figyelmeztessem. A küldetésünk nagy eséllyel már elbukott, és erről is én tehetek. De ettől függetlenül, nem szeretném, hogy még egyszer ilyen meglepetés csapdában találná magát.

A horda utolsó nagy, tizenöt méteres példánya rohan felém; kezei össze vissza kalimpálnak futás közben, és csúf arcára egy groteszk vigyor fagyott. Felemelem a könyököm, amivel ripityára zúzom a fogait. A tarkójánál fogva megragadom és belehúzom felrántott térdembe. Lábamról vastag csíkokban folyik le a vér, és a földet szintén gőzölgő vörös tócsák festik meg. Mielőtt még a titán összeesne előttem, a karjánál fogva végigszántom vele a talajt, hogy még nagyobb port kavarjak, ami majd elrejt minket az esetleges kíváncsi szemek elől. Elengedem, és a titán teste nagyot csattanva elterül a talajon.

Megbizonyosodom, hogy a csata közben kevert por elég sűrű ahhoz, hogy a Felderítő Egység ne lásson minket. Hamarosan utánam fognak jönni, ezért nincs sok időm. A Nőstény Titán kék szemei démonian villannak meg, és ezzel együtt lába egy halálos rúgáshoz lendül. Továbbra sem merek megszólalni az óriásom hangján, mert félek, hogy azt még ilyen távolságban is meghallanák. Mindkét karomat felemelem a fejem mellé, de a rúgás olyan erővel csapódik be, hogy a bal alkarom teljesen leszakad és a másik végtagom egy hangos reccsenéssel eltörik. Felnyögök, de mivel idő szűkében vagyunk, minél előbb össze kell szednem magam. Annie felé nyúlnék, de a lány olyan gyors, hogy azonnal ki is csavarja a kezem, megfordul és már érzem, hogy billenek ki az egyensúlyomból és hamarosan a titán átdob magán.

– Annie, várj! – emelkedem ki a War Hammer nyakából. Erősen zihálok, de minden erőmet arra fordítom, hogy a lány meghalljon engem. – Állj le!
A harcos megmerevedik, és szemei apró alakomra villannak. Kék írisze, akár egy viharos tenger; vad, és tele van haraggal.
– Beszélnünk kell! – Mozdulatlan titánom továbbra is félig el van emelkedve a talajtól, és ha Annie úgy dönt átfordít, akkor szépen összezúz engem. Próbálok egy semleges ábrázatot felvenni, és lecsillapítani nyughatatlanul zakatoló szívemet. A farkasszemezést egy örökkévalóságnak érzem, pedig a por hamarosan elül és nemsokára itt lesz értem a mentőcsapat is.